Sztrájkkal fenyegetőznek a CSA pilótái

Sztrájkkal fenyegetőznek a privatizáció előtt álló cseh légitársaság, a CSA pilótái: pénteken a pilótaszövetség, a CZALPA hivatalosan "időben nem korlátozott sztrájkkészültséget" jelentett be. Ugyanakkor a cseh pénzügyminiszer-helyettes a cég csődjét sem zárta ki.

A sztrájkkészültség indoka szerint "a vezetés azon fáradozik, hogy a dolgozói bírálatokat agyonhallgassa". A pilótaszövetség szeptember 9-én gyűlést tart, ahol további részleteket ismertetnek. A pilóták fellépése valószínűleg összefügg azzal, hogy a Mlada fronta dnes korábban nyilvánosságra hozta: a társaság váratlanul nagy veszteséget jelentett az első félévről, és a lap szerint válsághelyzet alakult ki a CSA-nál. A féléves adatokat hivatalosan csak két nappal később ismertette a légitársaság. Ivan Fuksa pénzügyminiszter-helyettes szerint kérdéses, hogy érkezik-e gyorsan megfelelő ajánlat a CSA-ra, így a privatizáció mellett egy másik változat, hogy hagyják a céget csődvédelmet kérni, és a csődgondnok vezeti le a privatizációs eljárást.

A privatizáció előtt álló légitársaság vezetése már korábban tárgyalásokat kezdett a munkavállalókkal fizetés nélküli szabadságolásról és a rövidített munkaidő bevezetéséről. Formálódnak munkaerő-kölcsönzési elképzelések, főként a pilótákkal kapcsolatban, és eladják a reptéri vámmentes boltokat is. Éves összehasonlításban a tízszeresére, 1,8 milliárd koronára emelkedett az idei első félévben a CSA vesztesége, főként az utasszám és a jegyárak csökkenése miatt. Az utasok száma az idei első félévben csaknem 10 százalékkal maradt el a tavalyitól. Összesen 2,08 millióan választották a cseh légitársaságot, amelynek jegyárai átlagosan 9 százalékkal - 3400 koronára - csökkentek. A CSA vezetője, Radomir Lasak szerint szigorú takarékoskodással és átszervezésekkel az év egészében 2 milliárd korona lehet a veszteség. A társaság 4600 munkatársa közül 860-nak felmondanak és csökkentik a fizetéseket. A CSA a jövőben kevesebb célállomásra fog repülni, és hat géppel csökkentik a jelenleg 51 repülőgépből álló flottát.

A cseh kormány tavaly ősszel jelentette be, hogy eladja a cégben lévő 91,5 százalékos részesedését. Az Air France-KLM társaság múlt heti visszavonulása után már csak egy vevőjelölt maradt; az Unimex idegenforgalmi vállalat és a többségében izlandi tulajdonban lévő Travel Service konzorciuma. A privatizációs eljárást a mostani tervek szerint szeptember végére lezárják. A kormány 5 milliárd korona, hozzávetőleg 200 millió euró bevételt vár a légitársaság eladásából. (MTI)


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.