Jobb a pálinka megítélése

Jobb a pálinka megítélése 

A rendkívül tartalmas és az egész pálinkás társadalmat érintő, átfogó jogi és szakmai előadások mellett aktuális bejelentések is elhangzottak a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium által, a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával május 21-én megrendezett konferencián. A NÉBiH részéről megtudtuk: tervezik a pálinkák forgalomba hozatal előtti minősítését, a Pálinka Nemzeti Tanács képviselője a jogi szabályozás legfontosabb elemeit foglalta össze, és megismerhettük a most bevezetésre kerülő Hungarikum-védjegyet is. Komoly marketingkutatások tapasztalatairól is elhangzottak beszámolók, kiderült: a pálinka megítélése a fogyasztók körében sokkal jobb, mint azt sokan gondolták! 

Körtés finomságok és koncertkavalkád csütörtöktől a pálinkafesztiválon 

Csütörtökön kezdődött meg a IX. Budapesti Pálinkafesztivál a Városháza Parkban, ahol négy napon 27 kiállító több mint 400 féle párlata, valamint számos koncert és egyéb program várja a közönséget.
Lezárult a pálinkaverseny nevezési időszaka

Lezárult a pálinkaverseny nevezési időszaka 

Rekord magas arányú a kereskedelmi főzdék által beküldött minták száma az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyre.
Egy ország kóstolt – a Zsindelyes az élbolyban

Egy ország kóstolt – a Zsindelyes az élbolyban 

Megrendezték a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett Országos Pálinkakóstolót, aminek díjazottjai a Pálinkakiválóságok Könyvébe is bekerültek.

A pálinka külföldön is keresett nemzeti kincs 

A pálinka nemzeti kincs és nemzeti ital, ami egyre keresettebb árucikk bel- és külföldön egyaránt - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
Egy héttel később rendezik meg a Budapesti Pálinkafesztivált

Egy héttel később rendezik meg a Budapesti Pálinkafesztivált 

Új időpontban, május 22-25. között rendezik meg a IX. Budapesti Pálinkafesztivált, a Városháza Parkban. Az eredeti időpontban várható esős időjárás miatt a szervezők egy héttel későbbre csúsztatták a több mint 400 párlatot felvonultató belvárosi eseményt.

A körte évét ünnepli a IX. Budapesti Pálinkafesztivál 

Több mint négyszáz párlatot kóstolhatnak meg május 15. és 18. között a IX. Budapesti Pálinkafesztivál vendégei: a Városháza Parkba visszaköltözött programsorozat főszereplői idén a körte és a körtés pálinka különlegességek lesznek.
A kádból is pálinka folyik!

A kádból is pálinka folyik! 

Május 15-18. között ismét a Városháza Parkban várja látogatóit a Budapesti Pálinkafesztivál. A rendezvény nyitóeseményén végre a nagyközönségnek is lehetősége nyílik megkóstolni Magyarország pálinkafőzdéinek közös blendjét, az Év Körtepálinkáját. Az első palackot a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület és az Intim Torna Illegál bontja majd fel. A zenekar azonban más meglepetéssel is készül: esti koncertjükön kádból kínálják majd a pálinkát a nagyérdeműnek. 

Aratott a Nobilis Pálinkafarm 

A Nobilis Pálinkafarm arany- és ezüstérmeket szerzett a világ egyik legismertebb és legjelentősebb versenyének számító World Spirits Award-on. 
Tíz betű, amely nem okoz csalódást

Tíz betű, amely nem okoz csalódást 

A Zsindelyes Pálinkafőzde 30 éve már, hogy a minőségi pálinkafőzést választotta. Az elsők közt megjelent pálinkamárka azóta már a fogyasztók kedvence lett, ez is alátámasztja azt, hogy az állandó, garantált minőségre való törekvés meghozza gyümölcsét. A szakma is elismerte a Zsindelyest: a számos arany – ezüst - bronz és champion díjak mellett 2014 legeredményesebb kereskedelmi pálinkafőzdéje lett a Gyulán megrendezett Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupán. 

Hivatalos: ez a legjobb pálinka 

Gönczi magyar kajszi pálinka nyerte el Magyarország legjobb kereskedelmi pálinkája címet Gyulán, a XV. Kisüsti Pálinkafesztiválon.

Mi lesz veled, magyar pálinkafőzés? 

Az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében. Előzetes értesülések szerin a bíróság mindenképpen „elmeszeli” Magyarországot, vagyis kimondhatják, azok is kötelesek jövedéki adót fizetni, akik évente 50liternél kevesebb pálinkát főznek. A Destillata budapesti díjátadóján Budai Gyulát, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Vértes Tibort, az Agárdi Pálinkafőzde egyik tulajdonosát és főzőmesterét (egyben az „Év főzőmesterét”) kérdezte erről az Élelmiszer Online.

Az EU ellenzi a szabad pálinkafőzést 

Az EU úgy döntött, hogy adókötelessé kell tenni  Magyarországon  a pálinkafőzést 50 liter alatt is. A döntést követően a kormány megkezdi a tárgyalásokat a Bizottsággal és  mindent elkövet azért, hogy a pálinkafőzés hagyományai az Unió engedte kereteken belül tovább élhessenek hazánkban.

Bronzérmesként végzett hazánk a "pálinka olimpián" 

A 2014-es, ausztriai Destillata nemzetközi párlatversenyre 11 ország 183 főzdéje összesen 1700 mintával nevezett, hazánkat 29 pálinkaház képviselte. Idén a salzburgi Stiegkeller adott otthont a március 15-i díjátadó gálának, ahol a magyar főzdék 188 érmet szereztek, és az országok szerinti összesítésben a harmadik helyet érték el. 

Hanoi Restaurant: hamisítatlan vietnámi életérzés a Vízivárosban 

A Batthyány tér közelében nyílt vietnámi étterem igazi kulináris kalandot kínál a betérő vendégeknek. Tradicionális vietnámi design és zene, ázsiai vendégszeretet és a vietnámi top séf küldetéstudata teszik kihagyhatatlan élménnyé a december 10-én nyílt Hanoit.

Mindent elönt a fekete pálinka? 

Minden eddigi rekordot megdöntő, elképesztő mennyiségű pálinka kerülhet feketén a piacra az elmúlt évben lepárolt óriási készletből. Az otthon készített vagy bérfőzetett adómentes párlatokból akár 20 millió liter is illegálisan cserélhet gazdát, miközben a szeszipari cégek korábbi piacaik csaknem felét elvesztették és csődhullámtól tartanak – írja az agrárszektor.hu.

Elbukhatjuk a szabad pálinkafőzést 

Megtámadhatja a szabad pálinkafőzést az Európai Bíróság – értesült a Magyar Nemzet. A kormány 2010-es intézkedése a házi pálinkafőzést a minőség irányába mozdította el, az addig illegálisan tevékenykedők immár minőségi termékekkel állhattak elő – mutatott rá V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a nemzetgazdasági tárca már keresi a megoldási lehetőségeket, amelyekkel megtarthatók az eddigi eredmények.

A pálinka nem szükséglet 

Hanem kultúra, ezért még házat is építenek neki Lakitelken, uniós pénzből.

Csajé lett az ország legmenőbb melója 

Már most hatalmas érdeklődés övezi az új „TAG” személyét a legnépszerűbb közösségi oldalon. A Rézangyal merészen választott ugyanis, mert egy lányban találta meg azt a fiatalt, aki fél éven keresztül a legnagyobb „partiarcként” terjesztheti a pálinkát. A döntés hatalmas visszhangot váltott ki, a pálinkás cég azonban biztos az új TAG személyében.

Palackban a gönci barack, sej-haj! 

Palackba került az idei gönci barackpálinka.

Akik a restik sötétjéből kiszabadították az aranyat érő nedűt 

Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatták be csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (MMGM) megtartott a Szent Miklós Pálinka Ünnepen.

Ezt hörpintse fel! 

Hivatalosan a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (MMGM) csütörtökön a Szent Miklós Pálinka Ünnepen megtartott díjátadón jelentették be, hogy a Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája. 

Poéngyárosból pálinkamester 

Ebben az évben több szakmai díjat is nyert a humoristából pálinkagyártóvá avanzsált Erdei Sándor, alias Rokker Zsolti. A Rokker nevet viselő pálinkák szeptember közepén a nagykeresztúri I. Országos Erdei és Vadontermő gyümölcsökből készült pálinkák versenyén arany és champion érmet nyertek el, illetve ők kapták a legjobb bérfőzető díjat is, ezt megelőzően pedig a márka a Gyulai Országos Pálinkafesztiválon két arany, egy ezüst és négy bronz érem boldog tulajdonosa is lett.

Poéngyárosból pálinkamester 

Ebben az évben több szakmai díjat is nyert a humoristából pálinkagyártóvá avanzsált Erdei Sándor, alias Rokker Zsolti. A Rokker nevet viselő pálinkák szeptember közepén a nagykeresztúri I. Országos Erdei és Vadontermő gyümölcsökből készült pálinkák versenyén arany és champion érmet nyertek el, illetve ők kapták a legjobb bérfőzető díjat is, ezt megelőzően pedig a márka a Gyulai Országos Pálinkafesztiválon két arany, egy ezüst és négy bronz érem boldog tulajdonosa is lett.

Pálinkafőzés = szabadság 

V. Németh Zsolt szerint a szabad pálinkafőzés lehetőségének megteremtése amellett, hogy a szabadság élményét nyújtotta az embereknek, hozzájárult az értékmegőrzéshez és értékteremtéshez, az élő hagyomány megőrzéséhez, s ezzel a vidéki közösségek megtartásához.

Pálinka és Tankcsapda 

Igazán lángoló pálinkák látnak napvilágot Tankcsapda Edition néven a Rézangyaltól - írja a Lángoló Gitárok.

Még New Yorkban is a magyar pálinkát isszák 

Október végétől megkezdődik az Agárdi Pálinkafőzde termékeinek értékesítése New York és New Jersey államban - közölte a cég az MTI-vel.

A pálinka legyőzte a hideget a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon 

A pálinkát „termő” békési szilvafa, a pálinkaesszencia, a sörpárlat és a pálinkával ízesített kézműves bonbonok voltak a legnépszerűbbek a VII. Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, ahová a négy nap alatt közel húszezren látogattak ki.

Agárdi pálinka menni Amerika 

(MTI) - Október végétől megkezdődik az Agárdi Pálinkafőzde termékeinek értékesítése New York és New Jersey államban - közölte a cég az MTI-vel.

Új pálinkalovagot avattak Tarpán 

Több száz érdeklődő ízlelte meg a legzamatosabb szilvából és más gyümölcsökből készített alkoholos nedűket és ételeket a szombaton megrendezett Szatmár-Beregi Szilvanapokon Tarpán.

Új Szemtelen pálinkasorozat, szemtelen arcokkal a Budai Várban 

Újabb, limitált számú Szemtelen pálinkasorozat debütál a Budavári Pálinka – és Kolbászfesztiválon. A 40, 50, 60, 70 fokos szőlő párlatokat egy-egy korban hasonló karakter személyesít meg, akik a Budai Várban meg is elevenednek: Géza Garbot, Kalim Pál, Kan Tóni és Szívós Sándor maga kínálja majd pálinkáját a Szemtelen standnál.

Először volt magyar pálinkafesztivál Amerikában 

Először tartottak magyar pálinkafesztivált az Egyesült Államokban, a New Jersey Állambeli Lindenben.

Pálinkás macaron a Budai Várban 

Önálló helyszínt kapnak a pálinkás desszertkülönlegességek a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, október 3 és 6 között, ahol bonbonok, macaronok, csokoládék kerülnek terítékre. Az igazi ínyencek először kóstolhatják meg az iparművészek által kreált, egyedi tervezésű, Art Collection üvegek tartalmát, amelyekben évekig érlelődött a pálinka. 

Megüresedett a legmenőbb hazai állás 

Fél év királyság után a Rézangyal kirúgta állásából a TAG-ot, aki utolsó „munkanapjára” illegál bulit szervezett a régi Zöld Pardon területére. 

Karibi hangulatú pálinkakóstolás a várban 

z őszi pálinkakóstolás a Budai várban kezdődik! A tavaszi, belvárosi rendezvény után ősszel ismét Budapest egyik legimpozánsabb helyszíne ad otthont a Pálinka- és Kolbászfesztiválnak. A magyar párlatok mellett a látogatók idén a Karib-térség hangulatával és nemzeti italukkal, a rummal ismerkedhetnek meg. A nagy sikerre való tekintettel pedig ismét indul a Rézangyal blendelő kurzusa. 

Hungarikum lehet a gönci barack 

A gönci térség kitűnő példája lehet annak, hogyan képes egy régió a saját értékeit középpontba állítva és kiaknázva felemelkedni.

Magozzunk rendesen, ha jó pálinkát szeretnénk! 

Hogyan kerülhető el a hidrogén-cianid és etil-karbamát-szennyezés a csonthéjas gyümölcsből készülő pálinkák esetében?

Szilvafa örökbefogadás a Békési Pálinka szilváskertjében 

Mostantól bárki örökbe fogadhat egy szilvafát a Békési Pálinka szilváskertjéből, ahol 1869 darab veres szilvafa közül lehet kiválasztani a legkedvesebbet: öregebbet vagy fiatalabbat. A fa terméséről az örökbefogadó maga rendelkezik: pálinkát főzethet vagy lekvárt készíthet belőle. A lehetőségek tárháza végtelen. Elsőként Dr. Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési minisztérium helyettes államtitkára fogadta örökbe az első számú, sorszámozott fát.

Bor- és pálinka élménykert lesz Tiszadobon 

Megkezdte a a Tiszadobi Bor- és Pálinka-élménykert kialakítását a „GÁZI” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amelynek megvalósításához sikeresen pályázott az ÉAOP-2.1.1/H kódszámú Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című konstrukció keretében.

Robbantson kuktát a múzeumban! 

A pálinkafőzés, illetve a pálinka történetével ismerkedhetnek meg a látogatók a visegrádi Rév utcában megnyílt pálinkamúzeumban, ahol akár a "zugfőzés" is kipróbálható, sőt, egyedi címke sajátkezű gyártására is van mód.

Szétcincálták a pálinkásokat 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az év eleje óta több mint 12 ezer pálinka-ellenőrzést végeztek.

Újabb pálinkák szereztek védjegyet 

A Magyarországon mindeddig egyedülálló Pálinkavédjegy rendszer garanciát ad arra, hogy a matricával ellátott palackokban valóban kitűnő minőségű pálinka van, emellett még hitelesebbé teszi a világszerte is egyre népszerűbb hungaricumot. 

Látvány pálinkafőzde Tiszaföldváron 

Közel ötvenmillió forintos támogatással valósult meg a Szicsek Kft. új látvány pálinkafőzdéje Tiszaföldváron.

Pálinkablendelés saját kezűleg a tavaszi Pálinkafesztiválon 

Egyedülálló találmány debütál a május 16-án nyitó Budapesti Pálinkafesztiválon. A speciális mobilblendelő segítségével a látogatók saját kezűleg, egyéni ízlés szerint házasíthatnak pálinkát a helyszínen. Emellett a fesztiválozók egyedi pálinkás bonbonkülönlegességeket kóstolhatnak, valamint május 16. és 19. között megízlelhetik az Év pálinkáját, amely ezúttal meggyből készült.

Visszaköltözik a belvárosba a Budapesti Pálinkafesztivál 

2013 a meggy éve lesz a Budapesti Pálinkafesztiválon, amelyen a hamisítatlan magyar gyümölcsből készült pálinkák és a meggyes ételkülönlegességek kapják a kiemelt szerepet. 

Országos pálinkarazzia kezdődik 

Országos, egész éven át tartó pálinkarazziába kezdett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Hungarikum lett a herendi porcelán, a pálinka és a törkölypálinka 

A herendi porcelán, amely Magyarország egyik jelképe és elismert luxusmárkája, amelyet birtokolni érték és kiváltság, valamint a pálinka és a törkölypálinka, amelyet már eddig is a magyarság hungarikumaként tartottunk számon, mostaantól hivatalosan is hungarikumok – fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság Herenden tartott ülésén.

Nesze neked pálinkafőzés! 

Az Európai Bíróságon folytatódik tovább a házi pálinkafőzéssel kapcsolatban az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás - közölte az Európai Unió Bírósága sajtó- és tájékoztatási Osztálya.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!