Elér-e az airbaltic CS300-asa közbenső leszállás nélkül Alma Atába?

Április végétől közvetlen járatot nyit a lett airbaltic Riga és a kazah Alma Ata között — tájékoztatott pénteken a légitársaság.

Az útvonalat a lettek által a világon először kereskedelmi forgalomba állított Bombardier CSeries300-as repüli április 29-től szezonális jelleggel. A járat a légitársaság második leghosszabb útvonala lesz. A több mint 4 000 kilométeres utat a Bombardier kompozit csodája 5 óra 15 perc alatt repüli meg közbenső leszállás nélkül.

Martin Gauss vezérigazgató arról tájékoztatott, hogy az airbaltic az első, Alma Atába repülő észak-európai légitársaság. Terveik szerint az új, egyelőre a nyári menetrendben közlekedő járattal szeretnék Rigán keresztül a Baltikumot és Skandináviát összekötni Kazahsztánnal.

Az airbaltic flottájában jelenleg 7 CS300-as szolgál. A típus a légitársaság Boeing 737-eseit váltja ki. Utóbbiakból (Boeing 737-300, 737-500) jelenleg még 11 darab repül airbaltic színekben. A meglévő 12 Bombardier Q400-assal kiegészülve a lett fuvaros flottáját kizárólag a kanadai gyár típusai alkotják majd.

A típus 2016 decemberi, rigai átadásáról a helyszínről tudósítottunk, hasonlóképpen a kistesó CS100-as első kereskedelmi repüléséről Zürichből.


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.