Ülésezett a budapesti Turisztikai Érdekegyeztető Testület

A tegnap megtartott első nyilvános ülésén a budapesti Turisztikai Érdekegyeztető Testület (TÉT) a rendelkezésre álló forrásokról tájékozódott.

A tanácskozáson az államot Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára és Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese, a szakmai szervezeteket (MUISZ, MSZSZ) egy-egy delegált, a főváros kerületeit Kalászi Hajnalka (Belváros-Lipótváros Önkormányzat), a fővárost pedig Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes képviselte.

Kovács Miklós beszámolt a közép-magyarországi régióra jutó uniós támogatások nagyságrendjéről és kiírásairól. 2007-13 között 29 milliárd forint jut kifejezetten turisztikai célokra, és ezt szinte teljes egészében (22 milliárd) a pályázatok nélküli nagyprojektek megvalósítására fordítják. (Budavári Palota, Szépművészeti Múzeum bővítése, műemlék-fürdők felújítása, a Gödöllői Királyi Kastély további restaurálása.) A maradék összegre vonatkozó pályázatoknál a támogatói intenzitás Budapest, ill. környéke esetén eltérő, Budapesten a legkisebb. A turisztikai vonzerő- és termékfejlesztési pályázatok beadási határideje március 30. A fogadóképesség növelése pályázatra szálláshelyek létesítése és bővítése, valamint kongresszusi és látogató központok építése céljából lehet pályázni, kivétel Budapest, ahol szállásfejlesztés nem támogatható. Ennek beadási határideje május 12. A turisztikai szervezetrendszer kiépítésére áprilisban írják ki a pályázatokat. A rendezvényeket a régióra jutó turisztikai célelőirányzatból támogatják.

Rusznák Imre, a Budapest–Közép-Dunavidéki RIB elnöke 190 millió támogatási keret elosztását ismertette. Az idei és a következő év első negyedévének rendezvényeire március 1-jéig nyújtható be pályázat, összesen 105 milliós keretre. Marketingakciókra és kiadványokra 40 millió, utazási irodák és Tourinform-irodák technikai felszereltségének javítására 30 millió, új termékek, tematikus útvonalak létrehozására 20 millió támogatás ítélhető meg.

A főváros 512 milliárd forintból gazdálkodhat 2008-ban, jelentette be Ikvai-Szabó Imre. A bevételek azonban 53-47 százalékban a kerületek és a főváros között oszlanak meg. A turizmusra fordítható források nőttek, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. (BTH) büdzséje 450 millió (19%-kal több mint 2007-ben), és 74,8 millióra nőtt az Idegenforgalmi Bizottság által szétosztható támogatási összeg is. Újdonság, hogy bár a nagyrendezvények támogatását csak áprilisban döntik el, de még idén novemberben a 2009 évit is meghatározzák. A tervek szerint megfelelő feltételekkel és garanciákkal 3 évre kötnek támogatási szerződést, és a BTH is több évre előre meghatározott keretet kaphatna. Budapest 35 millióval beszáll a Légi Marketing Alapba is.

A főváros PPP konstrukcióban több nagyszabású fejlesztést tervez. Támogatja a Műjégpálya rekonstrukciójához kapcsolódó átfogó fejlesztési programot, amelynek során többek között négyszintes mélygarázs létesülne a Felvonulási tér alatt. A Duna-part rendbetételét egy alapos műszaki felmérés előzné meg, és csak ennek ismeretében jelölnék ki az új nemzetközi hajóállomás helyét. A kerületekkel közösen továbbra is támogatják a „Budapest szíve” – belvárosi rendezési programot és a Városháza-fórum felépítését.

Kérdésekre adott válaszok kapcsán kiderült, hogy a Tüskecsarnok nem került a kiemelt nagyprojektek közé, pályázatot írnak ki megvalósítására. Nagy lendülettel folyik viszont a Közraktár-projekt, amelyet a CET Holding várhatóan 2010-ig valósít meg. A Rác-fürdő és az onnan induló új sikló megépítésének engedélyezési eljárása még mindig folyik. A kiemelt nagyprojektekről az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntött, e tekintetben a turisztikai szakma véleményét nem kérték ki.

A TÉT ülését Fekete László, a BTH igazgatójának Budapest új turisztikai arculatáról és idei marketingterveiről szóló prezentációja zárta.

A testület ideiglenes munkaterve határidőkkel és felelősökkel kiegészülve hamarosan felkerül a főváros honlapjára.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.