Ígéretes szomszéd

Tavaly 13,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el nálunk az ukránok, mint az azt megelőző évben. Ukrajna vízumkötelezettsége dacára a magyar kereskedelmi szálláshelyeken kimutatott 145 ezer vendégéjszakájával megelőzi Szlovákia és Szlovénia együttes beutazóforgalmát. Érdemes tehát az óriási (46 milliós) küldőország felé elmélyíteni a turisztikai kapcsolatokat.

A Magyar Turizmus Zrt. „A hónap küldőországa” sorozatának utolsó rendezvényén Kiss Kornélia, a szervezet kutatási csoportvezetője elmondta, hogy az ukrán lakosság utazási intenzitása még alacsony, de tavaly már 4,2 millió külföldi utazáson, ezen belül 2,4 millió szabadidős célún vettek részt. 2006-ban a külföldi utazások hattizede Oroszországba, további egyötöde Lengyelországba, 7,6 százaléka Törökországba, Magyarországra pedig 2,6 százaléka irányult. Az üdülési célú utazások tekintetében részesedésünk kedvezőbb, 3,8%, ami a hatodik helyezést biztosítja számunkra.

A forgalom öt év alatt megduplázódott

2001 és 2006 között a magyar szállodákban regisztrált ukrán vendégéjszakák száma megduplázódott. Az ukrán turisták körében is Budapest és környéke a legvonzóbb úti cél, de a közelség és a kedvező árú wellnessszolgáltatások miatt a második helyen az Észak-Alföld áll. A Balaton csak a Nyugat-Dunántúlt követi a sorban. Az ukrán utazók átlagosan csupán 2,2 éjszakát töltenek nálunk: a kelet–magyarországi úti célok, fürdők néhány órás vagy egynapos látogatás keretében is felkereshetők. Az ukrán vendégek döntő hányada közúton érkezett. A látogatók 70,8 százaléka rokonát, barátját kereste fel. A turisztikai célú motivációk közül az üzleti, az üdülési és az egészségmegőrzési utazások emelhetők ki. Kedvező előrejelzések számunkra, hogy az elmúlt években az ukrán gazdaságot folyamatos bővülés jellemezte, tavaly a GDP 7,1 százalékkal nőtt. A közlekedési és kommunikációs lehetőségek javulnak: az ország 193 repülőtere között tíz fogad nemzetközi járatokat, és 5,3 millióan használják már a világhálót.

Csoportosan utaznak

Szvetlana Kabish a kijevi magyar turisztikai külképviselet vezetője fontos pozitívumnak tartja, hogy az ukránok a vízumkötelezettség miatt elsősorban szervezett formában utaznak, és főként szállodai szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az ukrán turisták számára, akiknek óriási távolságokat kell még belföldi útjaikon is megtenniük, azért is vonzó Magyarország, mert itt viszonylag kis távolságra egymástól sokszínű kínálatot találnak. Egyre inkább keresik a mindenütt fellelhető, kényeztető termál- és wellnessfürdőket. Az MT Zrt. márciustól ukrán nyelvű honlapot is üzemeltet. A képviselet mindenekelőtt az ukrán utazási irodai partnereket és a médiát igyekszik megnyerni. Két ukrajnai utazási vásáron szervez magyar megjelenést. Az ifjúság megnyerésére idén a Sziget Fesztivállal is kampányol, popzenekarok kiutazásával összekötött magyarországi promóciót folytat. A szállodaüzemeltetőknek, utazási irodáknak módjuk van az Ukrajnában rendezett utazási vásárokon és egyéb marketingakciókban részt venni úgy is, hogy a magyarországi study- túrákhoz szolgáltatásokat biztosítanak. A Malév és minden Ukrajnában tevékenykedő külképviselet fontos együttműködő partner a turizmus növelésében. A Malév Kijevbe és Odesszába üzemeltetett napi járatai keresettek, és a forgalom egyre nő.

Változó vízumszabályok

2003 óta ingyenes vízumot ad a beutazó ukrán turistáknak Magyarország és Lengyelország, ennek fejében a magyarok és a lengyelek vízum nélkül mehetnek Ukrajnába. Ez a rendszer azonban nem tartható fenn jövőre, amikor a két ország belép a schengeni övezetbe. Ukrajna uniós integrációjának elősegítése érdekében azonban az Európai Unió és Ukrajna idén június 18-án vízumkönnyítési megállapodást írt alá, amely várhatóan 2008 elejétől életbe léphet. A megállapodás rögzíti a vízumeljárási díjat, a kérelmezők jelentős köre számára biztosít vízumdíjmentességet, meghatározza azoknak a személyeknek a körét, akik több évre érvényes vízumra jogosultak, egyszerűsíti a beutazási célt igazoló dokumentumokat, és vízummentességet biztosít a diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkezők számára. A közösségi vízumkönnyítési megállapodás az egyik olyan lehetőség, amely révén hazánk schengeni csatlakozását követően enyhíteni tud a magyarság beutazásának megnövekedő terhein. Az ingyenes nemzeti vízum kiadása változatlanul megmarad, továbbá hazánk megkezdte a tárgyalásokat Ukrajnával a kishatárforgalmi egyezményről, amely a kárpátaljai magyarság nagy részének biztosít majd a beutazásra és a határsávban való tartózkodásra vonatkozó kedvezményeket.


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.