Titkolja a légszennyezési adatokat a Budapest Airport?

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye szerint többszöri felszólításra, és az adatvédelmi biztos állásfoglalása ellenére sem hajlandó nyilvánosságra hozni a Budapest Airport (BA), mekkora légszennyezettségnek vannak kitéve az elavult berendezések miatt a földi kiszolgálásban dolgozók Ferihegyen.

A LESZ szerint a nyári csúcsforgalom idején érezhetően megnő a több forrásból eredő légszennyezettség mértéke a Ferihegyi Repülőtér repülőgép-beállóhelyein. A LESZ megfigyelései alapján repülőgépek szárnyain elhelyezkedő nyílásokon keresztül távozik a kerozin gőze, az elavult, dízelmotoros áramfejlesztők kipufogógázai, és a kiszolgáló-gépkocsik égéstermékei egyaránt hozzájárulnak a gyakran szédítő elegyhez. A szennyezés miatt a szakszervezet meglátása szerint évekre visszamenőleg járhat kártérítés dolgozók százainak. Sőt,  úgy vélik, egészségkárosítás miatt a büntetőjogi felelősség kérdése is felmerülhet.

A Budapest Airport 2006 folyamán elkészíttette az érintett területek légszennyezettségi méréseit. Ezt BA is megerősítette a Napi Turizmus számára, a LESZ szerint ennek eredményeit azonban a menedzsment a LESZ és előd-szakszervezeteinek többszöri határozott kérése ellenére sem hozta nyilvánosságra. A munkavállalók ezt követően kérték az illetékes ombudsmanhoz fordultak. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos 2007 februári nyilatkozata értelmében a repülőtér működtetésével összefüggő légszennyezési vagy zajártalomra vonatkozó adatok nyilvánosak, megismerésüket a kibocsátó cégnek biztosítania kell. Állításuk szerint az adatokba azonban a jelenlegi, német tulajdonost képviselő menedzsment sem biztosított betekintést, amikor a szakszervezet erre felszólította. Nem hivatalos forrásból az érdekképviselet bevallása szerint úgy értesült, hogy a káros anyagok koncentrációja az egészségügyi határértékeknek több kategóriában is a sokszorosa volt.

A Napi Turizmusnak Hardy Mihály a BA vállalati kapcsalotokért felelős igazgatója a LESZ közleményéra reagálva röviden kifejtette, hogy a szakszervezetek fogást próbálnak keresni a BA-n, állításaik nem minden pontban felelnek meg a valóságnak. Szerkesztőségünk szerdán a BA környezetvédelemért felelős illetékesét nem sikerült elérni. Az üggyel hétfőn újra foglalkozik a Napi Turizmus.


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.