Fogyasztóvédők: kártérítési felelőssége van a Budapest Airportnak

Felháborítónak tartja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy eddig nem ismerte el kártérítési felelősségét a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér pénteki bezárása miatt - tájékoztatta a szövetség szombaton az MTI-t.

Közleményükben úgy fogalmaznak: "csak a szerencsének köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár". Álláspontjuk szerint nem szabad, hogy előforduljon olyan hiba, mint ami miatt a repülőteret be kellett zárni, ezért a repteret üzemeltető Budapest Airport kártérítési felelősséggel tartozik a több ezer érintett utasnak. A FEOSZ szerint ugyanis az üzemeltetőnek biztosítania kellett volna a rendszer folyamatos működtetését.

A szövetség hangsúlyozza, hogy felelős döntésnek tartja a repülőtér lezárását az utasok biztonsága érdekében, "azonban ehhez hozzátartozik az is, hogy a Budapest Airport vállalja szerződésen kívüli károkozásért az utasokkal szembeni felelősséget".

Emlékeztetnek rá: a repülőtér üzemeltetése a polgári törvénykönyv szerint veszélyes üzemnek minősül, és a vállalkozás köteles azt a kárt megtéríteni, amely ebből a tevékenységéből ered. A repülőteret üzemeltető társaságot tehát fokozott felelősség terheli, ez alól csak és kizárólag akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.

A közlemény szerint a bezáráshoz vezető műszaki hiba nem minősül vis maiornak: a szövetség álláspontja, hogy a hővezeték megóvása egyértelműen a reptéri üzemeltetés körén belül eső, ahhoz hozzátartozó alapfeladat és kötelezettség. A szövetség ezért felszólítja a Budapest Airportot, hogy a fentiek szerint vállalja és ismerje el felelősségét, és erről megfelelően tájékoztassa az utasokat. Ennek elmaradása esetén a FEOSZ megteszi a további jogi lépéseket.

A szövetség emellett emlékezteti az érintett utasokat, hogy a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a járatok törlése esetén joguk van választásuk szerint a repülőjegy árának visszatérítéséhez, illetve az átfoglaláshoz.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy a repülőtér műszaki okok miatt történt bezárása vis maiornak számít, és az uniós szabályok erre vonatkozó előírását kell alapul venni.

Az Európai Parlament és Tanács vonatkozó rendelete kimondja, hogy a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

A pénteken délben műszaki hiba miatt lezárt Liszt Ferenc-repülőtéren szombat reggel indult meg a forgalom.

Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.