Ötcsillagos Oktoberfest buli

Ötcsillagos Oktoberfest buli 

Bár már évek óta megrendezi Oktoberfest programját az ötcsillagos InterContinental Budapest, az idei október 3-i rendezvény annyiban lesz más, mint a korábbiak, hogy nemcsak partnereiket hívják el, hanem a nagyközönségnek is kínálják a tradícionális bajor ételeket, a hozzá illő jóféle sörök kíséretében.

Jelentős mértékben nőtt az izraeli látogatók száma hazánkban 

Bár júniusban 14,1%-kal csökkent az izraeliek által Magyarországon eltöltött szállodai vendégéjszakák száma, júliusban már 21,1%-os növekedést mutatott ez a szám. Azonban elmondható, hogy a belföldi utazások száma dinamikusabban növekedett a külföldi kereslethez képest – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Trendriportjából.

Rabruhában vacsorázhat a börtönből átalakított luxusszállodában 

A hollandiai Hotel Het Arresthuis-t csak részben alakították át, így a luxus mellett egy kicsit belekóstolhatunk a börtönlétbe is.
Csúcsokat döntöget a szállodaipar

Csúcsokat döntöget a szállodaipar 

A Hotels.com adatai szerint 2014 első felében átlagosan négy százalékkal növekedtek a szállodák bevételei világszinten. 

A budapesti Ramada Resort Aquaworld a világ tíz legjobb élményfürdője között 

A holland De Telegraaf online magazin toplistája.

16 tacskó, 95 éves alkalmazott és 9 milliós számla 

Több mint ötszázszoros különbség volt az elmúlt egy évben a minimális és a maximális szállásfoglalási érték között a Szallas.hu adatai szerint. A portál összegyűjtötte a magyar szállodai rekordokat, volt, ahol kétezren mulattak egyszerre, máshol százévesnél idősebb vendég is megfordult már.

Szárnyalnak az ötcsillagosok 

A szálláshelyek vendégforgalma 2,6 százalékkal nőtt júliusban és 5,6 százalékkal az év első hét hónapjában a múlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Oktoberfest az InterContinentalban 

Az InterContinental Budapest szálloda évek óta megrendezi partnerei számára az Oktoberfest eseményt, idén először a szálloda kinyitja kapuit a nagyközönség felé is.
Zenehotel nyílt Berlinben

Zenehotel nyílt Berlinben 

Berlinben szállhatunk meg a slágerektől hemzsegő designhotelben.

Megvan az MSZÉSZ őszi közgyűlésének helyszíne 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Választmánya a 2014. őszi Közgyűlésre beérkezett 3 pályázat (Hotel Lycium Debrecen, Hotel Palatinus City Center Pécs, Park Inn by Radisson Sárvár ) közül a debreceni Hotel Lycium - Aquaticum - Centrum Szállodák ajánlatát fogadta el egyhangú szavazással.

Megkapta az első panzió a családbarát szálláshely minősítést 

Új taggal bővült a KidsOasis minősített családbarát szálláshelyek köre.

Az oroszok töltötték a legtöbb időt a Balatonnál 

A balatoni kereskedelmi szálláshelyeken 516 ezer vendég 1 millió 570 ezer vendégéjszakát töltött el idén az első fél évben, így a 2013. január-júniusi időszakhoz képest összesen 32 ezerrel többen foglaltak szállást a tónál, a vendégéjszakák száma pedig 73 ezerrel nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Magyar Termék Nagydíj: a Spirit Hotelt és a Lukács fürdőt is díjazták 

Idén az innováció, a munkahelyteremtés és az export orientáció állt a pályázat tematikájának középpontjában.

Igazgatóváltás a Kempinski élén 

Visszatért a Kempinski Hotel Corvinusba Stephan Interthal, a budapesti szálloda régi-új igazgatója.

Erősebb volt az idei szezon 

A szállásadók összességében erősebbnek értékelték az idei szezont, mint a tavalyit az Utazok.hu szállásközvetítő felmérése szerint.

A szolnoki kulturális központ átadása után a Pelikán szálló is megújul 

Helyi kulturális és közművelődési tevékenységeknek, a civil élet eseményeinek, valamint az egészséges életmóddal összefüggő programoknak biztosít új, építészetileg is izgalmas teret az Agora terminál multifunkcionális kulturális központ, amelyet a Szolnok napja rendezvénysorozat keretében adtak át szombaton a városban.

13 szállodát vásárolt az Egyesült Királyságban az Accor 

Az Accor bejelentette, hogy a HotelInvest, a Csoport hoteltulajdonos és befektetői üzletága, 13 szállodából álló portfóliót vásárolt a Tritaxtól, összesen 89 millió euró (71 millió font) értékben.

Reptéri kapszulahotel nyílt 

Japánban már nem csak a spórolós turisták és a kimerült irodai dolgozók aludhatnak kapszulában, hanem a csatlakozásra váró utasok is.

Élményalapú úszásoktatás az Aquaworld Budapest Vízibirodalomban 

Kovács Ági újra visszatért örök szerelméhez, az úszáshoz. Szakmai vezetésével 2014. szeptemberétől speciális oktatási programmal és egyedi szolgáltatásokkal nyitja meg kapuit hazánk első, élményalapú úszóiskolája az Aquaworld - Kovács Ági Úszóakadémia, amely nem kisebb feladatra vállalkozott, mint egyéni tanítási módszerekkel, gyermek és felnőtt korosztály számára egyaránt szerethető sporttá tegye az úszást.

Rekordra készülnek az amerikai szállodások 

A 2009-es mélypont után igazi rekordévet jelenthet 2015 az amerikai szállodások számára. Szakértők szerint jövőre az amerikai szállodák átlagos feltöltöttségi mutatója közel 65 százalékon fog tetőzni. 

Szállodák a patyolattisztaság és a takarítási fóbia között 

A hotel.info elárulja, hogy mi a helyzet a tisztaság tekintetében a Budapesten és más fontos világvárosokban található szállodákban, és hogy a vendégek hogyan tudnak helyben érvényt szerezni kéréseiknek, ha elégedetlenek a higiéniával.

Luxusszálloda épült egy daru tetején 

Amszterdamban építették fel a 3 dizájnlakosztályból álló hotelt egy daru tetejére.

Ötcsillagos bakancslista 

Augusztus elejétől Simone Dulies vette át Adrain Gray-től az ötcsillagos le Meridien Budapest szálloda irányítását. A vonzó megjelenésű igazgatónő 1999-ben kezdte pályafutását a Starwood Hotels & Resorts szállodaláncnál, Kaliforniában, majd New Yorkban és a skóciai Westin Turnberry Hotelben töltött be különböző tisztségeket front office területen. 2011-ben a pozsonyi Sheraton Bratislava élére nevezték ki, innen érkezett Budapestre. Őt kérdezzük most új feladatköréről.

Zárja az idei nyarat az InterContinental teraszán 

Augusztus 20-a a nyár utolsó programja Budapesten, és a nap mindig legsikeresebb záróprogramja a 21 órakor kezdődő tűzijáték.

Miért jó, ha egy drón köröz a szálloda fölött? 

Mivel kiugróan magasan indult az idei év a Hotel Silver Resort Balatonfürednél, ezért Rádóczy Andrea tulajdonos-ügyvezető igazgató biztos volt abban, a nyári csúcsszezon sem alakul másképp. A kedvezőtlen időjárás ellenére is jó időszakot zárnak augusztus végére a Balaton-parti négycsillagos házban, ugyanis 7-8 százalékos átlagáremelést tudtak megvalósítani – ami jelentős bevételnövekedést generált.

Kevesebb ukrán és izraeli szállt meg hazánkban 

2014. első félévében a belföldi kereslet kiemelkedő javulása határozta meg szállodáink keresletét, azonban a külföldi kereslet csak enyhe emelkedést mutatott – tudtuk meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Trendriportjából.

Fizetés nélkül lép le a csaló pár a hazai szállodákból 

Eddig bizonyítható módon 4 budapesti szállodából távozott fizetés nélkül egy csaló pár, a kár a Szallas.hu eddigi felmérése alapján meghaladja a 3 millió forintot. A pár férfi tagja ellen egyébként már egy másik ügyben is nyomozást folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda, különösen nagy értékben elkövetett csalással kapcsolatban.

Top 10 szálloda üzleti utazóknak 

Egyre több üzleti utazókra specializálódott szálloda rendelkezik modern és nyilvános, a munka céljára elkülönített területekkel. A HRS összegyűjtött 10 olyan innovatív hotelt, melyek az üzletemberek speciális munkakörnyezet-igényeit is kielégítik. 

Hasítanak a magyarok Horvátországban 

A legjelentősebb tíz küldő állam közül a legnagyobb mértékű növekedést mutatta júliusban Horvátországban a magyar turisták száma, a bővülés mértéke az első hét hónapra vonatkozóan is kiugró - mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-nek.

Egy hét, 79 ezer forint: így nyaral a magyar fiatal 

Kis spórolással legfeljebb egy hetet tölt pihenéssel az átlagos magyar fiatal - derül ki a K&H pályakezdők körében végzett felméréséből, amelynek eredményét pénteken jutatták el az MTI-nek.

Csökkent az előzetes szállásfoglalás aránya az idei Magyar Nagydíjra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége összefoglalót készített a budapesti tagszállodáinak körében végzett felmérésről a 2014-es Forma-1 Magyar Nagydíj hatásáról.

Újabb 8 szálloda szerzett csillagokat 

Újabb 8 szálloda minősítéséről döntött a Hotelstars Nemzeti Szállodai Tanúsító Védjegy Bíráló Bizottsága s ezzel 380-ra emelkedett a csillagok használatára jogosult magyar hotelek száma.

A Fraser Residence Budapestet 2014-ben is Magyarország legjobb apartmanszállodájának választották 

A Fraser Residence Budapest a tavalyi év után újra elnyerte a „Magyaroszág vezető apartmanszállodája” címet a World Travel Awards augusztus 2-án, Athénban tartott európai díjátadó gáláján.

Kik profitálnak a pocsék időjárásból? 

Akár 80-100 kilométert is hajlandóak vagyunk utazni egy kis melegségért

Csoportelső a Lifestyle Hotel Mátra****superior focicsapata 

Az aktív életmódot népszerűsítő hegyvidéki életmódszálloda munkatársai nem csak a futásban kiválóak, de a focipályán is megállják a helyüket!

World Travel Awards díjjal jutalmazták az InterContinentalt 

A World Travel Awards™ díjat a turizmus iparágban tevékenykedő szakemberek és szervezetek ítélik oda azoknak a szállodáknak, illetve a szolgáltató iparban működő cégeknek, amelyek évről évre kiváló szolgáltatást nyújtanak.

Hazai szállodások Európa élvonalában 

A Hotel.info szállásfoglaló portál hozta nyilvánosságra a felhasználói értékelések alapján felállított listát, amelyen Magyarország az előkelő negyedik helyen végzett.

Logótervező pályázat a Hotel Karos Spa-tól 

Logója újratervezésére írt ki pályázatot a négycsillagos zalakarosi Hotel Karos Spa. A terveket augusztus 8-ig várják. 

Kevesebbet utazunk, de többet költünk 

Többet költöttek a magyarok belföldi utazásaik során 2013-ban, mint egy évvel korábban, annak ellenére, hogy jelentősen csökkent az utazások száma és az eltöltött idő is - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Jelentés a turizmus 2013. évi teljesítményéről című kiadványából.

Az Accor Cloud-hozzáférést ad munkatársainak 

Új Web 2.0 belső kommunikációs platformot indít az Accor, hogy segítse a digitális átállást.

Madridban nyílik a világ legnagyobb Novotel szállodája 

Az Accor és a Hotel Convención megállapodást írt alá és 2016-ban tervezi az új hotel megnyitását, mely franschise szerződéssel a Novotel márkanév alatt fog működni. A hotel, melyet teljesen átterveznek és átalakítanak, a nemzetközi konferenciák kiemelt célpontja lesz.

Zöld szálloda pályázatot hirdet az MSZÉSZ 

Már lehet jelentkezni a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének „Zöld szálloda 2015-16” elnevezésű pályázatára.

Felhívás a 2014. évi magyarországi „ÉV SZÁLLODÁJA” cím megszerzésére szóló jelentkezésre 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az MT Zrt.-vel együttműködve meghirdeti az „ÉV SZÁLLODÁJA” pályázatát.

Tekintse meg a Kempinski díjnyertes videóját 

Az idén hetedik alkalommal megrendezett Kreativ Online Video Award versenyen a PR film kategóriában a Kempinski Hotel Corvinus Budapest nyert a "Real life - Real people" c. alkotásával.

Az EU-ból érkezők kevesebb, az ázsiaiak több vendégéjszakát hoztak 

Évek óta először csökkent a magyarországi szállodákban a külföldi vendégéjszakák száma. Az EU tagországokból a visszaesés 0,3% volt, májusban pedig csökkenés történt az orosz és az ukrán piac esetében is – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének trendriportjából.

Egyre népszerűbbek az Európán belüli rövid utazások 

A főszezon előtti időszakban az európai turizmus lendületes fejlődést mutatott, az Európán belüli és kívüli küldőpiacokról egyaránt nőtt a forgalom. Ennek hátterében a gazdasági fejlődés áll, főként a hagyományos nyugat-európai piacokon.

Bővült a Szallodak.hu csapata 

Négycsillagos hotel értékesítési igazgatója került a Szallodak.hu csapatához.

Turizmusban messze vagyunk Európa élvonalától 

Az osztrákoknál közel ötször, a cseheknél majdnem kétszerannyi vendégéjszakát töltenek el a turisták, mint hazánknak. Ez derül ki az Eurostat adataiból. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!