hirdetés
hirdetés

Ez a hotel az Év Szállása 2022-ben

Gazdára találtak a díjak az idén tízéves Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Gálán. A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Ritter Judit, a Hotel Szárcsa Székesfehérvár*** ügyvezető igazgatójának munkásságát ismerték el. Debrecen, Szeged és Zalakaros is osztoztak a rivaldafényben.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Az idei november jelentős mérföldkőként vonul be a Szallas.hu történetébe. Lezárult a Szallas.hu-t is üzemeltető Szallas Group eladása. Immáron az új tulajdonossal, a lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polskaval az élen, a megszokott működés mellett került sor az idén tízéves Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Verseny és Díjátadó Gála megrendezésére november 24-én.

Az elmúlt évek nemvárt kihívások elé állították a világot és a turizmus szakmát egyaránt. „A magyar szálláshelyeknek és az egész turizmus iparágnak hatalmas nehézségekkel kellett szembenéznie és megküzdenie – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – Az ő munkájuk és kitartásuk a díjakon túl kiemelt figyelmet érdemel, hiszen tevékenységük a szektor túlélését jelenti."

Az Év Szállása 2022 fődíjat a Colosseum Hotel Mórahalom ****+superior nyerte el. „Az alföldi fürdőváros ékköveként sajátos építészeti megoldásával és eleganciájával olyan magas színvonalú szolgáltatásokat biztosít, amely sokak példája lehet – mondta a sajtószóvivő. – Ezt bizonyítja a szálloda töretlenül magas vendégelégedettsége is."

Az Év Szállása a Colosseum Hotel Mórahalom
Az Év Szállása a Colosseum Hotel Mórahalom


A tizedik évforduló alkalmából, idén rendhagyó módon, az elmúlt évek Év Szállása fődíjat nyert szálláshelyei is újra megmérettették magukat a Szallas.hu weboldalán foglalók körében. A szavazatok összesítését követően első helyezést ért el a 2015-ben fődíjat nyert Hotel Kapitány Wellness Sümeg****+superior, őt követi a 2016-os győztes Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza ****superior, és harmadik helyen végzett a 2020-as év nyertese, a Hotel Európa Fit Hévíz****superior.

Szigetvári József, a szallas.huvezérigazgatója az ünnepélyes díjkiosztón
Szigetvári József, a szallas.huvezérigazgatója az ünnepélyes díjkiosztón


Az Év Turisztikai Attrakciója a vendégértékelések alapján a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, míg a zsűri értékelése szerint a Magyar Zene Háza. Magyarország kincsei közül a dobogó első fokán Debrecen végzett, Szeged a második és Zalakaros a harmadik a zsűri rangsorában. A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Ritter Judit, a Hotel Szárcsa Székesfehérvár*** ügyvezető igazgatójának munkásságát ismerték el. „Fontos számunkra, hogy a szálláshelyek, attrakciók és települések mellett a szakmát megtestesítő szakemberek munkásságára is felhívjuk a figyelmet – mondta Kelemen Lili. – Ezzel az elismeréssel ennek a szándéknak teszünk eleget, ugyanis évről-évre olyan újító, ötleteivel iránymutató szakmabelit díjazunk, aki kiemelkedő belföldi turisztikai terméket hozott létre." Ritter Judit lelkiismeretes motorja a családi vállalkozásnak, nagy hangsúlyt fektet a szállás minőségére és egyediségére, és innovatív gasztronómiai ötleteivel is kiemelkedőt alkotott.

Az Év Turisztikai Attrakciója a Magyar Zene Háza
Az Év Turisztikai Attrakciója a Magyar Zene Háza


A szakmai zsűrizésben részt vesz Szigetvári József, a Szallas Group ügyvezetője,  Papp István, a Szallas.hu termékmenedzsere, Vágó Ágnes, a Pont Itt magazin főszerkesztője, Hegedűs Attila, a Prophex Europe Consulting ügyvezetője, Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletág vezetője, Darvas Zoltán, az Év Szállása 2021 fődíjat elnyert Avar Hotel**** Superior Mátrafüred tulajdonosa és a november 24-ei gála háziasszonya, Pataki Zita televíziós, rádiós műsorvezető. Idén közel 15 ezer szálláshely, 500 település és 7300 attrakció mérettette meg magát, valamint 1,6 millió vendégértékelés és hatezer foglaló szavazata segítette a szakmai zsűri döntését. A verseny főtámogató partnere az OTP SZÉP kártya, kiemelt támogatója a Google, média partnerei a Turizmus.com és a Pont Itt magazin.



Díjazott kategóriák:

Év Szállása 2022 fődíj – összesített eredmények alapján: Colosseum Hotel Mórahalom ****+superior

 Az elmúlt 10 év Év Szállása – a Szallas.hu foglalóinak szavazatai alapján:

1.       Hotel Kapitány Wellness Sümeg****+superior

2.       Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza ****superior

3.       Hotel Európa Fit Hévíz****superior

Év Turisztikai Attrakciója 2022 – vendégértékelések alapján:

1.       Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

2.       Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

3.       Hungarospa Hajdúszoboszló
 

Év Turisztikai Attrakciója 2022 – szakmai zsűri döntése alapján:             

1.       Magyar Zene Háza

2.       Bükki csillagda

3.       Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendrei Skanzen)

 
Év Turisztikai Települése 2022 – szakmai zsűri döntése alapján:                

1.       Debrecen

2.       Szeged

3.       Zalakaros


A Turizmus Szakma Példaképe 2022 - ifj. Papp Imre-emlékdíj – a szakmai zsűri döntése alapján:

Ritter Judit

 
Minőségi díj (1-3 helyezett) ) – vendégértékelések alapján

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):

1.       Colosseum Hotel Mórahalom****+superior

2.       Ensana Thermal Sárvár

3.       Hotel Délibáb Hajdúszoboszló****

         
4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):

1.       Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa Sárospatak ****+superior

2.       Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca ****+superior

3.       Szidónia Kastélyszálloda Röjtökmuzsaj ****


1-3 csillagos hotelek:

1.       Hotel Harka Harkány**

2.       Hotel Mayer Alsóörs***+superior

3.       Hotel Honti Wellness és Konferencia Szálloda Visegrád***

 
Panzió, Apartman, Vendégház:

1.       Kék Laguna Wellness Apartman Egerszalók

2.       Holiday Apartman Sárvár

3.       Boksay Apartman Balatonudvari
 

Szakmai díj (1-3 helyezett) – szakmai zsűri döntése alapján

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):

1.       Avar Hotel Mátrafüred ****+superior

2.       Portobello Wellness & Yacht Hotel Esztergom****

3.       Colosseum Hotel Mórahalom****+superior

 
4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):

1.       Sziget Hotel Nyíregyháza ****

2.       Pangea Hotel Nyíregyháza ****

3.       Wellness Hotel Gyula ****+superior

 
1-3 csillagos hotelek:

1.       Hotel Szárcsa Székesfehérvár***

2.       Hotel Barbakán Pécs***

3.       Hotel Adalbert-Szent Tamás Ház Esztergom ***

 
Panzió, Apartman, Vendégház:

1.       Basaltina Panzió Balatonederics

2.       Főnix Panzió Badacsony

3.       Piramis Fürdő és Üdülőpark Demjén


Az esemény támogatói, partnerei

●        Főtámogató: OTP SZÉP kártya

●        Kiemelt támogatók: Google

●        Médiatámogatók: Turizmus.com, Pont Itt

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

kapcsolódó cikkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

A legnagyobb versenytársak ma a turizmusban azok az ágazatok, amelyek elhalásszák az értékes munkaerőt. Ebben a versenyben a képzés a legnagyobb fegyver. Ez őszi lapszámunk egyik fókusztémája.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk