200 milliárd felett az utazási irodák tavalyi árbevétele 

A Magyarországra utazó külföldiek 14%-a, 1,7 millió fő vette igénybe hazai vagy külföldi utazási iroda szolgáltatásait - derült a KSH a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) keddi, budapesti közgyűlésére készült jelentéséből.

Még jól is járhatnak a magyar turisták a görög válsággal 

Durvuló tüntetések, országossá terebélyesedő sztrájkhullám: Görögország a napokban nem a turistacsalogató arcát mutatta a nagyvilágnak. Mindezek ellenére a hazai utazási irodák eddig egyáltalán nem érzékeltek visszaesést a görögországi utak forgalmában, sőt.

Képes összefoglalónk a vásárról 

A korábbinál kisebb kiállítási területen, de a szervezők közlése szerint alapvetően sikerrel zárt a Hungexpo Zrt. által rendezett 33. Utazás kiállítás és az azzal egy időben tartott további hat vásár, csak a vasárnap délutáni bombariadó gátolta meg, hogy idén a látogatók száma meghaladja a rekordot jelentő 60 ezret. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elnézést kért minden látogatótól és kiállítótól a kellemetlenségekért, illetve megköszönte a rendőrség és a tűzszerészek szakértő közreműködését, valamint a kiállítók türelmét.

A tervek szerint hétfő este térhetnek haza a Best egyiptomi utasai 

Ha minden a terv szerint halad, egy napos késéssel hétfő este érkezhetnek haza a Best Reisennek az izlandi hamufelhő miatti légtérzár következtében Egyiptomban rekedt utasai, értesült lapunk hétfőn.

Itt a 100-as toplista 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal lapunk rendelkezésére bocsátotta a 2010-re vagyoni biztosítékukat igazoló utaztatók listáját. Az alábbi listán a kaució alapján számított Top 100 utazási iroda található. A www.turizmusonline.hu oldalon a teljes kauciós listát is megnézhetik. „Egyes adatokban lehetnek eltérések a valósághoz képest, tekintve, hogy nem minden esetben zárult még le az eljárás” – hangsúlyozta Lukács Balázs, az MKEH Idegenforgalmi Osztályának osztályvezetője, aki a Napi Turizmussal részletesen megosztotta az idei évben érvényesülő trendeket, változásokat is.

Optimalizálás és együttműködés 

Csökkenő utasszám, kevesebb gépmozgás jellemezte az utóbbi nyári charterszezonokat a 2007-es csúcsévet követően. A széles kínálatot nyújtó, mégis különösen gyenge 2009-es nyár után idén visszafogottabb választékkal álltak elő a cégek, így a legjobb esetben is csak stagnálás, rosszabb esetben további 10-15%-os utasszámcsökkenés várható az idén nyáron.

Turkish Airlines: évzáró 

A Turkish Airlines évbúcsúztató partiján díjazták a 2009-es év legjobban értékesítő utazási irodáit.

Heti 20 charterjáratot tervez a nyárra a Best Reisen 

A Best Reisen Utazási Iroda idén is több katalógusban foglalta össze nyári szezonra vonatkozó ajánlatait, és idén is előrukkolt új nyaraló és körutas úti célokkal.

Korszerűbb online megoldások és új jutalékrendszer a Best-nél 

A korábbi évek pozitív tapasztalatai alapján a 2010-es évben a Best Reisen még nagyobb hangsúlyt fektet online foglalási rendszerének fejlesztésére.

A Best Reisen a 2009-es évről 

A Best Reisen a 2009-es nehézségekkel teli évben is a tavalyi évvel megegyező utaslétszámot realizált.

Bulival ünnepelt a Best Reisen 

Fergeteges hangulatú, másfél napos katalógus-bemutatót rendezett partnereinek pénteken a Best Reisen.

Hosszabbít Thaiföldre a Best Reisen 

Habár a közvetlen Bangkok-Phuket charterlánc utolsó indulási időpontja február 17-re lett kitűzve, a partnerhálózat kiváló értékesítő munkájának köszönhetően egy indulással meghosszabbította thaiföldi charterét a Best Reisen, így az utolsó járat indulási időpontja február 28.

Málta lesz a Kartago nyári újdonsága 

A tavaly már bevált struktúrával, arculattal és árualappal, vadonatúj máltai programokkal kiegészülve jelent meg a Kartago Tours 500 oldalas, színes képekkel gazdagon illusztrált nyári programfüzete, amelyet szerdán mutattak be a budai vári Hilton szállodában.

Enyhe nyereséggel zárta 2009-et a Kartago Tours - A legjobb viszonteladók listája 

„Épségben túl vagyunk a tavalyi éven. Már ez is nagy eredmény” – értékelte az évet Füri Mihályné Boglárka, a Kartago Tours ügyvezető igazgatója a társaság nyári programfüzetének szerdai bemutatóján a Hotel Hilton Budapestben.

Alacsonyabb repülőtéri illetéket kérnek Ferihegytől a chartereztetők 

Magyarország vezető kiutaztató utazásszervezői közös levélben kérték a Budapest Airport Zrt-t, hogy charter utasaik részére 2010-ben a Ferihegy II.-es terminálján is az I.-es terminálon alkalmazott kedvezményes illetéket szabják ki.

Megjelent a Best Reisen első nyári kiadványa 

A Best Reisen 2010-ben ünnepli 15 éves születésnapját, ezért a napokban megjelent születésnapi katalógusban különleges kedvezményeket kínál.

Indul a bangkoki charter 

A hagyományokhoz híven idén is thaiföldi tanulmányútra vitte legjobb viszonteladó partnereit a Best Reisen.

Évzáró ünnepséget rendezett 2009 egyetlen nyereséges európai légitársasága 

Évbúcsúztató partit rendezett a közelmúltban a Turkish Airlines. A rendezvényen díjazták a 2009-es év legjobban értékesítő utazási irodáit.

Decemberben indul a Best Reisen bangkoki chartere 

A hagyományokhoz híven idén is thaiföldi tanulmányútra vitte legjobb viszonteladó partnereit a Best Reisen.

Óvatos duhajok 

A tavalyihoz hasonlóan az idei téli szezont is óvatosan tervezték meg a túraszervezők, a maroknyi charterjárat többsége közeli úti célokba repül. Az egzotikus utakra vágyók a Travel Service járatain Thaiföldre, Kenyába és a Zöldfoki-szigetekre juthatnak el, más távoli úti célokba menetrend szerinti járatokat kínálnak a tour-operátorok.

December 28-tól indul a Best Resien chartere 

A charter indulását megelőzően november 8-án vasárnap elstartolt a Best Reisen Utazás Iroda által szervezett tanulmányút Thaiföldre.

Elstartolt a www.bestcharter.hu! 

A „Buy & Fly” szolgáltatás és internetes program után itt az idei év következő újdonsága a Best Reisentől: a 2009/10-es téli szezontól lehetőség nyílik csak charter repülőjegyek foglalására is.

Lesz téli charterjárat Thaiföldre 

Nem csökkent az idén nyáron a Best Reisen utasforgalma, árbevétele pedig még nőtt is, a magasabb árfekvésű egyiptomi és törökországi üdülések részarányának növekedése miatt.

Lesz téli charterjárat Thaiföldre 

A nehéz gazdasági helyzet ellenére sem csökkent az idén nyáron a Best Reisen utasforgalma, a társaság árbevétele pedig még nőtt is, elsősorban a magasabb árfekvésű egyiptomi és törökországi üdülések részarányának növekedése miatt.

Elindult a Best Reisen új Buy and fly szolgáltatása  

A katalógusban szereplő árak töredékéért kínálja utolsó helyeit a Best Reisen új www.buyandfly.hu című honlapján és ferihegyi irodájában. 

ISO minősítést kapott a Best és a Medina 

A Best Reisen és a Medina Tours a július 26-ai auditálást követően az MSZ EN ISO 9001:2009 minőségirányítási szabványelőírások szerint működik.

Debrecenben nyílt meg az első Tesco Travel pult 

Tesco Travel néven indította el a Tesco-Global Áruházak Zrt. új szolgáltatását. A legjobb ajánlatok nem csak az interneten böngészhetők, hanem a havonta 20 hipermarketben megjelenő utazási katalógusokban is.

A Tesco is beszáll az utaztatásba 

Jó utat kínál a Tesco címmel jelent meg az áruházláncnál egy utazási ajánlatokat tartalmazó, havonta frissülő katalógus, s beindult a hozzákapcsolódó honlap is.

Családi nyaralás 

Míg az előszezon az idősebb, illetve a gyermektelen pároké, addig a nyári főszezon a családi nyaralások ideje. Cikkünkben néhány példán keresztül mutatjuk be a hazai kínálatot; a kedvelt desztinációkat, szállásfajtákat és a kirajzolódó trendeket.

Felbolydult charterpiac 

Az elmúlt három hónapban alaposan megváltozott a márciusi lapszámunkban leközölt 2009-es charternaptár. Az év eleji optimizmus számos esetben részben megmaradt, s csak a szezonok lerövidülését eredményezte, más desztinációk esetében azonban már korántsem voltak olyan derűlátóak a tour-operátorok, s több mint két tucat járatot töröltek a naptárból. A megszűnt járatok mellett számos új sor is felfedezhető az éppen aktuális charternaptárban, ám a mérleg nyelve sajnos még így is a mínusz, a kapacitásszűkülés felé billen.

Visszamenőleg is árat emelnek az irodák? 

Pesszimisták, de még nem kongatják a vészharangot a nagyobb kiutaztató irodák. Az előfoglalások aránya mintegy 15 százalékkal esett, de ebből nem lehet messzemenő következtetést levonni.

Elismerés 15 év munkájáért 

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Ali Hamrounit, a Best Reisen tulajdonos- ügyvezetőjét. Az elismerést, amelyet a tuniszi magyar nagykövet, Pataki Pál adott át, a magyar kulturális hagyományok tunéziai terjesztéséért, ápolásáért, a bajba jutott turistáknak való segítségnyújtásért érdemelte ki a tunéziai származású idegenforgalmi szakember.

Elismerések a nemzeti ünnepre 

Március 15-én számos turisztikai szakember részesült állami kitüntetésben.

Van, aki kiszáll, van, aki elszáll 

A gazdasági válság hatására több utazásszervező kiszállt a chartereztetésből, a többiek általában, ha nem is látványosan, de csökkentették a nyárra kínált kapacitásaikat. Új desztináció alig akad, de az utazási irodák számos újdonsággal próbálják magukhoz csalogatni az utasokat. A legnépszerűbb repülőgépes desztinációk listáját várhatóan Görögország, Törökország, Egyiptom és Tunézia vezeti majd az idén is, de továbbra is népszerű lesz Bulgária. Érdekes jelenség a luxusutak – például Dubai – iránti kereslet növekedése.

Elismerések a turizmus képviselőinek a nemzeti ünnep alkalmából 

Idén március 15-én is számos turisztikai szakember részesült állami kitüntetésben.

Reptéri csemegék a Best Reisentől 

Az elmúlt hétvégén a Velence Spa Resortban mutatta be nyári katalógusait a Best Reisen.

Biztos a bizonytalanság 

2008-as évzáró számunkban megpróbáltuk megjósolni, milyen trendek várhatók a turizmusban az idén. Most hazai szakembereket kérdeztünk ugyanerről. Többségük úgy véli, hogy nehéz évet zártunk, az idei pedig még nehezebb lesz. 2009-re a legjobb esetben is stagnálás várható.

Mire indul a charterlánc béke lesz Thaiföldön 

Épségben hazatért Thaiföldről a Best Reisen utazási irodások számára szervezett tanulmányútjának 15 résztvevője – tájékoztatta a Napi Turizmust Zám Tibor, a Best irodavezetője.

Best Reisen study tour Thaiföldön 

A Best Reisen ezúton szeretné tájékoztatni partnereit és a szakmai közönséget, hogy a 2008. november 19-én elindult thaiföldi study tour csoportja – kis késedelemmel - vasárnap érkezett haza Budapestre.

A bangkoki utazások elhalasztását javasolja a Külügyminisztérium 

A Külügyminisztérium a legnagyobb thaiföldi repülőtér megszállása miatt azt kéri, hogy, aki Bangkokba utazik, vagy azon keresztül akar az ázsiai országba, esetleg a földrész más államába menni, az egyelőre halassza el útját, vagy válasszon más útvonalat.

Kiszolgáltatott helyzetben az utazásszervezők? 

A közelmúltban beszüntette tevékenységét az egyik nagy forgalmú miskolci utazásközvetítő, az Omnitours. Utasait nem érte kár, az őket elutaztató utazásszervezők egy részét azonban valószínűleg igen. Az érvényes jogszabályok értelmében az utazásközvetítőknek az utazásszervezőknél sokkal kevesebb kötelezettségük van. Ez várhatóan nem fog változni a jövőben sem, vannak azonban olyan módszerek, amelyekkel a tour-operátorok csökkenthetik kockázatukat.

Vargabetűk után papírforma? 

Nyáron az utazási irodák 15 százalékkal szűkítették charterkapacitásaikat a magyar piacon: 300–320 ezer székről jóval 300 000 alá csökkent az összkontingens, amelyet így is csak hatalmas árengedményekkel sikerült értékesíteni. A télre is óvatosan terveznek az utazásszervezők. A legtöbbek célja a szinten tartás, de olyan iroda is akad, amely jelentősen csökkenti kontingenseit. Új úti cél nincs a piacon, a debreceni indulás továbbra is csak a nyári árualapban alternatíva, az utasok növekvő árérzékenységét kihasználva megjelenik azonban egy újdonság, a repülőtéri vásárlás lehetősége: a „buy and fly”. Az utolsó pillanatos döntések idén nemcsak a keresletre, hanem a kínálatra is jellemzőek: lapzártánkig még nem dőlt el, hogy hány szereplős lesz a charter légi fuvarozók piaca.

Nyár végi szezonértékelés 

Temérdek törölt charterlánc, két csőd, égbe szökő kerozindíjak, önköltségihez közelítő árak, amelyeken némileg szépít az erős forint – ez röviden a 2008-as nyári charterszezon mérlege. A túraszervezők beszámolói alapján szinte minden program elkelt a szezonban, de az utasok az utolsó pillanatig kivártak, hogy megkapják a legalacsonyabb árakat.

Katalógusbemutató és új ferihegyi iroda a Best Reisennél 

A Best Reisen 15 százalékos forgalomnövekedést realizált az első háromnegyed évben az elmúlt év azonos időszakához képest, mely részben a nagyobb kontingenseknek, másrészt a viszonteladói hálózat 15 százalékos forgalom növekedésének köszönhető - mondta el a tulajdonos-ügyvezető, Ali Hamrouni a cég pénteki partnerpartyján.

Harc a partnerekért 

Több mint 25 százalékkal nőttek az előszezoni foglalások a Best Reisennél az idén az elmúlt év azonos időszakához képest. A cég kiemelt jutalékot ad online foglaló partnereinek, és a Dino Clubbal erősít. Szezonkezdetről, üzletpolitikáról, trendekről beszélgettünk Zám Tibor irodavezetővel.

Nehéz időkben csak az összefogás segíthet 

„A szezon indulásakor tudtuk, hogy nem túl rózsás az ország gazdasági helyzete, de arra nem számítottunk, hogy a kerozin ára eléri a 150 dolláros rekordmagasságot. Az emelkedő repülőjegy-árak miatt pedig drágultak a nyaralások. Az áremelkedést persze részben ellensúlyozná az erős forintárfolyam, azonban az utazásszervezők többsége a korábbi árfolyammozgások hatásainak minimalizálása céljából határidős ügyletekkel igyekezett bebiztosítani magát, így most semmiféle pozitív hatását nem érzi a forint erősödésének. A beutaztatást viszont egyértelműen negatívan érinti a forint árfolyamának erősödése, és a mi utasaink egy része is a turizmushoz kapcsolódó területen dolgozik, így áttételesen mi is megérezzük a beutazó forgalom visszaesését” – emelte ki kérdésünkre Ali Hamrouni, a Best Reisen ügyvezetője.

Se charter, se Bangkok a Malévnél  

A Malév nemrég arról tájékoztatta a magyar utazásszervezőket, hogy flottaátszervezés miatt nem tud charterkapacitást ajánlani a következő téli szezonra egyik géptípusra sem, a Napi Turizmus pedig most arról értesült, hogy a társaság a téli szezonban közlekedő heti 4 Budapest-Bangkok menetrendszerinti járatát is megszünteti.

Nyári szezon: biztos a bizonytalanság 

A tavalyi túlzott kapacitások után várhatóan az idén sem konszolidálódik a helyzet a nyári charterpiacon – derül ki körképünkből. A Malév és a Travel Service piacvezető szerepe felcserélődött, miközben egy új tour-operátor is feltűnt a színen. Több utazásszervező a prémiumszegmens felé próbál nyitni, és a klubüdülések kínálata is folyamatosan bővül. Az előfoglalás egyre népszerűbb, az eddigi tapasztalatok alapján azonban a kereslet csökken, így a szezonban újra akciózások várhatók.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!