Friss
Egymillió turistával számol Kárpátalja
Ungváron tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Tourevrocentr nemzetközi turisztikai kiállítást és vásárt, amely a tágabban vett kárpáti régió és a vele szomszédos területek turisztikai kínálatát reprezentálta - adta hírül a Kárpátinfo.
A svájciak leszavazták
A svájci szavazók több mint 66 százaléka elutasította a mai referendumon a "Védelem a passzív dohányzástól" csoport kezdeményezését - adta hírül a Gazdasági Rádió a helyi média közlései alapján.
Szakemberképzés és utánpótlás-nevelés
Szakemberképzés és utánpótlás-nevelés, a helyi beszállítói kapcsolatok élénkítése és az élelmiszeripar gyártóit, termelőit, feldolgozóit, forgalmazóit együttműködésre ösztönző klaszter – többek között ebben látják a hazai agrárium fejlődésének és erősödésének lehetőségét vezető szakemberek, hazai vállalatok és civil összefogások. Először Szegeden, a Magyar élelmiszeripari és beszállítói fórum és konferencia keretében ültek egy asztalhoz a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar meghatározó szereplői annak érdekében, hogy együtt találjanak közös megoldásokat a szektor kiemelkedő feladataira.
Amadeus tanulmány a nyílt rendszerekről
A szeptember második felében kiadott Amadeus jelentés ismét a turisztikai iparág felé fordul és sürgeti az idegenforgalom szereplőit, hogy a fejlesztések során a nyílt informatikai rendszereket részesítsék előnyben.
Tovább fejlődik a Tisza-parti Termálfürdő
Tiszakécske leglátogatottabb attrakciója, a Tisza-parti Termálfürdő mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy lépést tartson a piac folyamatos változásával.
Utazom.com: tízszer több saját szervezésű program az idei télen
Az Utazom.com megtízszerezte saját szervezésű programjainak számát a 2012/13-as téli szezonra. Őszre európai városlátogatásokkal és egyedi aktív programokkal, télre pedig egzotikus nyaralásokkal és síutakkal bővítették árualapjukat.
Több helyen kell fizetni a parkolásért Bécsben
Október 1-jétől további városrészekre terjesztik ki a fizetős parkolást az osztrák fővárosban.
Hintóval Kölyöktanyára
A Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum legújabb fejlesztései során játszótér épült, új díszhintókat szereztek be, és több infrastrukturális fejlesztés is történt.
Egyesült a C-Travel.hu és a Travelo.hu
A Travelo.hu utazási portál szeptembertől a korábban a C-Travel.hu-n elérhető szolgáltatásokat is kínálja, így az utazási magazinból a felhasználók az utazási ajánlatokat, a repülőjegykeresőt és a biztosításkalkulátort is elérhetik.
Újra Magyarországon a világ legjobb sajtófotói
Idén is eljutnak Magyarországra a világ legjobb sajtófotói! A World Press Photo 2012 szeptember 28. és október 28. között ismét a Néprajzi Múzeumban látható.
Büdzsékarcsúsító kincs: termálvíz
A termálvíz energetikai célú felhasználásának, hasznosításának lehetőségeit az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének partnerei ismerhették meg a két szervezet üzleti találkozóján, amelynek ezúttal a Bihar megyei Félix Fürdő adott otthont, 2012. szeptember 21-én. A találkozó másik központi témája a sport és a termálturizmus, illetve a sport és a termálvíz kapcsolata volt.
Budapest-Genf járatot nyit a Wizz Air
És bejelentette nyári menetrendjét is, melyből kiderül, a Wizz Air-nek nyáron Magyarországról ennyi célállomása még nem volt.
Vége az olimpiának, újra Moszkva szállodái a legdrágábbak
A világ több nagyvárosában a szállásköltségek emelkedése figyelhető meg, Budapesten is az előző évhez képest mélyebbre kell a látogatóknak a zsebükbe nyúlniuk. Ezt mutatja a hotel.info aktuális szobaár-barométere.
Világok Vára a Füleki Vármúzeum
2012. november 15-ig tekinthető meg a Füleken a Bebek-torony felső emeletein az immár hatodik alkalommal megrendezett Világok Vára nemzetközi fotóművészeti kiállítás.
Törölte egyik Budapest-Berlin járatát az Orangeways
Törölte egyik Budapest-Berlin járatát az Orangeways
MT Zrt. - Hunguest workshopok Morvaországban
A prezentáció- és workshop sorozatot a Magyar Turizmus Zrt. csehországi külképviselete és a Hunguest Hotels szállodalánc közösen szervezte a két morvaországi nagyvárosban, Ostravában és Brnoban.
A harmadik gyerekcsoport kisvasútazott
A korábbi két nyertes általános iskolai osztály után, a harmadik szerencsés gyermekcsoport is erdei élményekre váltotta a Magyar Turizmus Zrt. „Kisvasútra fel!” c. kampányának keretében elnyert fődíját.
Bécsben is sörfesztiváloznak
A dirndli és a bőrnadrág játsza a főszerepet szeptember 27-től az osztrák fővárosban, ahol második alkalommal rendezik meg a Wiener Wiesn-t. A bécsi Oktoberfesten frissen csapolt sörrel, osztrák borokkal, regionális specialitásokkal és népzenei koncertekkel várják az érdeklődőket.
Sofiteles szüret
Mindig meghökkentő, mindig egyedi, mindig franciásan elegáns – a Sofitel Budapestnél az idei ősz saját szürettel köszöntött be.
Ételinfografika-kiállítás a Design Héten
Az idei Design Hét Budapest fesztiválra a Kultúrgorilla művészeti menedzsmentiroda tematikus programsorozattal készül a slow food és ételdizájn témakörében.
Austrian Airlines: megszorító intézkedések
Szeptember 18 óta 20-60 euróval többet kell fizetni az Austrian Airlines (AUA) hosszú távú repülőjegyeiért.
Sikeres szezont zárt Nyíregyháza
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere sajtótájékoztatón értékelte az idei turisztikai szezon eredményeit. Elmondta, hogy igen eredményes volt a szezon, hiszen Nyíregyháza egyre vonzóbb turisztikai célpont mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében.
A Szabadság kerékpárhíd
Szombattól hivatalosan is a Szabadság kerékpárhíd nevet viseli az a Pozsony Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet összekötő híd, amelynek az erről tartott népszavazás szerint a Chuck Norris híd nevet kellett volna kapnia.
Kétszáznál többen a MÁV bringásreggelin
A Bringázz a munkába! kampánynak több éve partnere a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. Az őszi kampány mai nyitó rendezvényéhez kapcsolódva a vasúttársaság idén másodjára szervezett bringásreggelit.
Így telt az autómentes nap az Andrássy korzón
Az autómentes nappal zárták le a mobilitási hét programsorozatát szombaton, melyet tizenegyedszer rendeztek meg.
Megnyílt a müncheni Oktoberfest
Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.
Élénkült a forgalom a zalakarosi gyógy- és élményfürdőben
Az árbevételt is javítva a tervezetthez képest több vendég látogatott el az év első nyolc hónapjában a zalakarosi gyógy- és élményfürdőbe, ahol emelkedett a külföldiek aránya és a korábbinál nagyobb számban érkeztek gyermekes családok is - tájékoztatta a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója az MTI-t.
Megújul az Esterházy-kastélyegyütteshez tartozó kiskastély Fertődön
Jövő tavasszal indulhat az Esterházy-kastélyegyütteshez tartozó kiskastély felújítása. Ez meghatározó eleme a rekonstrukció harmadik ütemének, amely több mint egymilliárd forint pályázati támogatásban részesül a Regionális Operatív Program keretében.
Bunkertúrát tartottak a kelebiai erdőben
Első ízben tartott túrát a mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola a kelebiai erdőben, szombaton annak az erődítésrendszernek a bemutatására, amelyet az 1950-es évek elején egy feltételezett, Jugoszlávia irányából érkező támadás elhárítására hoztak létre.
Nagyszüret Tokaj-hegyalján
(MTI) - Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. csütörtöktől vásárolja fel a termelőktől a hagyományos szőlőfajtákat, a furmintot és a hárslevelűt - mondta Kiss István, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek.
Olcsón adjuk magunkat
(MTI) - Szobafoglaltságban jól teljesített júliusban Budapest, az átlag szobaárakat tekintve azonban csak a 28. helyen végzett a vizsgált 31 európai nagyváros közül - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) pénteken, a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-júliusi teljesítményéről szóló értékelésében.
Logót keres a Kárpáti Gasztronómiai Örökség Hálózat
Az Ivano-Frankivszki Turisztikai Egyesület (Ukrajna) magyar, szlovák és román partnereivel közösen pályázatot hirdet a Kárpáti Gasztronómiai Örökség Hálózat logójának megtervezésére - adta hírül a hg.hu.
Elindult az "UngarischeART" Bécsben
Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában idén szeptembertől az év végéig 31 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat. Az UngarisheArt (magyar módra) című programfüzetet szeptember 20-án mutatták be a magyar képviseletek vezetői az osztrák sajtónak.
Vita a pálinka körül
Szeptember elején országos érdeklődést keltett, hogy pálinka forgalmazásával tervezi kiegészíteni költségvetését Bükkösd. Az origo szerint valami nem kerek a történetben, hiszen a polgármester saját faluja elől happolta el a "bizniszt".
Magyar programokat „tálalnak” a bécsi éttermek
A szeptember 27-ei Turizmus Világnapja alkalmából az MT Zrt. ausztriai képviseletének kezdeményezésre, idei évi őszi-téli, magyar vonatkozású ausztriai programokat tartalmazó füzetet kapnak Bécs több éttermében a magyar ételt rendelő vendégek.
Hajtánypálya az Andrássy úton
Az idei évben a MÁV Csoport, a GYSEV és a Volán közös standon jelenik meg az Autómentes Nap (szeptember 22.) budapesti, Andrássy úti rendezvényén. Szombaton egyebek közt mozdonyszimulátorral, működő hajtánypályával, kerti vasúttal és játékokkal várjuk a kilátogatókat.
Turizmusból toppon vagyok!
A Savaria Turizmus Nonprofit Kft, szombathelyi TDM szervezet, szeptember 27-én, a Turizmus Világnapja alkalmából, számos programmal tarkított nyílt nappal, játékos kvízzel várja a turizmus iránt érdeklődőket.
Udvar épül a busójárásnak
Péntek délelőtt Mohács polgármestere és a kivitelező KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója közösen tették le a mohácsi Busó Udvar alapkövét. A közel 520 millió forintos beruházás – amelyből több mint 392 millió forint uniós támogatás – célja az UNESCO által is szellemi kulturális örökséggé nyilvánított Busójárás idegenforgalmi fontosságához méltó helyszín kialakítása.
Magyarország leghosszabb szőlőfüzére
Több szervezet összefogásával egész napos rendezvény várja a látogatókat a Dobó téren szeptember 27-én, a turizmus világnapján.
Fraknó várában idén is puskaporos a fesztivál
Ma, szombaton, szeptember 22-én puskaporos reggelre ébrednek a Fraknó várát elfoglalt hagyományőrzők, és a fesztivál vasárnap estig is eltart.
A csehekével azonos REVPAR-t értünk el júliusban
A külföldi vendégéjszakák növekedése és a budapesti szállodák teljesítménye húzta a hazai ágazatot az idei első félévben. A Malév kiesését és a MICE vendégek csökkenését továbbra is nagyon megérzik az ötcsillagos fővárosi házak. A REVPAR nőtt ugyan, de a szállodai szobaárak emelkedése elmaradt az infláció mértékétől. Július hónapban a szobafoglaltság szempontjából az európai városok között a 17. helyre ugrott elő fővárosunk, derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legfrissebb trendriportjából.
A színek születése
A FŐKERT Nonprofit Zrt. részt vett a Nemzetközi Tallinni Virágfesztiválon, ahol I. helyezést ért el megvalósított kertjével.
Koffeinmentes kávé után készpénzmentes kávézó
Csütörtöktől fogadja vendégeit Európa első készpénzmentes kávézója, a K:antin. A MasterCard kártyás kávézónak a megújuló 30 éves Katona József Színház ad otthont Budapest szívében - adta hírül az SG.hu.
Arculatváltás az Ibisnél
Magyarországon is megújulnak az Ibis szállodák. Hazánkban az Ibis szállodák többségemár lecserélte ágyait saját fejlesztésű új, kényelmes ágyakra és e hónap végéig valamennyi arculatot vált.
Szauna a Hősök terén
A vendégek szeptember 23. és 30. között beülhetnek a gőzbe a Hősök terén, és az ablakon keresztül élvezhetik a nyüzsgő nagyváros látványa és a nyugalmat árasztó szauna közötti éles kontrasztot.
Külképviseleti kiadványok 2012/2013 őszi-téli időszakában
Hirdetési lehetőség a Magyar Turizmus Zrt. külképviseleti kiadványaiban.
Zarándokvonatok 2013-ban
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Nosztalgia Kft. közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy 2013-ban ismét Közép-Európa két fontos zarándokhelyére hívják az utazókat.
MÁV-START: stratégiai együttműködés az MT Zrt-vel
A vendégforgalom eredményeinek további javítása érdekében összehangolja tevékenységét a MÁV-START Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. A Turizmus Világnap alkalmából ennek jegyében Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója stratégiai együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás egyrészt kiterjed a hazai turizmus belföldi utazóközönség körében való népszerűsítésére, másrészt külföldre irányuló marketingkommunikációs célokat szolgál. A vasút növekvő szerepet tölt be a turizmusban: tartóssá vált az a kedvező tendencia, miszerint folyamatosan nő azoknak a száma, akik a vasutat választják utazásaikhoz, és dinamikusan nő az általuk megtett távolság is.