75 éves a Budapest-Varsó légi járat

75 éves a Budapest-Varsó légi járat 

Pontosan 75 éve, 1938. július 1-jén indult el a Budapestet és Varsót összekötő első hivatalos repülőjárat, amit a lengyel LOT és a magyar Malért (Magyar Légiforgalmi Rt.) üzemeltetett közösen. A történelmi járat utasait a Budapest Airport és a LOT Polish Airlines köszöntötte a repülőtér terminálján.

Egy millió eurós zajvédelmi beruházás a reptéren 

Mintegy háromszáz millió forint értékű zajvédelmi beruházással korszerű hajtómű próbázó létesítményt épített a Liszt Ferenc repülőtéren a Budapest Airport. A speciális hangelnyelő- és sugárterelő elemekből álló szerkezetet ünnepélyes keretek között avatták fel. A Budapest Airport zajvédelmi programjában is szereplő beruházáshoz hasonló fejlesztésre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon.

A légi forgalmisták sztrájkja hozzánk is begyűrűzik 

A Ferihegy forgalmát is érinti, a keddtől várhatóan három napon át tartó nyugat-európai a légiirányító-sztrájk - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére.
Nyár közepén nyit a ferihegyi kilátóterasz

Nyár közepén nyit a ferihegyi kilátóterasz 

Várhatóan a nyár közepétől ismét birtokba vehetik a látogatók és a repülés szerelmesei a repülőtéri 2A Terminál tetején lévő teraszt.

Börgönd lehetne az új Ferihegy? 

Szerdára virradó éjjelig tartott a Malév-bizottság legutóbbi ülése, amelyen az az ötlet is felmerült, hogy a Székesfehérvár melletti Börgöndön kellene új nemzetközi repülőteret létrehozni a "ferihegyi repülőtéren tapasztalható kaotikus állapotok" megoldására. 
Budapesten szálltak le a pozsonyi járatok

Budapesten szálltak le a pozsonyi járatok 

Nem okozott nagyobb fennakadást a Ferihegyi repülőtér életében az éjszakai havazás, a téli szolgálat munkatársai, gépkezelői és speciális járművei megfeszített tempóban dolgoztak a pályákon. Délelőttől ismét mind a két pályát megtisztították a hótól, mind a kettő fogad és indít gépeket.

Egy futópályát használnak repülőgépek 

A havazás és a szél miatt a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér két futópályája közül csak az egyiket használhatják a repülők, egy ideig mindkét pálya zárva volt - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója.

Köd miatt több gép nem tudott leszállni Budapesten 

Sűrű köd nehezíti a légi közlekedést a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, több járat csak Bécsben tudott leszállni hétfőn.

Ingyen wi-fi a Ferihegy teljes indulási szintjén 

A budapesti repülőtér teljes induló utasforgalmi területén elérhetővé vált a vezeték nélküli internet kapcsolat az utasok számára. A 2A és a 2B Terminál indulási szintjén, valamint a SkyCourtban mostantól ingyenes internet elérést biztosít a Budapest Airport - közölte a Turizmus Online-nal a reptér.
Haza ízek, hazai termelők a Ferihegyen

Haza ízek, hazai termelők a Ferihegyen 

Főleg hazai termékeket kínáló üzlet nyílt meg a budapesti repülőtér 2A terminál tranzit területén december 20-án, csütörtökön. 

Elindultak Budapestre a menetrend szerinti járatok 

Bár a ferihegyi repülőteret lezárták, azok a járatok, amelyeknek a menetrend szerint az elkövetkezendő órákban Budapestre kellene érkezniük, elindultak a különböző repterekről.

Sátor és folyosó Ferihegyen (frissítve) 

A reptéri szolgáltatásokon spóroló fapadosok kedvében járó Budapest Airport sátrat építtetett az utasoknak a betonon.

Látványos rendezvénytérré alakult a fapados terminál 

Rendezvényközpontként nyitott meg újra a hónapokkal ezelőtt bezárt ferihegyi 1. Terminál, amelynek szakmai bejárását a napokban tartotta a repülőtér. 

Rendezvényközponttá alakult az 1. Terminál 

Négy hónappal a bezárása után rendezvényközpontként nyitotta meg újra kapuit Ferihegyen az 1. Terminál.

Kevesebb lehet a baleset a Ferihegyi repülőtérre vezető úton 

A Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság előtti csomópontban újszerű, forgalomfüggő lámpavezérlési programot vezetett be a Budapesti Közlekedési Központ. Az intézkedéstől csökkenhet a balesetek száma és biztonságosabb lehet a közlekedés, közölte lapunkkal a BKK.

Újraindult a személyes vasúti menetjegykiadás Ferihegyen 

Újra lehet pénztárban vasúti menetjegyet váltani Ferihegyen. 

Megint beszorult egy busz a Ferihegyi úton 

Beszorult egy osztrák rendszámú emeletes busz a magasságkorlátozó alá hétfő délelőtt a Ferihegyi gyorsforgalmi úton - tudta meg az MTI.

Ferihegy 1: Már amúgy is kicsi volt? 

Ez persze sovány vigasz a bezárás estéjén, akkor is, ha csak öt évre zárnák be.

Készültség volt a Liszt Ferenc-repülőtéren 

Egy KLM-gép fékszárny-meghibásodása miatt készültséget rendeltek el a Liszt Ferenc-repülőtéren. A gép 20 perces késéssel probléma nélkül leszállt - közölte a Budapest Airport szóvivője kedden az MTI-vel.

Kisvakond és retró: 75 éve repül Budapestre a cseh CSA 

Szinte az égig ér a tűzoltó autókból fellőtt köszöntő vízfüggöny a súlyos ferihegyi zivatarfelhők alatt, amikor a CSA retro festésű, pufóka Boeing 737-es gépe átgördül a függyönyön keresztül a ferihegyi terminálhoz; épp ezen a május 23-án 75 éve szállt le a CSA először Budapesten. Az égből pottyant személyzetet mivel mással köszönthetnék, mint az első számú földalatti cseh kedvenc, a kisvakond figurájával díszített tortával.

Ferihegy 1: bezárása jóváhagyva 

A Budapest Airport a Malév-csőd nyomán kialakult pénzügyi vészhelyzet kezelésére tervbe vette az 1-es Terminál ideiglenes, az előrejelzések szerint 4-5 évre történő bezárását. Erről, valamint egy sor más válságkezelő terv megvalósítását hagyta jóvá a héten a Budapest Airport (BUD) igazgatósága - közölte a Turizmus Online-nal a BUD.

Budapest Airport: itt a lét a tét 

A Budapest Airport friss közleményében megerősítette a ferihegyi 1-es terminál bezárásának hírét, ugyanakkor bejelentette a Cargo City-projekt elhalasztását. 

Bezár a Ferihegy 1! 

Az [origo] információi szerint lehúzzák a rolót a Ferihegy 1-esen köszönhetően megint csak a Malév kiesésének, mivel a forgalmat el tudja látni a kettes terminál is.

Hova igen, hova nem juthatunk el jelenleg Ferihegyről? 

A balkáni mellett közel-keleti, orosz és ukrán desztinációk estek ki a szórásból a Malév megszűntével.

NFM: ésszerű alku a Budapest Airporttal 

Ésszerű kompromisszumra törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai a vagyonkezelői szerződés ügyében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya az MTI kérdésére.

Korábban nem elérhető, közérzetjavító szolgáltatás a Ferihegyen 

Megnyílt a budapesti repülőtér első masszázsközpontja, a Lian Day Spa. A népszerű üzlet beköltözésével egy újabb, korábban nem elérhető közérzetjavító szolgáltatás jelent meg az utasok számára a repülőtéren. A reptéri masszás-üzlet így fontos elemmel egészíti ki az alig egy éve nyílt SkyCourt (Égi Udvar) kereskedelmi kínálatát - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport.

Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás 

A Malév február 3-i leállását követő 48 órában a repülőtéren fokozatosan visszatért az élet a megszokott kerékvágásba - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport.

Derült égből Ryanair 

Pénteken, a déli harangszót követően nem sokkal a Ryanair egy gépe jelent meg a magyar légtérben, leszállt. Sokan csodálkoztak: elvileg csak márciustól indul újra a Ryanair forgalma Budapestről, mit keres itt egy gépük? A magyarázatot egy váratlanul beharangozott sajtótájékoztató adta, melyen bejelentették, hogy a fapados két héten belül megnyitja budapesti bázisát, 31 új járatot indít, 2 milliós utasforgalmat és 2000 munkahelyet ígér.

A Budapest Airport vegye meg a házamat! 

Ugyanazon a napon, amikor a Budapest Airport bejelentette XVII. kerületi zajszigetelési munkáinak befejeztét, a XVII. kerület polgármestere lakossági fórumot hívott össze. Az ott élők mielőbbi beavatkozást várnak, legalább a hatályos jogszabályok betartását, de leginkább további repülési korlátozásokat követelnek a fel-és leszálló gépek zaját illetően. De egyesek odáig mentek, hogy a BUD vásárolja meg szerintük elértéktelenedett ingatlanjukat.

A szállodaszövetség örül a Ferihegy eredményeinek 

Az MSZÉSZ elismerését fejezi ki a budapesti nemzetközi repülőtér 2011. évi kiemelkedő eredményeihez, a Ryanair-rel való új megállapodás megkötéséhez - tájékoztatta közleményében a Turizmus Online-t a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ),

Na ezekben a házakban még a vadászgépet sem hallja meg 

A XVII. kerület legjobban kitett ingatlanjainak passzív akusztikai védelmével a Budapest Airport (BUD) befejezte négy éve zajló nagyszabású önkéntes zajszigetelési programját. A cég 2008-ban indított kezdeményezése négy környező településen közel négyszáz ingatlant érintett, a program összköltsége pedig meghaladta a 150 millió forintot - tájékoztatta a Turizmus Online-t a BUD.

Ferihegy: az egységes reptéri arculat újabb eleme 

2012 első hetében már új feliratok fogadták az utazókat és hozzátartozóikat a budapesti nemzetközi repülőtér 1-es és 2-es utasforgalmi csarnokain. Az üzemeltető Budapest Airport (BUD) megújult arculatának megfelelően – amely a BUD tájékoztatása szerint osztatlan tetszést aratott mind a nagyközönség előtt, mind szakmai körökben – a terminálok jelöléseit előbb az 1-es, majd 2A és a 2B terminál homlokzatán helyezték el.

Sztrájk LESZ a Ferihegyen? 

Sztrájkot helyezett kilátásba a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), ha a Malév Ground Handling vezetésével nem sikerül megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés tartós meghosszabbításáról - tájékoztatta a Turizmus Online-t közleményében a LESZ.

Budapest Airport: Ez tényleg rekord év lesz 

Csillapodó év végi forgalom, a szezonhoz képest azonban még mindig óriási utasszám jellemezte a budapesti légikikötő novemberi forgalmát – derült ki a legfrissebb forgalmi jelentésből. Idén novemberig már közel 8,3 millió utasa volt a reptérnek, ami több mint a tavalyi egész éves forgalom. A Budapest Airport (BUD) a repülőtér történetének legforgalmasabb évét regisztrálhatja - közölte a Turizmus Online-nal a BUD.

Karácsonyi csillogás a repülőtéren 

A Budapest Airport minden eddiginél szebb és ragyogóbb karácsonyi díszítéssel látta el az 1-es, valamint a 2A és 2B terminálokat és az idén először „karácsonyozó” új utasforgalmi csarnokát, a SkyCourtot.

Újabb légi járat Budapestre Németországból 

Magdeburgból indul Ferihegyre közvetlen járat jövő februártól - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete.

Összefirkáltad ecsém? Pucoljad le! 

Graffitiző fiatalokkal együtt tisztították meg a Ferihegyi felüljárót az önkéntes vasutasok és a csatlakozott szervezetek - közölte a Turizmus Online-nal a MÁV Zrt.

Jövő nyártól nem repül a Delta Air Lines Budapestre 

Bár a légitársaság elmondása szerint csupán felfüggeszti New York JFK-ről eddig is szezonális budapesti járatát. A felfüggesztés ezúttal nem csak az idei teli időszakot érinti.

Eddig nem látott géptípus landol Ferihegyen 

Azaz nálunk még nem látott: Szuhoj Superjet 100-95B érkezik december 22-én Aeroflot színekben - írja az AIRportal.hu, a hazai planespotterek weboldala.

Ferihegy: továbbra sem lesz testszkenner 

Az Európai Bizottság november 14-én javaslatot fogadott el a biztonsági szkennerekre - közismertebb nevén testszkenner - vonatkozó európai uniós jogszabályi keretről, amely lehetővé teszi a repülőterek és a tagállamok számára, hogy – szigorú működési és műszaki feltételek mellett – biztonsági szkennereket alkalmazzanak az utasok átvizsgálására. De nem teszi kötelezővé az alkamazást.

Decembertől indul a reptéri magazin 

A „travelAIR” magazin megjelentetésével fontos elemmel bővül hazánk legfontosabb légi kapujának kínálata, hiszen a repülőtéren megforduló magyar- és nemzetközi olvasóközönség már régóta várt egy ilyen típusú kiadványra. A Budapest Airport pályázati úton kiválasztott partnere a La Femme magazint is jegyző Silver Kiadó Kft. lett - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Budapest Airport (BA).

Immár Bernbe is repülhet a Ferihegyről 

Új Bern-Budapest járatot nyitott a svájci SkyWork Airlines október 31-én hétfőn, amikor a ferihegyi betonon először ért földet a légitársaság Dornier Do 328-110-es típusú gépe. A berni központú légitársaság összesen hét gépből álló flottájával elsősorban az üzleti utazókat célozza meg, de a téli szezonban utakat kínál a téli sportok szerelmeseinek is - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Budapest Airport (BA).

Szubjektív eszközteszt: Mivel menjek a Ferihegyre? 

Utóbb egyre inkább elgondolkodom: jó-e nekem, ha egy jól ismert, Ferihegyre minibuszokat üzemeltető céggel kezdődnek/végződnek külföldi útjaim? És arra jutottam, hogy egyre kevésbé választanám őket, bár tegyük hozzá: alternatíva nagyon nincs. Ez már csak egy ilyen hely(zet).

Qatar Airways: minden elváráson felül 

2011. 09. 14. 13 óra 5 perc: egy A320-as gép főfutója mögött kavarodik fel a kékes füst a Ferihegy 31 jobb pályáján - a Qatar Airways ezentúl naponta, Bukarest kihagyásával közlekedő járata leszállt. Munkatársunktól

Változik a ferihegyi parkolási helyzet 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszahelyezte a Liszt Ferenc repülőtéren a rendelt taxik beszállópontjait a parkolóból a terminálok elé - közölte a BKK kedden.

MABEUSZ: nyár és ami azután jön 

Legutóbbi megbeszélésén vette számba a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) nyáron elvégzett feladatait és jelölte ki az újakat. Ferihegyi buszparkolás, új szolgáltatók és együttműködés a TDM szervezetekkel szerepeltek a napirenden. Munkatársunktól

Budapest Airport: 30 millió zajszigetelésre 

A lakosság tájékoztatásával kezdetét vette a Budapest Airport (BA) önkéntes zajszigetelési programjának negyedik, Budapest XVII. kerületét érintő szakasza - közölte a BA a Turizmus Online-nal.

Titkos felmérés: tarolt a Budapest Airport! 

Ugrásszerűen javult a budapesti nemzetközi légikikötő megítélése az utasok szemében. Ez derült ki a repülőterek nemzetközi szövetsége (ACI – Airports Council International) által elvégzett, titkos és az egész világ repülőtereinek szolgáltatásait elemző felmérésből.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!