Cityrama: népszerű gasztroséta és új, térképes kiadvány

A Cityrama Utazási Iroda május 4-én mutatta be megújult és új prospektusait irodai és szállodai partnerei számára a Grand Café Liberté Kávéházban. 

A villásreggeli prezentációval indult, mely során Erdei Bálint, a Cityrama ügyvezetője a cég történetét ismertette az alapítástól kezdve napjainkig. Elsők között kezdték meg egész- és félnapos garantált programok és privát túrák értékesítését 1987-ben. Az idei szezonban ünneplik 30 éves fennállásukat, amelynek ideje alatt a kezdetben az idegenvezetéses városnézések szervezése után átalakultak, mára már három üzletáguk is van.

A Cityrama másik ügyvezetője, Szabó Krisztián többek között arról adott tájékoztatást, hogy széles sprektumú gépkocsiparkjuk van, személyautóktól egészen az 55 fős nagybuszig, és nagyon kedvelt a trabantos városnézéses programjuk. Lapunk munkatársának kérdésére elmondta, hogy a prospektusok mintegy 400 ezer példányban jelentek meg, és nemcsak hazánkban, de külföldön is terjesztik a főbb turisztikai vásárokon.

Lévay Balázs, a Cityrama értékesítési és marketing menedzsere szerint 2017-ben a Cityrama / Gray Line Hungary prospektusai a tartalmi megújulás mellett új arculatot is kaptak. A tavalyi évben debütáló gasztronómiai sétáról szólva elmondta, hogy nagy sikere van a piacon, a „Eat Hungary – Gourmet Walking Tour” elnevezésű gasztrotúrán 8 kóstoló szerepel, Túró Rudival kezdenek, majd meglepetés kürtőskaláccsal fejezik be. A program a CITYRAMA irodájából indul és a Belvárosi Piacot (korábbi nevén Hold utcai Piac) érintve a történelmi zsidó negyedben ér véget, ahol flódnival fejezik be a túrát.

A prospektusok szokás szerint színesek, zsebre is tehetők, programokat, túrákat, térképeket és napi eseményeket kínálnak.

A piros színű SIGHTSEEING TOURS kiadvány már több mint 20 garantált programot tartalmaz, köztük buszos, gyalogos, kerékpáros városnézések, valamint fél- és egész napos vidéki kirándulások vannak. A kék színű PRIVATE TOURS füzetben találhatók a különböző, egyénre szabott privát túraajánlatok. A módosítható, rugalmas programok különböző méretű csoportoknak foglalhatók személygépkocsival, minibusszal és busszal.

A sárga színű IDEAL CITY TOUR változatlanul Budapest egyetlen garantált időpontokban induló, egy nyelvű, kis csoportos (max. 15 fő) programajánlata, amely angol, német, olasz, spanyol és orosz nyelven foglalható.

Megjelent az új, a negyedik kiadványuk, amely a MAP nevet viseli és benne két térkép, valamint részletes program is van, több oldalon pedig napi lebontásban sorolják fel, milyen programok és hol várják a turistákat.

Mindhárom prospektus borítója kisebb átalakításon esett át. Változatlanul kiemelt helyen szerepel a címlapokon a minőségi városnéző utazási irodákat tömörítő Gray Line szervezet logója csakúgy, mint az „élő idegenvezetésre” utaló „live guiding” szimbólum, amire nagy hangsúlyt fektet a Cityrama.

A program és a reggeli után tombolával zárták az eseményt.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.