Friss
Édes napok
Az idén az előzetes jelentkezések és igények alapján, valamint a látogatók jobb, komfortosabb kiszolgálása érdekében idén lényegesen nagyobb területet fognak elfoglalni a Budai várból – írják a szervezők a rendezvény honlapján. Az idei Édes Napok már 4 napos.
A Balaton versenyképességének nyolc pontja
A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége a turizmus szerintük legfontosabb területein a „Versenyképesség 8 pontja” címen szakmai vitát kezdeményez. A szakma minden képviselőjét, szakmai és civil szervezetét meghívják: gondolkodjanak együtt velük, fogalmazzák meg a gyakorlati lépéseket közösen.
Kiemelten ellenőrzik az import borászati termékeket
2012. szeptember 17-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kiemelten ellenőrzi az import borászati termékeket - adta hírül az Élelmiszer Online.
Rekordévet zárhat a turizmus idén
(MTI) - A magyar vendégforgalom kiemelkedő eredményeket ért el az első hét hónapban, ha ez a tendencia folytatódik, rekordévet zárhat a turisztikai ágazat, amely "válságállóvá vált" - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Turizmus Világnapját beharangozó sajtótájékoztatón.
A világ az orosz turistákért áll sorban
(MTI) - Száz országból több mint másfél ezer utazási iroda, szálloda, légitársaság, üdülőközpont és vállalkozás, köztük magyarországi cégek részvételével nyílt meg szerdán az orosz fővárosban a 18. őszi nemzetközi turisztikai szakvásár.
2020-ra a turizmus a világ legfontosabb iparága lehet
Örvendetes, hogy a világ, Európa és Közép-Európa átlagánál is nagyobb növekedést ért el Magyarország az idei évben, és hogy a válság előtti szinten van a hazai turizmus, a növekedés fenntartásához a marketing területén összefogásra van szükség, emelte ki Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.
Fejlődni kell kihasználtságban és REVPAR-ban
Az idei év első hét hónapjának eredményeit értékelte szolgáltatói szemszögből Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Válságálló a hazai turizmus
A hazai turizmus válságállóvá vált - hangsúlyozta az hazai turisztikai ágazat első hét havi teljesítménye alapján Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.
Átadták a 250. csillagos táblát
250 főlé emelkedett a Hotelstars Nemzeti Tanúsító Védjeggyel rendelkező szállodák száma.
Újévi EL AL fogadás
A zsidó újév alkalmából az EL AL Izraeli Légitársaság fogadásra invitálta partnereit az Izraeli Kulturális Központba szerda este.
Forgalmival ingyen a vonatokon
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. a forgalmi engedéllyel rendelkezők részére díjmentes utazási lehetőséget biztosít a vonatokon 2012. szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon.
Jó szezont zártak a balatoni kempingek
Az idei szezonban az optimista várakozásokat is felülmúlva, 10-11 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a Balatontourist Zrt. által közvetlenül és közvetve működtetett, részben már bezárt, részben szeptember végén záró 18 balatoni kempingben és két másik szálláshelyen - tájékoztatta Székely Ferenc vezérigazgató-helyettes az MTI-t szerdán.
Kezes-lábos fesztivál után jön az Etyeki Piknik
Bár a hétvégén az utolsó Kezes-lábos fesztiválra várják a látogatókat Etyeken, a bor és gasztronómia ünnepe jövőre is folytatódik: Etyeki Piknik néven új programsorozat kezdődik Budapest szőlőskertjében.
Romantikus Reformkor Balatonfüreden
Irodalmi, táncművészeti, népművészeti és szórakoztató programok szerepelnek három napon át a Romantikus Reformkor című rendezvényen Balatonfüreden.
Első MICE média tanulmányút Kínából
Sikeresen zajlott a Magyar Turizmus Zrt. által a kínai média képviselői számára első ízben szervezett hivatásturisztikai (MICE) tanulmányút. A MT Zrt. pekingi képviselete és a társaság Magyar Kongresszusi Igazgatósága közös szervezésében megvalósult program annak, az idén indult kampánynak a része volt, amelynek célja, hogy megismertesse hazánk konferenciaturisztikai kincseit a kínai szakmával.
Újra barokk pompájában az edelényi kastély
Megújul a Kelet-Magyarország barokk gyöngyszemeként emlegetett edelényi kastély. A fejlesztéstől a környék idegenforgalmának további bővülését várják.
Új, hosszú távú járatok kellenek!
Új járatok kellenének New Yorkból és Torontóból, egy sor desztinációra lenne igény Ázsia jelentősebb fővárosaiból is. Ennek az igénynek a konkrét repülőjáratokra váltásának céljával vesz részt a Budapest Airport légiközlekedési- és marketing csapata az idei World Routes konferencián.
Jelentkezés németországi és svájci képviseleti vásárokra 2013
Turisztikai szolgáltatók, utazási irodák, utazásszervezök, szállodák, TDM-ek, RMI-k figyelmét szeretnénk a 2013-as németországi és svájci képviseleti szervezésü turisztikai vásárokra felhívni. Részvételünk az alábbi vásárokon csak megfelelö számú társkiállító esetén lehetséges, ezért jelentkezésüket kérjük minél hamarabb, de legkésöbb október 15-ig hozzánk eljuttatni, amit elöre is köszönünk.
Keleti kényelem francia stílusban
Nagyobb kényelmet és választási lehetőséget szeretne kínálni utasainak az Air France, ezért a közeljövőben több olyan újítást is bevezetnek, amely ezt a célt szolgálja. A francia légitársaság átnevezte a kabinosztályokat is, hogy az utasok könnyebben el tudjanak igazodni.
Negyedik éve csökken a vendéglátóhelyek száma
Negyedik éve csökken a vendéglátóhelyek száma, ha csak kis mértékben is. Összesen 34 393 vendéglátóipari üzlet működik Magyarországon, a Nielsen piackutató vállalat új cenzusa szerint; 1 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi 34 855. Ezen belül a piackutatók személyesen mérték fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban mind a 20 221 helyet, ahol ételt, italt szolgálnak ki.
Ski amadé Ausztria: 860 kilométernyi sípálya
Februárban Alpesi Sívilágbajnokság, wifi a sípályán, 3 napos betanítás után garantált síelni tudás, és mindezek eléréséhez öt éves átlagban évenkénti 90 millió eurós beruházás - így hangzottak Dr. Christoph Eisinger, a Ski amadé ügyvezető igazgatója és Hermann Gruber, a Schladming-Dachstein igazgatója által tartott budapesti sajtótájékoztató vezető hírei.
Kulturális örökségvédelmi fejlesztés a Felső-Tisza vidéken
Templomokhoz kapcsolódó, turisztikai kínálatbővítő kulturális örökségvédelmi fejlesztésbe kezdett a Felső-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás.
Vitaanyag készült a Nemzeti Hajózási Stratégiáról
Elkészült a Nemzeti Hajózási Stratégia vitaanyaga, amelyhez a nemzetgazdasági tárca szakmai és civil véleményeket, javaslatokat vár - közölte a tárca szerdán.
Magyarországi cégek a moszkvai turisztikai szakvásáron
Tizenöt magyarországi cég vesz részt az Otdih-2012 elnevezésű nemzetközi turisztikai szakvásáron, amely szerdán kezdődött az orosz fővárosban.
Miniatűr Jugoszlávia
Blasko Gabric és a barátai nem tudtak megbékélni Jugoszlávia elvesztésével, úgyhogy - igaz, kicsiben - csináltak maguknak egyet, amely most szintén elveszni látszik.
Szakmai elismerésben részesült a Corinthia Hotel Budapest
A Corinthia Hotel Budapest a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete által alapított szakmai elismerésben részesült a napokban.
SZÉP ez élet a Balaton partján
A Dunántúli régióban (az összes dunántúli megye) költötték a legmagasabb összegeket az OTP Széchenyi Pihenőkártyákról (SZÉP) augusztusban – derül ki a kártya legnagyobb hazai kibocsátójának, az OTP Pénztárszolgáltató adataiból. A Balatont is magába foglaló térség adta az összes költés több mint 40 százalékát. Az OTP Pénzátszolgáltató mellett a Magyar Fürdőszövetség és a falusi szállásadók szervezete is kedvezően értékelte az idei nyarat.
Megnyílt a szeged-alsóvárosi ferences kolostor látogatóközpontja
A ferences lelkiség alapjait, a rend több száz éves szegedi tevékenységét, a szerzetesek mindennapjait és hagyományait bemutató látogatóközpont nyílt az uniós támogatással felújított szeged-alsóvárosi ferences kolostorban szerdán.
Timeshare céget büntettek
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Markgold Ingatlanforgalmazási Kft. üdülőingatlanok használati jogának értékesítése során, emiatt 40 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
Germanwings: publikus a jövő nyári menetrend
A Germanwings már most a következő nyárra készül.
Korszerűsíti a Travelport a szállodai árak feltöltését
A Travelport korszerűsíti a kialkudott szállodai árak feltöltését.
Ibra szállodatulajdonos lesz?
A nyár óta a francia Paris Saint-German csapatát erősítő svéd klasszis, Zlatan Ibrahimovic Párizsban töltött eddigi két hónapja alatt még mindig nem találta meg a tökéletest lakást, ahova feleségével, Helena Segerrel és két gyermekével örömmel beköltöztek volna, így még mindig a Champs-Élysées-től 200 méterre található Le Bristol hotelben töltik mindennapjaikat és hajtják álomra fejüket éjjelente - írja a Nemzeti Sport.
Elhunyt a Danubius Hotels Nyrt. Felügyelőbizottságának elnöke
A Danubius Hotels Nyrt. Igazgatósága mély megrendüléssel tudatja tisztelt részvénytulajdonosaival, hogy Antalpéter Tibor, a Felügyelőbizottság elnöke 82 éves korában elhunyt
Újra akcióban az antigraffiti kommandó
Folytatódott ma a MÁV Csoport "Tisztán robogjunk!" elnevezésű kampánya, amely során vasútállomásokat és vasúti kocsikat tisztítanak meg önkéntes vasutasok. Ezúttal Inárcs-Kakucs vasútállomás összegraffitizett falfelületét tisztították meg.
Vidéken is éttermi hét
(MTI) - Az egyelőre több mint hatvan budapesti mellett már 18 vidéki felső- és középkategóriás étterem is különleges, kedvezményes árú háromfogásos menüvel várja a harmadik Étterem Hét vendégeit októberben. A korlátozott számú helyek szerdától foglalhatók le a www.etteremhet.hu internetes oldalon.
Tölgy, platán vagy körtefa, melyik a kedvence?
2012-ben harmadszor hirdette meg az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versenyt, melyre idén 60 fát neveztek közösségek, családok, magánszemélyek és különböző szervezetek. A nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, amelyek közül a közönség nyilvános, online szavazással választhatja meg az Év Fáját.
SZÉP kártya: pörgött a forgalom a Dunántúlon
A Dunántúli régióban költötték a legmagasabb összegeket az OTP Széchenyi Pihenőkártyákról (SZÉP) augusztusban – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató adataiból. A Balatont is magába foglaló térség adta az összes költés több mint 40 százalékát.
60 ország utazási ajánlatai a Kupon Világnál
A Kupon Világ és a Kolektiva, Közép- és Kelet-Európa vezető kuponos oldal csoportja felvásárolta a legnagyobb, ajánlatokkal foglalkozó nemzetközi B2B piacteret, a Dealgeccót, közölte a TurizmusOnline-nal a Kupon Világ.
A McDonald's magyar "arcai"
A McDonald’s idén nemcsak a legszebb lányt, de a legsármosabb fiút is megkereste dolgozói között. Az étteremlánc a vendégek segítségével, internetes szavazáson választotta ki két nagykövetét. Egy budapesti lány, Maja és egy mosonmagyaróvári fiú, Tamás kapta a legtöbb szavazatot. Szépek, sportosak, magabiztosak és terveik vannak.
A légitársaságok üdvözlik az Apple Passbookot
A közelmúltban a Virgin Australia, az American Airlines és a Delta Airlines is bejelentette, hogy kész elfogadni és használni a mobil boarding pass-ok új formáját, az Apple által fejlesztett Passbookot, írja a Tourism-Review.
LOT: hamarosan repülni kezd új B787-8-asa
A LOT lengyel nemzeti lágtársaság bejelentette, hogy melyek lesznek az elsők hosszú távú járatai közül, amelyeket az új B787-8-as géptípussal repül majd, írja a ch-aviation.
Műemléki védettséget kapott az Orczy-kert
Ötvenegy objektum egyedi műemlékké és egy terület műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról döntött az emberi erőforrások minisztere.
Magyar utca Wilmersdorfban
Berlin egyik belvárosi kerületében, Wilmersdorfban, idén 27. alkalommal rendezték meg a Nemzetek ünnepe utcai rendezvényt.
Bloggerpályázat a Kupon Világtól
Bloggereknek hirdetett pályázatot a Kupon Világ. A portál nyereményeket és megjelenési lehetóséget kínál a nyerteseknek.
Air France: százmilliós beruházások az utasok kényelméért
Több százmillió eurós beruházást tervez az Air France, hogy még tovább javítsa termékeit és szolgáltatásait, jelentette be a légitársaság az IFTM-Top Resa vásáron.
Étterem nyolcvan méter mélyen
Az utóbbi időben egyre elterjedtebb, hogy időszakosan minél extrémebb helyen nyissanak boltokat, éttermeket, majd épp olyan gyorsan el is tűnnek, ezek az úgynevezett „pop-up” üzletek - írja a Facepress.
A meleg vendég árt a Feng Shuinak
Az amerikai ázsiai-fúziós konyhájáról híres Amber Village étterem kitiltott egy azonos nemű párt, mert az ő jelenlétük ártott a Feng Shuinak - adta hírül a Velvet.
RWRU: együttműködés a Central Danube-bal
Négy hónappal ausztriai turizmusmozgalmának meghirdetése után, a kezdeti sikereken s a szolgáltatói ajánlatok népszerűségén felbuzdulva, a kezdeményezés továbbfejlesztését tervezi az MT Zrt.