Hegyikerékpáros túraútvonal-hálózatot adtak át a Mátrában

Közel kilencven kilométernyi erdei útszakaszt nyitott meg a kerékpárosok számára az Egererdő Zrt. A biztonságos, és akár családok által is használható úthálózatot ünnepélyesen kedden adták át a Görgői út bejáratánál, ahol a legnagyobb hazai kerékpárverseny, a Tour de Hongrie szervezői is bemutatták a körverseny idei programját.

Törvényi változások és széles összefogás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a pihenőkkel bővített, kerékpárosok által is használható úthálózat a Mátra erdeiben – mondta a megnyitón Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója, aki kiemelte: az Ipolyerdővel és az Északerdővel létrehozott konzorciumuk a kerékpárosok évtizedes igényét teljesítette a mintegy kilencven kilométeres úthálózat megnyitásával. A vezérigazgató hangsúlyozta: kerékpárosok számára megnyitott erdészeti utakról van szó, amelyeken lovas fogatok és gyalogos túrázók éppúgy megjelenhetnek, mint húsztonnás munkagépek, ezért az utak használóitól fokozott körültekintést kért.

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere azt mondta: az összefüggő kerékpárutakban szegény Heves megyének nagyon fontos ez a fejlesztés, ami kerékpárosok tömegeit vonzhatja a Mátrába, tovább bővítve ezzel az idegenforgalmat, és erősítve a meglévő, már eddig is népszerű rendezvényeket, mint a Mátra Maraton vagy a Kékes Csúcstámadás. A városvezető szerint a fejlesztés jól illeszkedik a Mátra négy évszakos arculatába, hiszen a kerékpárutak akár a tél nagy részében is használatók lesznek.

Nagy Róbert, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Egyesület elnöke arról is beszámolt, hogy a TDM-ek számára kiírt pályázatokon további kerékpárút-bővítési tervekkel indulnak, amelyek pozitív elbírálása esetén akár a Gyöngyösről Kékestetőre vezető kerékpárút is megvalósulhat.

A szezonnyitó rendezvényen Révész Máriusz, a „kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős” kormánybiztos a Mátrában létrejött összefogást méltatta, és azt ígérte, mindent megtesz majd a mátrai kerékpáros úthálózat népszerűsítéséért.

A keddi eseményen Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője mutatta be a legnagyobb hazai kerékpáros körverseny programját. A viadal június 28-án, Szombathelyen rajtol, a 34 ország száznál is több kerekese 740 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. A Tour de Hongrie mezőnye július 2-án teljesíti a legnehezebb, Kékestetőre vezető királyetapot, majd másnap Gyöngyös Fő teréről indul az utolsó szakasz.

Forrás: gyongyos.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.