Friss
A Taurus Reisen közleménye a tunéziai helyzettel kapcsolatban
Közleményt adott ki a Taurus Reisen a június 26-i tunéziai merényletre és annak folyományaira reagálva.
Új kifutópálya épül a nagyváradi repülőtéren
Új kifutópályát építenek a nagyváradi repülőtéren, ezért július 6. és szeptember 2. között a légi kikötő nem fogad gépeket – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

Hamarosan újra nyit a Nyugati pályaudvar
Befejeződnek július 5-én éjfélig a Nyugati pályaudvaron a felújítási és karbantartási munkálatok, így július 6-án, hétfőn a hajnali üzemkezdettől megindul a menetrendszerinti forgalom - közölte Lőcsei Virág, a MÁV Zrt. szóvivője csütörtökön az eddig elvégzett munkálatokról tartott sajtótájékoztatón a helyszínen.
Diákok segítik a bűnmegelőzést a Balatonnál és Velencén
Hétfőtől augusztus 24-ig összesen 260 rendészeti fakultációs középiskolás diák segíti a rendőrök munkáját több dél-balatoni településen, bűnmegelőzési feladatokat ellátva, míg Velencén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói vesznek részt a szezonális bűnmegelőzési pont munkájában - közölték a csütörtöki megnyitó rendezvényeken.
Szombaton ismét átúszhatjuk Balatont
A meteorológiai előrejelzés, illetve a balatoni vízirendészet vezetőjének véleménye alapján a szervezőbizottság úgy döntött, az eredetileg tervezett időpontban, szombaton megtartja a 33. Pek-Snack Balaton-átúszást.
Megritkítja járatai számát a KLM
Megritkítja járatai számát a KLM holland légitársaság, hogy csökkentse költségeit, és ezzel növelje piaci versenyképességét.

A beharangozás ellenére idén sem lesz Hegyalja Fesztivál
Két hét múlva kezdődött volna az idei Hegyalja Fesztivál, a főszervezők azonban megerősítették, hogy ebben az évben is elmarad a Hegy' - új nevén Kingdom of Hegyalja.

Tibolddaróc, ahol még a kútból is bor folyik
A Bükk lábánál fekvő Tibolddarócon valaha pincelakásokban éltek a helyiek, akiken még Mikszáth Kálmán igyekezett segíteni. A falu most a turizmusban látja a jövőt, ebben központi szerepet játszanak a térség borai.

Újabb charterjáratot indít a Sun&Fun Törökországba
Ismét bővíti törökországi charterkapacitását a Sun&Fun Holidays a 2015-ös szezonban.

Ilyen lett a felújított Berekfürdői Termál- és Strandfürdő
Június 29-én ünnepélyes keretek között átadták a felújított Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt. Az ÉAOP-2.1.1/A.I-12 pályázat keretében 582.868.298 forint költségvetésű pályázat összeg 60%-os támogatással valósult meg, ennek összege 349.720.978 forint volt.
Fotózzon a Fehér Házban, de a szelfibotot hagyja kint!
A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy szerdától – négy évtizedes tiltást feloldva - engedélyezik a fotózást az épületben szervezett látogatáson részt vevők számára, s egyúttal rögtön arra buzdította az amerikai elnöki rezidenciát felkeresőket, hogy osszák meg ott készített képeiket a közösségi oldalakon.
Lengyel titkosszolgálat: további terrorakciók várhatók Észak-Afrikában
További terrorista merényletek várhatók nemcsak Tunéziában, hanem Egyimptomban is - figyelmezetette csütörtökön a TVN24 lengyel hírtelevízióban az Észak-Afrikába készülő lengyel turistákat Marek Biernacki államtitkár, a lengyel titkosszolgálatok felügyelője.
Nyereséges, mégis eladó az Adria Airways
Újra megpróbálja eladni a szlovén állam az Adria Airways légitársaságot, a részvények 91,58 százalékát kínálja fel megvételre – közölte a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap csütörtökön.
Hahóhajó néven hajós hirdetési oldal indult
Hajókkal, vízisportokkal, illetve a hajós és vízi élet egyéb szegmenseivel foglalkozó apróhirdetéses és szolgáltatásgyűjtő oldal indult Hahóhajó néven.
Lerövidítenék az európai repülési útvonalakat
Jelentős előrelépések voltak a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) működésében a vezérigazgatói bizottság magyar elnökségi éve alatt 2014 júniusától 2015 júniusáig - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., a FAB CE tagja szerdán az MTI-vel.
Borostyánfallal az élhetőbb városért
A zöld borostyánfalak elnyelik a szén-dioxidot és a port, cserébe oxigén termelnek és a városi környezet is sokkal elviselhetőbbé válik. A borostyán ma már népszerű és modern építőanyag mely a városrehabiloitációt szolgálja.
Ókori romvárosok, csillogó szállodák
Az almától a búzáig, az ökörtől a kapuig legalább 500 török eredetű szót találunk a magyarban – és ez csak az egyik jele annak, hogy ezer szállal összeköti a magyar és a török népet a történelem.
Új commercial account manager az Amadeus-nál
Július 1-től új kollégával erősít az Amadeus.
Olajhordó, műanyag tutaj és Noé bárkája a felsőtárkányi tavon
A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában fekvő Felsőtárkányban minden a turizmusról szól. A helyi közművelődési intézmény – a Faluház, a Tájház és a Tópart – munkatársai sokszínű programokkal igyekeznek vonzóvá tenni a községet. Júlis 4-én például úszóalkalmatlanságok színes parádéját rendezik meg.
Vetítőgéppé alakítható az új pizzás doboz
A Pizza Hut legújabb, formabontó pizzás doboza végszükség esetén filmprojektorrá alakítható, amely közvetlenül az okostelefonunkról sugározza az általunk kiválasztott felületre a mozgóképeket. A cikk forrása a Foodbeven található írás.
Hamarosan autópályán is átkelhetünk a magyar-román határon
Megnyílik július 11-én, szombaton Nagylaknál az első autópálya-határátkelő Magyarország és Románia között - közölte a romániai Autópályák és Országutak Országos Társaságának (CNADNR) szóvivője a Mediafax hírügynökséggel szerdán.
14 százalékos vendégéjszakaszám-növekedés Romániában
Az első öt hónapban 14 százalékkal, 6,3 millióra nőtt a romániai kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Előrukkolt a BKK a negyedéves Bubi-bérlettel
Új negyedéves bérletet vezetett be a Mol Bubi (Budapest Bicikli) közösségi kerékpárkölcsönző rendszer keretében július 1-jével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ez 5000 forintba kerül, amelyből 1000 forint lebiciklizhető - tájékoztatta a BKK szerdán az MTI.
Létrejöttek a szakképzési centrumok
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláírta a 2015. július 1-jével létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait és kinevezte a centrumok főigazgatóit. Ezzel a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények 44 szakképzési centrumba szerveződnek. A munka azonnal megkezdődik: a tárcavezető keddre állománygyűlést is összehívott.
Kedden elkezdődött a Volt Fesztivál
A fellépők között Motörhead, Slash és David Guetta, Fatboy Slim és John Newman, Bastille és Lilly Wood, valamint a hazai pop-rock élet színe-java a Tankcsapdától, Quimby-n át a Ákosig, a Punnany Massiftól a Wellhellon át a Halott Pénzig.
Kifizette a BKV összes adósságát az állam
Június 30-án, kedden az állam kifizette a BKV adósságállományát.
Távozik a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője
Nyugdíjazását kérte Márta István, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) ügyvezetője, ezért augusztus 31-én távozik a szervezet éléről.
1913-as állapotát kapja vissza a Szamos-parti kastély
A cégénydányádi kastélyban felújítás után múzeumot üzemeltetnek majd, de a kastélypark természeti kincseinek bemutatása ökoturisztikai attrakció is lesz egyben.
150 millió forintból újult meg a Harkányi fürdő lepkemedencéje
Egy közel 150 millió forintos beruházás révén teljesen megújult a Harkányi Gyógyfürdő lepkemedencéje, mely Magyarország egyik legnagyobb feszített víztükrű medencéje.
Bemutatkozott a balástyai autópálya-hotel
Június 30-án megnyitotta kapuit az M5-ös autópálya balástyai lehajtójánál felépült Family Hotel. Egyelőre csak a szálloda partnerei és a sajtó képviselői láthatták a háromcsillagos komplexumot, ugyanis a nagyközönség számára július közepétől lesznek elérhetők a szálloda szolgáltatásai. Az autópálya-hotel nem csak a külföldről érkező, átutazó vendégeket várja, hanem non-stop önkiszolgáló bisztróval a környékbelieket, illetve rendezvénytermeivel a konferenciaturizmus szereplőit is.
Így változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje júliustól
Július elején a nyár középére érvényes idénymenetrend lép életbe több villamos-, autóbusz- és trolibuszvonalon a fővárosban, emellett néhány járat megállóhelyei is változnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot
31 műemlékvédelem alatt álló vár és várrom újul meg 25 milliárd forintból 2020-ig.
Szálloda lett a felújított mándoki Forgách-kastélyból
Több mint 700 millió forintból újult meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon található Forgách-kastély.
Glamping nyílt Szeged mellett
A vendégeknek a táborozás élményét, egyidejűleg magas színvonalú kiszolgálást kínáló, luxus jurtákból álló kemping nyílt kedden a Csongrád megyei Ruzsán.
Conchita Wurst is fellépett a Boszorkányszombaton
Goldolta volna, hol nézhette végig szerkesztőségünk munkatársa Conchita Wurst legutóbbi fellépését? Kielcében, a mélyen vallásos Lengyelország egyik legszebb városában.
Leáll a szombati tunéziai charterjárat
Leállítja szombati tunéziai charterjáratát a Kartago Tours, a keddi és pénteki járatok viszont egyelőre közlekedni fognak. A Taurus Reisen heti két gépe továbbra is közlekedik.
70 méterről csodálhatja meg a Balatont Siófok óriáskerekéről
Már nem csak Budapestnek, hanem Siófoknak is van óriáskereke.
Véget ért a Pécsváradot és Beremendet is érintő zarándokút-fejlesztés
Befejeződött az a határon átnyúló program, amely a közép-európai zarándokút infrastruktúrájának fejlesztését, valamint a magyar-horvát határvidék turisztikai vonzerejének növelését tűzte ki célul. A két baranyai települést is érintő projekt a „Középkori zarándoklatok értékein alapuló, Pécsvárad-Beremend-Nasice településeket érintő tematikus zarándokút fejlesztése” címet viselte. Június 30-ával több mint egyéves munka ért véget.
Vajon elkészül valaha a luxusléghajó?
Bizonyos jelek szerint ismét szép idők várnak a repülők jellegzetes, lebegő alternatíváira. A határ a csillagos ég?
Vastag bukszával utaznak külföldre a kínaiak
Egyre többet utaznak és egyre többet költenek külföldön a kínai turisták. Az Egyesült Államokban a kínai vendégek már a második helyen szerepelnek a költés alapján, miközben a látogatószám alapján a hatodik helyen állnak.
Ingyenes tájékoztatás az utasjogokról a budapesti repülőtéren
Az Európai Fogyasztói Központ (EFK) szerint a magyar fogyasztók - különösen a légi utasok - gyakran nem rendelkeznek megfelelő információkkal jogaikról, ezért a központ sajtókampányt indított és ingyenes segítséget nyújt a határon átnyúló fogyasztóvédelmi ügyekben - jelentette be Kriesch Attila, a szervezet magyarországi igazgatója kedden a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Ismét vagyoni biztosítékot emelt az Anubis Travel
Ezúttal 13%-kal növekedett az utazásszervező biztosítéka.
Megállapodás született: két év múlva megszűnik a roamingdíj az EU-ban
Kedd hajnalra, 12 órán át tartó maratoni tárgyalás után megszületett a megállapodás Brüsszelben az EU soros lett elnöksége és az Európai Parlament között arról, hogy az Európai Unióban eltörlik a barangolási (roaming) díjakat 2017. június 15-től.
Nincs pánikhangulat és zökkenőmentes a pénzfelvétel Athénban
Nincs pánikhangulat Athénban, az emberek fel tudják venni a napi 60 eurót a bankautomatákból - tapasztalta Athénban Gantner Barnabás, az M1 aktuális csatorna tudósítója.
Londonban is bevezetnék az idegenforgalmi adót
Az egyik londoni polgármester-jelölt, Iwan Massow egyebek mellett azzal kampányol, hogy bevezetné az idegenforgalmi adót, amellyel évi 400 millió font pluszbevételhez jutna a város.
Zsebre vághatjuk a Cityrama új prospektusát
Megjelent a Cityrama Utazási Iroda legújabb kiadványa, mellyel várhatóan nagy sikert fog aratni a külföldi turisták körében.
Sírhatnak jövőre a magyar szállodások
A belföldi szállodák forgalmának, így a hazai turizmusnak is általában jót tesznek a hosszú hétvégék. Idén összesen hét hosszú hétvégéje van a munkavállalóknak, jövőre azonban csak kettővel számolhatunk.
Kihallgatják az Uber két vezetőjét Franciaországban
Őrizetbe vették hétfőn a Franciaországban korábban betiltott Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás két vezetőjét - közölték rendőrségi források.