Turisztikai eszmecsere észak-magyarországi szakemberekkel

Egymás megismerése és a jó tapasztalatok átadása volt a célja annak az észak-magyarországi regionális találkozónak, amelyet a közelmúltban Kerecsenden rendezett a Magyarországi Tájházak Szövetsége. Ezen Heves, Borsod-Abaúj, Zemplén és Nógrád megyei szakemberek vettek részt.

A kis Heves megyei falu közösségi házában megjelenteket Sári László, Kerecsend polgármestere köszöntötte és kiemelte, hogy a település értékeket őrző közösség, akik ezeket igyekeznek másokkal is megismertetni. A faluban tájház is működik, amely a turizmust segítő attrakciója a településnek.

A települések jellegzetes ételeit kínálják

A köszöntő szavak után, a 95 tagú Mátra Jövője Turisztikai Egyesület nevében Hliva Tiborné beszélt arról, hogy fontos feladatuknak tartják a mátrai tájházak bemutatását az érdeklődőknek. Ehhez nyújt segítséget az idén is – immár nyolcadik alkalommal – megrendezésre kerülő Mátrai Múzeumok Éjszakája programsorozat. Ezeket eddig csaknem négyezer vendég látogatta meg. Összesen 17 településen tartják a rendezvényt, melyek szervezéséből az egyesület tagjai aktívan kiveszik részüket. Arra törekszenek, hogy az ország különböző részeiből érkező vendégek bekapcsolódjanak a programokba. Amellett, hogy a helyszíneken a természeti szépségeket, az épített emlékeket mutatják be, a résztvevőket meg is kínálják egy-egy település jellegzetes ételeivel és boraival. Így például gulyáslevest vagy herőcét, vargabélest, sült derelyét kínálnak. A rendezvények után pedig – az eddigi tapasztalatokat hasznosítva – elégedettségi felmérést is végeznek a vendégek körében. Közülük tavaly is több volt visszatérő.

Hliva Tiborné arra is utalt, hogy az egyesület minden évben elkészíti a Mátrai Katalógusát, amely aktuális turisztikai információkról ad tájékoztatást, így a tájházakról és más nevezetességekről is sok mindent megtudhatnak a turisták.

A továbbiakban a hazánk keleti szegletében, Nyíregyháza-Sóstón található falumúzeum jelentőségéről számolt be a résztvevőknek Nagyné Bősze Katalin megbízott igazgató. Tavaly volt 35 éve, hogy megnyitották ezt a múzeumot, és kilenchektáros szabadtéri területen több mint tíz tájházat együtt mutatnak be évente 70 ezer látogatónak. Azt is elmondta, hogy nemrég a Jósa András Múzeum munkatársai a múzeum területén egy jellegzetes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falut építettek fel, amelyet élettel igyekeznek megtölteni. Így a négy évszakhoz igazodva, tavasztól télig szerveznek különböző programokat, közöttük a Múzeumok Éjszakáján, Szent Iván éjjelén vagy Márton napján is attrakciókkal vesznek részt. Példaként említette a paraszti munkákat bemutató rendezvényeket, így a gabonabetakarítást, a dohány- vagy a kukoricatermelést, a kenderfeldolgozást, illetve a káposztasavanyítást. Ezek mellett hagyományos szabolcsi, szatmári ételeket is kínálnak a vendégeknek.

Terény jó példa a turizmusfejlesztésben

Ezután a Nógrád megyei Terény fejlődő turizmusáról, a község megújult tájházáról szólt Brozsó Andrásné polgármester. Hangsúlyozta, hogy a négyszáz lakosú település 250 lakóházából 105 védettséget élvez. Az elmúlt időszakban összefogással huszonöt házat újítottak fel. A szlovák nemzetiségű faluban kiemelten foglalkoznak a hagyományőrzéssel. Így – többek között – megtartják a Gergelyjárást, a Balázsjárást, a húsvéti tojásfestést és nyáron a helyi népviseletbe öltözött lakók az aratást mutatják be. A tájház Terény fontos nevezetessége, amelyet folyamatosan szépítenek. Tavaly a Tájházak Napján a sütés, főzés mellett – először a falu történetében – a helyi evangélikus és a katolikus templomban a kegyeleti tárgyakat is bemutatták a vendégeknek. Ezeken kívül a falu szoborparkkal, gomba-, illetve orsósmagnó-múzeummal is rendelkezik, valamint menyasszonyi stafírung kiállítást is rendeztek. A múlt évben képeslapot is készítettek Terényről. A falun halad keresztül az Országos Kéktúra útvonal, valamint Palóc Út is.

Végül Csorba Erzsébet noszvaji múzeumvezető a helyi Gazdaház fontosságát méltatta, amely mint egyik látványosság szerepel a Heves megyei falu turizmusában. A ház kemencéjében különleges helyi receptek alapján készítenek süteményeket. Példaként említette a már hagyományos Szilvanapot is, amelyen lekvárt főznek a gyümölcsből. A rendezvényeket kézműves kirakodóvásárral kötik össze.

Az elmúlt tíz évben a helyi Hagyományőrző Egyesület és az önkormányzat összefogásával folyamatosan megújították a rendezvényeiket. Céljuk, hogy még több érdeklődő érkezzen és vendégéjszakákat töltsön el Noszvajon. Az utóbbi években pályázati támogatással újították fel a Gazdaházat, az udvarát pedig leburkolták. Céljuk, hogy megalapozott idegenforgalmi munkával, tudatos marketinggel Noszvajt, mint márkanevezet építsék fel. Csorba Erzsébet érdekességként említette, hogy helyi kezdeményezésre indították el a Noszvaji Meseutat, mint rendezvényt, ahol különböző pontokon oldanak meg feladatokat a résztvevők. Mindezek mellett a Gazdaház működtetésére berendezéseket is vásároltak. A turisztikai ajánlataikkal arra törekszenek, hogy minél nagyobb számban térjenek vissza a vendégek Noszvajra.

Érdekképviselet és szakmai tanácsadás

A szakmai találkozó keretében rendkívüli közgyűlést tartott a Magyarországi Tájházak Szövetsége, amely kiegészítette és módosította az alapszabályt. Ezt követően dr. Páll István PhD, néprajzkutató, a szövetség elnöke a Turizmus Online-nak elmondta, hogy immár több mint egy évtizede működnek. Érdekképviseletet látnak el és szakmai tanácsokat nyújtanak a hazai tájházaknak. Igyekeznek hasznos ötletekkel ellátni a szakembereket, hogy megismerjék egymás munkáját is. Az elmúlt tíz év eredményes volt az életükben, miután pályázati támogatásokkal komoly sikereket értek el a tájházak felújításában. Véleménye szerint a jövőben fontos, hogy az európai uniós pályázati támogatásokat jól használják ki a további fejlesztésekhez, ezekhez pedig kellő szakmai segítséget nyújtanak.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.