Csődveszélyben a légitársaságok?

A Ryanair, az Air France, a Lufthansa és az easyJet lehetnek azok az európai légitársaságok, amelyek túlélhetik az üzemanyagárak szárnyalását és a gazdasági növekedés lassulását, amely több céget is csődbe taszíthat a Davy Stockbrokers elemzőinek véleménye szerint.

A szakértők szerint az erősebb légitársaságok nyerhetnek hosszú távon az olajár szárnyalásából, írja a Portfolio.hu. Az üzemanyagárak szárnyalása közepette azok a légitársaságok, amelyek a legnagyobb készpénzállománnyal és a legalacsonyabb működési költségekkel rendelkeznek, mint például a Ryanair, vannak a legjobb helyzetben a Davy Stockbrokers pénzügyi szolgáltató cég elemzőinek véleménye szerint. Azonban a gyenge mérlegszerkezettel és a régebbi repülőgépekkel rendelkező vállalatok, mint például az Alitalia és a SAS Group, súlyos problémákkal szembesülhetnek. Világszerte a légiközlekedési szektor összesen 6,1 milliárd dolláros veszteséget szenvedhetnek el 135 dolláros olajár mellett a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség becslései szerint. Több európai cég, köztük a Silverjet és az EuroManx már nem repül és mások, mint például az Air Berlin járatai számának csökkentését tervezi annak érdekében, hogy profittermelő képességén javítson. Ezen légitársaságok mellett a Vueling Airlines, a Clickair és a SkyEurope vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Az erősebb légitársaságok több utast vonzhatnak, így több lehetőségük van a jegyárak emelésére, miközben a versenytársak csődbe mehetnek vagy kivonhatnak repülőgépeket a forgalomból. Nagymértékű kapacitáscsökkenéseket várnak, illetve a gyengébb vállalatok átszervezésére, egyesülésére vagy eltűnésére számítanak az elemzők.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.