"Majdnem biztos, hogy lopott adatbázis volt" – vágta rá Hivatal Péter, a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség alelnöke, a Metropol vezérigazgatója, amikor elmeséltem neki egy friss sztorit egy kéretlen megkeresésről, amikor is valamiféle retinajavító beavatkozást próbált telefonon rám sózni egy számomra teljesen ismeretlen nevű, egészségügyi szolgáltatást nyújtó kft.
Ami miatt ez a megkeresés megragadt bennem, az nemcsak a sima modorú, egyúttal rámenős call-centeres volt – akit csak azzal tudtam lerázni, hogy megmondtam neki, hány éves vagyok, ő pedig határozott ígéretet tett, hogy 30 éves koromig nem fognak többé keresni –, hanem az is, hogy a telefonszámom mellett információjuk volt arról is, hogy melyik kerületben lakom, ami azért furcsa, mert ez nem azonos a bejelentett, állandó lakcímemmel. Mindössze egyetlen nagy telekommunikációs szolgáltatónál van előfizetésem ebben a lakásban, magyarán ez az egyedüli olyan cég, amely elvileg tudhatja, hogy ott lakom. Hivatal Péter szerint épp ezért az sem zárható ki, hogy ettől a cégtől loptak el egy adatbázist.
Az eset nem lenne persze kirívó: ugyancsak a szakember számolt be arról, amikor valaki olyan direkt marketinges megkeresést kapott, amelyben az illető neve pontosan ugyanúgy volt elírva, ahogy a bankjának a rendszerében. Vegyük tehát sorra, hogyan is néznek ki a direkt marketinges megkeresések legális változatai.
Direkt szabályok
Az adatvédelmi törvény a direkt marketing kapcsán az esetek többségében csak az opt-in jellegű, azaz olyan megkereséseket engedélyezi, amikor eleve hozzájárulást kell szerezni az érintettektől. Ez alól csupán néhány kivétel van Hivatal Péter elmondása szerint: az egyik ilyen a központi lakcímnyilvántartó, vannak továbbá úgynevezett nyilvános listák, mint amilyen egy telefonkönyv, amelyek szűrésével foglalkoznak is rendes, legális cégek Magyarországon. Ezen kívül lehetőség van bizonyos esetekben a más, hasonló tevékenységet végző cégeknek átadni az adatokat, ha azok legálisan jutottak az adott társaság kezébe. Klasszikus példája ennek, amikor valaki részt vesz egy promócióban, nyereményjátékhoz visszaküld mondjuk a termékcsomagolást, és megadja az adatait. Ekkor a promóciót szervező cég továbbadhatja az adatait egy másik, hasonló területen tevékenykedő cégnek.
Ez lenne tehát a dolgok normális menete, mégis felbukkannak időnként lopott, illegális listák is a piacon, ami a DIMSZ és a direkt marketinges szakma általános vélekedése szerint részben kiküszöbölhető lenne, ha a szabályozás lehetőséget teremtene néhány megfelelő intézmény létrehozására. Az egyik ilyen a nyilvános listabrókerek működése lenne, akik kereskedhetnének a különböző legális adatbázisokkal, címlistákkal, de ezt a jelenlegi törvényi szabályozás tiltja. Ez lehetőséget biztosítana a nagyobb átláthatóságra, a szabályozó hatóságok szigorúan ellenőrizhetnék őket és hozzájárulna Hivatal Péter szerint, hogy kevesebb lopott lista legyen a piacon. A másik sokat emlegetett probléma az úgynevezett Robinson-lista hiánya, amelyen azok a személyek szerepelnének, akik semmilyen dm-es megkeresést nem szeretnének kapni. Az egyes cégek persze a saját részükre készíthetnének Robinson-listákat, azonban nem adhatják át egymásnak, így nincs egy központi Robinson-lista sem. A jelenlegi szabályozás szerint csak egy központi nonprofit cég kezelhetne ilyen jellegű adatbázist, a reklámokkal foglalkozó cégektől függetlenül. Ezt persze nyilván a piaci szereplőknek kellene finanszírozniuk, így nincs is túlzott realitása.
Mennyire bosszantó?
A bevezetőben említett hívás kezelőjétől igyekeztem megtudni, hogy honnan szerezték meg az adataimat, de konkrét választ nem kaptam, a call centeres mindössze annyit válaszolt, hogy vásárolt adatbázisból dolgoztak. Amikor kértem, hogy szedjen ki ebből az adatbázisból, nem hagyta magát, rámenősen elkezdett az egészségtudatosságom firtatásával operálni, minek a végén én engedtem, aztán majd 30 évesen igyekszem újra felvenni vele a kesztyűt, ha tényleg újra megkeresnek (az illető cég kedvezményes szolgáltatásait ugyanis 30 felettieknek kínálja).
Én persze csak egyetlen spamcélpont vagyok a sok millió magyar közül, érdekes kérdés tehát, hogy vajon ők hogyan viszonyulnak a spamekhez? Erről Hivatal Péter egy korábbi adatot idézett fel, mely szerint a lakcímnyilvántartóban tárolt közel 10 millió személyből 2-3 évvel ezelőtt mindössze 10 ezer kérte azt, hogy adatait ne adhassák el dm-mel foglalkozó vállalkozásoknak. De Hivatal azt is kiemelte, hogy az adatvédelmi ombudsman irodája egy időben külön vizsgálódási fejezetet szentelt a dm-nek, ellenben 3-4 éve már nem foglalkoznak különállóan a területtel, és spamek miatt kiszabott, a korábbi években olykor milliós nagyságrendre rúgó bírságok is eltűntek a piacról.
| A taxisok nem papíroznak |
| A Kreatív szerkesztőségének aktívan taxizó felében felmerült az a kérdés is, hogy vajon mi a helyzet a taxisok adatkezelési gyakorlatával, és vajon mire használják, vagy használják-e egyáltalán a taxicégek az a sok-sok adatot, ami összegyűlik náluk? Marketingcélokra például? Nos, a válasz az, hogy nagyon is használják, de marketingcélokra nem, mégpedig azért sem, mert nem szabad nekik. De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük szép sorjában. Ho Si Minh – ez volt az egyik legfurcsább név, amit a City Taxihoz bediktáltak egy autó megrendelőjeként, de általánosak a külföldi nevek is, a Jim, Joe és hasonló példák – árulta el a Kreatívnak Tamás Miklós, a társaság elnöke, amikor arról kérdeztük, hogy miképpen használják azt a tetemes adatmennyiséget, ami összegyűlik náluk egy-egy megrendelőről, kezdve annak telefonszámától a nevén át a különböző, általa látogatott címekig. Ezzel a szakember azt igyekezett érzékeltetni, hogy nekik nem feltétlenül az ügyfelek valódi nevéről van tudomásuk, így végtére is a telefonszámon kívül nem sok mindent tudnak a megrendelőkről. A beszélgetésekről készült hangfelvételeket viszont egy ideig tárolják a reklamációk miatt, ami egyébként jogszabályilag kötelező is számukra. Az a jelenség, hogy ha egy korábban már a rendszerükbe került számmal felhívják a City Taxit, és a diszpécser már úgy veszi fel, hogy „kedves Kovács úr”, az egy öntanuló rendszer következménye, amely megjegyzi az utas által első alkalommal bemondott nevet és egyéb paramétereket, címeket, de akár azt is, hogy milyen nyelvű a telefonáló, hogy aztán a hívást már automatikusan egy idegen nyelven beszélő diszpécserhez irányítsa. A City Taxi védjegyének tartja azt is, hogy az autókban lévő rádión sosem mondanak be pontos címet, hanem csak utcaneveket, vagy hosszabb utcák esetében utcarészt, a megrendelő nevét és a pontos címet pedig egy terminálon kapja meg a címre bejelentkező sofőr. Ennek részben adatvédelmi okai vannak Tamás Miklós szerint, részben gyorsítja is a munkájukat. Azt is kiemelte azonban, hogy azok az aggályok, amiket a címek rádióba mondása kapcsán gyakran hallani, például hogy a betörők így szemelik ki a célpontjukat, vagy épp a feleségét megcsaló férj bukott le így, többnyire a városi legendák kategóriájába tartoznak. Ahhoz pedig, hogy a taxicégek a birtokukban lévő ügyféladatokat, így telefonszámokat marketingcélokra használják, külön opt-in jellegű hozzájárulást kellene kérniük az adott utastól. Például hiába tudják, hogy egy telefonszám tulajdonosa minden péntek estéjét a Mika Tivadarban tölti, nem küldhetnek neki sms-ben egy kedvezményes fuvarról szóló ajánlatot, csak ha korábban írásbeli hozzájárulást kértek tőle. Tamás Miklós szerint viszont eszük ágában sincs az utasokat ilyesmivel zaklatni, ők nem ezért ülnek taxiba, ami ráadásul szerinte egy bizalmi, bensőséges szolgáltatás. Az autókban zajló marketingtevékenység így legfeljebb abban merül ki, hogy a nagyobb céges partnereik egyes akcióit támogatják, esetleg szórólapok formájában, illetve szintén a céges partnerek számára küldenek rendszeresen emailben ajánlatokat, marketingtartalmú üzeneteket. |
| Spamhelyzet |
|
A DIMSZ Origóval közösen tavaly ősszel elindított, Tisztelt Vásárló nevű programjának egyik elemeként a Kutatócentrum kutatássorozatba kezdett a kéretlen üzenetekkel kapcsolatban, amelyben a vásárlók reklámüzenetekre vonatkozó vélt és valós ismereteit kívánta felmérni. A kutatássorozat első darabjából az derült ki, hogy a fogyasztók tájékozottsága nem kielégítő a témában. A legnagyobb bizonytalanságot az elektronikus reklámüzenetekre vonatkozó ismeretekben tapasztalták, ahol például a válaszadók 31 százaléka nem tudta, további 40 százaléka rosszul tudta, hogy a személyhez nem köthető céges emailcímre (pl. info@) előzetes hozzájárulás nélkül is bárki küldhet reklámüzenetet. Hiányosságok voltak a telefonos és postai megkeresésekre vonatkozó tájékozottságban is, a válaszokból ugyanis kiderül, hogy a lakosság kétharmada nincs tisztában azzal – nem tudja vagy rosszul tudja –, hogy bármikor kérheti, hogy egy adott cég többet ne keresse őt telefonon, de szintén 60 százalékuk tudása volt hiányos a postai címek harmadik félnek történő átadása kapcsán. A megkérdezettek csupán 7 százaléka élt már panasszal egy adatkezelő cégnél a nem megfelelő adatkezelés miatt, a kutatásból pedig az is kiderült, hogy a fogyasztók többsége nem is tudja, kihez fordulhatna ilyen esetekben. A Kutatócentrum legfrissebb, 2012 év végén végzett emailmarketing-kutatásának eredményei szerint pedig a megkérdezett aktív (legalább heti rendszerességgel) internetezők 57 százaléka naponta 1-5 emailt kap a leggyakrabban használt fiókjának levélszemét mappájába, további 19 százalék pedig napi 6-15 spamről számolt be. A válaszadók 55 százaléka alkalmanként vagy rendszeresen átnézi ezeknek az emaileknek a feladóit vagy az üzenet tárgyát, hátha van közöttük „eltévedt” üzenet, míg további 38 százalék olvasás nélkül törli a mappa tartalmát. A tudatosság erősítése érdekében a DIMSZ emailmarketing tagozata a Tisztelt Vásárló programmal közösen kiadványt készít, amelyben a spamtípusokat mutatják be, tanácsokat adnak, hogy miként lehet kezelni azokat, vagy épp hová lehet fordulni a panaszokkal. |
Forrás: Kreatív Online
