Rekordévet zárt 2014-ben a Liszt Ferenc repülőtér

A Budapest Airport 2014-ben minden korábbi utasforgalmi rekordot felülmúlt. A magyar főváros repülőtere az elmúlt évben 9 155 961 utast szolgált ki, ami tekintélyes, 7,5 %-os növekedést jelent 2013-hoz képest. Több új légitársaság is megjelent és új célállomásokra indítottak járatokat, a legtöbb már itt lévő légitársasági partner pedig növelte járatainak számát vagy kapacitását. 

9 155 961 – egészen pontosan ennyi induló és érkező utas vette igénybe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret 2014-ben. Ez a szám jelentősen felülmúlja a korábbi, 2011-ből származó 8,9 milliós utasforgalmi csúcsot. Emlékezetes, hogy 2011. volt az utolsó teljes év, amikor még működött a Malév, a nemzeti légitársaság 2012. február elején jelentett fizetésképtelenséget.

A forgalom az egész év folyamán dinamikusan nőtt; nem kevesebb, mint hét hónap statisztikája (február, március, április, május, június, november és december) hozott abszolút rekordot a repülőtér történetében. A nem-schengeni forgalom aránya 36 %-ra nőtt, ami egészségesnek mondható, és csökkenő mértékű függőséget jelent az Európán belüli forgalomtól.

A légitársaságok átlagos kihasználtsági mutatója (az ún. load factor) szintén rekord szintre, 79 %-ra emelkedett, ami jól mutatja a turisták és az üzleti utazók folyamatosan fokozódó érdeklődését Magyarország, illetve Budapest iránt. Ez a kiváló adat igen vonzóvá teszi Budapestet a légi járatok üzemeltetői számára, és jó alapot szolgáltat a további bővítésekhez.

A Budapest Airport légiközlekedési szakembereinek előzetes előrejelzései 2015-re további növekedést vetítenek elő, akár 9,6 millió utast is meghaladó szintre.

A folyamatosan növekvő forgalom mellett a repülőtérnek sikerült tovább javítania az utazási élmény színvonalát, amit a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által koordinált, anonim utas-elégedettségi felmérések minden korábbinál jobb eredményei is megerősítenek.

„Rendkívül büszkék vagyunk a 2014-ben elért rekordokra; úgy véljük, ez az elmúlt három év kemény munkájának az eredménye. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy új légitársaságokat és új járatokat hozzunk Budapestre. Ugyanakkor ez a turisztikai iparág szereplőinek a közös sikere; a légitársaságoktól kezdve az utazási irodákon és a szállodákon át egészen stratégiai partnerünkig, a Magyar Turizmus Zrt-ig” - mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Hozzátette: „Ez a dinamikus növekedés lehetővé teszi a számunkra, hogy folytassuk repülőtér-fejlesztési és modernizációs programunkat, amelynek keretében csak az idén több mint 5 milliárd forintot (kb. 15 millió eurót) fordítunk beruházásokra. A Wizz Air számára új repülőgép-karbantartó hangárt építünk a repülőtér területén, és a műszeres leszállító rendszerünket (ILS) is felújítjuk. Az utasforgalom dinamikus növekedésének köszönhetően a budapesti repülőtér, illetve a hozzá kapcsolódó számtalan vállalat együttesen a délpesti régió legnagyobb munkaadója marad.”

A Budapest Airport már tavaly bejelentette, hogy 2015 nyarán ismét lesz hosszú távú, transzatlanti járata a kanadai Air Transat légitársaság révén, illetve a Wizz Air ugyanekkor már a kilencedik gépét fogja a repülőtérre telepíteni. További új járatok is indulnak, például Spanyolországba az Iberia üzemeltetésében, illetve egy másik spanyol légitársaság, a Vueling Barcelonába és Rómába repül majd.

„Úgy néz ki, 2015 újabb rekord év lesz, elsősorban a jelentősen növekvő turizmusnak köszönhetően, ami új légitársaságokat csábít Budapestre, meglévő partnereinket pedig arra sarkallja, hogy bővítsék járathálózatukat” – nyilatkozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

Hozzátette: „Idén több mint 9,6 millió utasra számítunk, ami jó hír a magyar gazdaság számára, illetve hozzájárul a foglalkoztatás bővüléséhez, elsősorban a turizmusban és a szállodaiparban. Közben a szolgáltatási színvonalat tovább növeljük a repülőtér-üzemeltetés minden területén, a parkolóktól kezdve a digitális platformokon át az utasbarát kereskedelmi szolgáltatásokig.”


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.