Felmérés: az idegenforgalmi szektor helyzete a második hullám alatt

Felmérés: az idegenforgalmi szektor helyzete a második hullám alatt 

Vendégek nélkül több százezer munkavállaló maradhat tartósan állás nélkül.
„A 24. óra után vagyunk!”

„A 24. óra után vagyunk!” 

Komoly bizalmi válság a politikai döntéshozók irányában és kevés derűlátás – talán ezzel írható le leginkább a szakmabeliek lelkiállapota, amelyről a csütörtöki Power of Live Events konferencián kaphattak képet a résztvevők a szakmai szövetségek képviselőinek kerekasztal-beszélgetésén.
MSZÉSZ: júliusi szállásfoglalási adatok

MSZÉSZ: júliusi szállásfoglalási adatok 

Júliusban elmaradt a tavalyitól a belföldi és külföldi vendégéjszakák száma a hazai szállodákban, áll a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb trendriportjában.
Első 7 hónap: megfeleződött a vendégéjszakák száma

Első 7 hónap: megfeleződött a vendégéjszakák száma 

2020. júliusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 75, a belföldi vendégek által eltöltötteké 18%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az összes vendégéjszaka 82%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 41%-kal volt kevesebb. Részben a korlátozások május végi feloldásának köszönhetően a belföldivendég-forgalom júniusban kezdődött dinamikus növekedése júliusban is folytatódott, a vendégéjszakák száma a háromszorosára nőtt az előző hónaphoz viszonyítva.
Osztrák főszezon értékelés, őszi, téli előrejelzés

Osztrák főszezon értékelés, őszi, téli előrejelzés 

Viszonylag jónak bizonyult a nyári turisztikai szezon Ausztriában. Bécs azonban nagy vesztese a pandémiának.
Nem fűz nagy reményeket a télhez egy osztrák szakértő

Nem fűz nagy reményeket a télhez egy osztrák szakértő 

A nyári szezonban a vártnál kevésbé esett vissza az osztrák turisztikai forgalom, júliusban egyes területeken már emelkedett is a vendégéjszakák száma a Wifo gazdaságkutató intézet szerint.
Az EU a határzárak és karanténok egységes kezelésére dolgoz ki javaslatot

Az EU a határzárak és karanténok egységes kezelésére dolgoz ki javaslatot 

Tervet dolgoz ki az Európai Unió német elnöksége a határok átjárhatóságának biztosítására. Ezt azután jelentették be, hogy Magyarország keddtől megtiltotta a külföldiek belépését a területére a koronavírus terjedése miatt.
A bankkártyák nagy nyertesei a belföldi turizmus növekedésének

A bankkártyák nagy nyertesei a belföldi turizmus növekedésének 

Már a bankkártyák forgalmán is látszik, hogy milyen elképesztő ugrás volt a belföldi turizmusban, derül ki az Erste Kártyaköltési felmérésből.
Lehet-e túlélési stratégia a belföldi utazásszervezés a beutaztatók számára?

Lehet-e túlélési stratégia a belföldi utazásszervezés a beutaztatók számára? 

Erről és a beutazás kilátásairól kérdeztük Kanel Juditot, a Continental Travel ügyvezető igazgatóját és a Magyar Beutaztatók Szövetségének (MABEUSZ) alelnökét.
Amire közel 200 éves története során alig akadt példa

Amire közel 200 éves története során alig akadt példa 

Elmaradt idén a híres-neves balatonfüredi Anna-bál. Az ok természetesen a pandémia. Minden további aktuális témáról a bál helyszínéül szolgáló négycsillagos szálloda tulajdonos-ügyvezető igazgatóját, Lengyel Ernőt kérdeztük.

Kémek az Avalon Parkban 

Igazán rendhagyó image-filmet készített a most ötéves Avalon Park.

NTAK-adatok: januártól-júliusig 

Júliusban kiemelkedő eredményt ért el a hazai turisztikai ágazat. Bár márciusban úgy tűnt, hogy a világjárvány elmossa az idei szezont, de a magyarok itthon maradtak és idén nyáron hazai szálláshelyeket keresnek fel.

Most már bárki palacsintázhat Gyulán is 

A palacsinták királya várja péntektől a látogatókat a kolbász és pálinka hazájában: Gyulán nyitotta második franchise éttermét a Creppy.

Sarki-fény, lávamezők, gleccserek, hal hallal és garantáltan sehol egy lélek se 

Az idei turistaszezonra a koronavírus erősen rányomta a bélyegét, így nem könnyű eldönteni, utazzunk-e a nyáron, és ha igen, mi számít biztonságos úticélnak. Az izlandiak szerint hazájuk jó választás lehet.

A tavaszi helyzethez legjobban alkalmazkodó cégeket és embereket keressük a Kreatív új versenyén! 

A veszélyhelyzetre reagálva indított vagy átalakított szolgáltatásokat, termékeket, kooperációkat keresünk a Vodafone-nal közös versenyen, a Readyn! Magánszemélyek is pályázhatnak egyéni történetekkel.

Mobilon foglalhatnak szabad helyeket a Rióban strandolók 

Rio de Janeiro polgármestere bejelentette, hogy újra engedélyezi a tartózkodást a város világhírű strandjain, ha a járványügyi szabályoknak megfelelő távolságban helyezkednek el a strandolók, helyüket mobil alkalmazáson keresztül is foglalhatják.

Nagy bajban a magyarok kedvenc üdülőhelyei 

Ami március elején még csak miniszterelnöki előrejelzés volt, miszerint idénre „kampec” a külföldi turizmusnak Magyarországon, azóta már ténnyé vált, de nemcsak idehaza, hanem a magyarok kedvelt külföldi nyaralóhelyein is. Mindez pedig már most euró tízmilliárdokban mérhető gazdasági károkat okozott a turizmusnak és a hozzá kapcsolódó rengeteg ágazatnak. Mivel a turisták legnagyobb európai küldő országaiban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban többhavi csúcsra ugrott a napokban az új fertőzöttek száma, miközben főleg a spanyol, de a görög járványhelyzet is romlik, a nyár második felére remélt turisztikai élénkülés csak nagyon halványra sikerülhet Európa-szerte - írja a portfolio.hu.

Mérséklődött a visszaesés júniusban 

Míg májusban 93 százalékkal, addig júniusban már csak 75 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos időszakaihoz képest - írja Gyorstájékoztatójában a KSH.

Nincs nagy meglepetés: Siófok, Füred és Hévíz az idei nyár sztárjai a Balaton térségének 

Az átlagos foglalási érték 12 százalékkal több idén nyáron a Balaton térségében, mint tavaly. Az aktív foglalások darabszáma 6 százalékkal nőtt. Siófok, Balatonfüred és Hévíz a legnépszerűbb úti célok. Az augusztus 20-i hétvége teltházas lesz a tónál.

Háttérinfók egy gasztrofesztiválról, amely idén nyáron kivételesen nem marad el 

Szinte már hírértéke van annak, ha idén nyáron egy fesztivált megtartanak. Ilyen az első Séf Fesztivál Tihanyban, amelynek augusztus 20-23 között lesz a premierje.

Jönnek a részletek az új hitelprogramról 

A koronavírus turizmusban mért káros hatásainak enyhítésére induló Széchenyi Turisztikai Kártya Programról érkeztek részletek a legfrissebb Magyar Közlönyben.

Hitelt kaphatnak a turisztikai vállalkozások 

A kormány döntése értelmében a Széchenyi Kártya Program szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővül, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára lesz elérhető - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szombaton az MTI-nek.

Új üzemeltetője lesz a Spoon the Boatnak 

A gasztronómia-vendéglátás, rendezvényszervezés és hotelüzemeltetés területén működő, 28 éves múlttal rendelkező cégcsoport vezetőivel a jelenleg zárva tartó állóhajó tulajdonosai a napokban hosszú távú bérleti szerződést kötöttek.

Gálánsak, tízszázalékosak, fösvények  

Divat még a tízszázalékos borravaló, vagy a magyarok leszoktak erről is? Kiderül a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss felmérésből.

Ez az MSZÉSZ Közgyűlés más volt, mint eddig 

Először is úgy érezhette magát mindenki, mintha április 27-e lenne - hiszen eredetileg akkorra hirdették meg a hazai szállodások legfőbb szakmai rendezvényét, azonban az ismert körülmények miatt később tartották meg, most, nyár derekán. Aztán volt még sok egyéb is.

Rijeka is kapott egy gerillaszobrot 

Kolodko Mihály szobrászművész Fiumében alkotta meg a Piszkos Fred, a kapitány legendás jelenetét.

Az országok veszélyességi besorolása nem tett jót a kiutazásnak 

Tömegével változtatták meg nyaralási terveiket a magyar lakosok a piros, sárga és zöld zónák bejelentése után.

Elérhetők a júniusi adatok a belföldi szezonról 

Májusban elindult a belföldi turisztikai szezon, amely júniusban további erősödést mutatott. Mivel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) immár minden hazai szálláshelynek kötelező adatot szolgáltatnia, részletes és naprakész képet kaphatunk a január-júniusi forgalomról.

Kétmilliárd forintos panzióépítési pályázat indul 

Újabb gazdaságvédelmi intézkedést jelentett be a kormány a turizmust illetően, ezúttal panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Padlóra kerülhet itthon sok Airbnb-s 

Új korszakot hozhat Magyarországon a kedden elfogadott Airbnb-törvény, amelynek értelmében a városvezetők szabhatják meg ezentúl, hogy évente legfeljebb hány napra adható ki egy magánszálláshely.

Az MVI update-elte a borravalók területét 

Fontos szakmai tájékoztató a borravaló és a felszolgálási díj kezeléséről, illetve azok legfrissebb adóügyi vonatkozásairól.

Zuhanás és kilábalás - ahogy egy tanácsadó látja 

A turizmus trendjeiről Karsai Árpád turisztikai tanácsadó kísérelt meg egy áttekintést adni a SKIFT Digitális Media és az Oracle Informatikai óriáscégek 5 .800 fős (vállalkozók és utazók mintáján) végzett kutatásai, az UNWTO és az OECD elemzései és egy nagy GDS (Amadeus) trendkutató jelentése alapján.

MTÜ - felmérés: Balaton, ismeretlen táj, gyakori lemondások 

Nő az utazási kedv, ami abból is látszik, hogy tízből négy magyar nem fél, hanem útra kel. A nyaralások esetében a Balaton a legnépszerűbb belföldi úti cél, derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből

A vendégéjszakák száma májusban 93 százalékkal csökkent 

2020. májusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 98, a belföldi vendégek által eltöltötteké 86%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az összes vendégéjszaka 88%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93%-kal kevesebb volt.

Megjelent a piacon az első Covid-biztosítás 

Lépést tartanak a mai járványhelyzettel a biztosítók, és némi útkeresés után megjelent az első olyan kínálati csomag, amellyel még ebben a bizonytalan, járványos időszakban is viszonylag nyugodtan útra lehet kelni, akár külföldre is, olvasható a CLB biztosítási alkusz közleményében.

Szállodaipari elemzés a magyarok utazási szokásairól 

A CBRE Magyarország szállodaipari elemzéséből kiderül, hogyan hatott a COVID-19 viágjárvány a hazai turizmusra, és mire számíthatunk a következő években nyugat-európai szomszédainkhoz képest.

Hogy járjunk sikerrel az állásinterjún? 

A mai munkaerő túlkínálati helyzetben érdemes megfontolni a szakértő tanácsait.

MTÜ: személyre szabott kampány 

A hirdetések 2020 nyarán először azoknak az országoknak a lakóit szólítják meg, amelyek Magyarországtól autóval is elérhető távolságban vannak.

Egy éves a budai Ízlelő 

Egy éves születésnapját ünnepelte a napokban a fogyatékos embereket foglalkoztató Hegyvidéki Ízlelő családbarát étterem. A budai vendégváróhely a szekszárdi, hasonló jellegű étterem fiatalabb testvére.

"Az utazás, ahogy eddig ismertük, már sosem tér vissza" 

Bár az Airbnb-vezér, Brian Chesky, nem találta fel a spanyolviaszt, de gondolataira érdemes odafigyelni.

Új szereplő a rendezvények piacán: jönnek a hibridek 

A genfi székhelyű nemzetközi szövetség (UNICEO® - United Networks of International Corporate Event Organizers) nemrégiben rendezte meg első hibrid eseményét Budapesten.

Nagyon másképp fognak működni a szállodák 

A turizmus komoly veszteségeket szenvedett el az elmúlt hónapokban, amelyek nem fognak elmúlni nyomtalanul. Ugyanakkor már látható jelei vannak a javulásnak is. Az országok fokozatosan, a küldőországok járványügyi helyzetét szem előtt tartva megnyitják határaikat a turisták előtt, amelynek köszönhetően a nyári időszak megszokott bevételeinek egy kisebb része behozható lehet. Ennek ellenére, amíg mindenki számára elérhető vakcina nem áll rendelkezésre, bizonyos turisztikai termékek visszatérésére – ilyen például az üzleti turizmus – a közeljövőben nem lehet számítani, valamint az utazóknak meg kell tanulniuk alkalmazkodni az új helyzet által megkövetelt biztonsági intézkedésekhez is - írja elemzésében Indra Dániel, a KPMG igazgatója.

A magyar lakosságnak reklámozza Budapestet az MTÜ 

A budapesti turizmus népszerűsítése érdekében kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség, melynek keretein belül különleges perspektívából mutatják meg a fővárost. Budapest a magyaroknak is mindig tud újat mutatni, tele van felfedezésre váró élménnyel, amelyek miatt a magyar családoknak is érdemes útra kelni. A kampány azt üzeni: Budapest visszavár, ez a nyár sem múlhat el élmények nélkül.

GTM 2020 „Digital Event” 2020. június 22–24. között 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) online rendezvényként tartja az úticél Németország legnagyobb beutazási workshopját június 22–24. között.

Folyamatosan frissülő térképen az EU-s határnyitások 

A reopen.europa.eu címen található portál (amely természetesen magyar nyelven is elérhető) segít eligazodni a különböző uniós országok eltérő szabályai között - írja az AIRportal.hu

Felmérés: szállások kiválasztása a hazai utazók körében 

A csökkenő szigorításokkal párhuzamosan fokozatosan körvonalazódnak a nyaralási tervek, mutatja a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készített friss felmérés.

Kétmilliárd forintos szállodafejlesztési pályázat indul 

A turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány több eszközzel is segíti a turisztikai vállalkozásokat az újraindulásban - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

Mogyorós, csokis, epres vagy a málnás lesz a befutó? 

Kiválasztották a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntős tortáit Izgalmas alapanyagok domináltak a Magyarország Cukormentes Tortája verseny első zsűrizésén, melyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a budapesti Zila Kávéházban rendezett meg.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.