hirdetés
hirdetés

Még több szállodába jártak idén bringával a dolgozók

A HotelHero a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és a Magyar Kerékpáros Szövetség támogatásával idén másodszor is meghirdette hotelek számára a "Bringázz a szállodába!" országos programot. 

hirdetés

Az akció célja ismét az volt, hogy a szakma összefogva demonstrálja, mennyire fontos a turizmusban résztvevő vállalatok számára az alkalmazottak testi-lelki fittsége és egyúttal olyan környezet biztosítása, amely hozzájárul a szállóvendégek egészségének megőrzéséhez.

2022-ben a tavalyihoz képest több szálloda regisztrált az ország minden pontjáról és, összeadva a július-augusztusban a résztvevők által megtett kilométereket (27 500 km), nemcsak eljuthattak volna bringával Perthig (Ausztrália), de vissza is érhettek volna Budapestre. (Tavaly a mostaninál 10 000 km-rel kevesebb összkilométer a Budapest-Auckland távolságot tette ki.)

A két év tapasztalata alapján látszik, hogy a bringás kezdeményezéssel sok szálloda tud azonosulni és lelkesen támogatják munkatársaikat a kilométerek gyűjtésében. Akik idén csatlakoztak:

Budapest Marriott Hotel, Caramell Premium Resort. Corinthia Hotel Budapest, Danubius Hotels szállodái, Four Points by Sheraton Kecskemét, Holiday Inn Budapest Budaörs, Hotel AVS, Hotel Eger & Park, Hotel Europa fit, Hotel Sopron, Hunguest Hotel Apollo, Hunguest Hotel Aqua-Sol, Kempinski Hotel Corvinus Budapest, MEININGER Budapest Great Market Hall, Mgallery, Novotel Szeged, Parisi Udvar Hotel Budapest, Park Inn by Radisson Sárvár, The Aquincum Hotel Budapest, Zeina Hotels szállodái.



A pandémia idején, 2020-ban megalakult HotelHero CSR csoport célja  a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások és magánszemélyek jótékonysági munkájának bemutatása annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára és arra, hogy akár egy kicsinek tűnő segítség másnak sokat jelenthet. A HotelHero másik, egyben legfontosabb célkitűzése, hogy szorosan együttműködve az MSZÉSZ (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége) CSR szekciójával a szakma képviselőinek segítő szándékát összefogja: országos akcióik célja, hogy közösen egy globális problémán segítsenek úgy, hogy közben a saját környezetükben élőket támogatják.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk