hirdetés
hirdetés

Körutak a nagyvilágban – az AB Agro kínálatáról

Már 21 éve működik, mégis első ízben rendezett a minap katalógusbemutatót a körutazásokkal foglalkozó AB Agro utazási iroda. 

hirdetés

Dr. Bognárné Kovács Zsuzsanna, az AB Agro egyik tulajdonosa és ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket, bemutatta a már 21 éve működő irodát, amely a Bem rakparton található. Elmondta, hogy tour operátorként maguk tervezik és szervezik útjaikat közel száz országba, az elmúlt időszakban több mint 42.500 utat szerveztek. Az öt földrészre szinte csak csoportok számára tervezik meg repülős utjaikat.

Sütő Bernadett, a cég repülőjegy értékesítője és egyben irodavezetője tájékoztatta a jelenlevőket a 2016/17-es körútjaikról és honlapjuk kezeléséről.

A 110 oldalas igényes és színes kiadvány kínálatában szerepel Amerika, Ázsia, Afrika, Ausztrália-Óceánia és Európa. Érdekességként kínálják a Nepáli körutat, amelynek során átszállással érkeznek az utasok Budapestről Nepál fővárosába, Kathmanduba, a program szerint megnézik a Chitwan Nemzeti Parkot, a Davis-vízesést, és megtekinthetnek egy tibeti tábort, valamint a hinduk legszentebb szentélyét is, a Pashupatinathot.

Az érdeklődők részt vehetnek egy brazíliai nagykörúton, elutazhatnak Kolumbiába vagy Burmába, várja a vállalkozó kedvűeket a 15 napos óriási kínai körút, amely bemutatja Hongkong, Kanton, Guilin, Xian, Peking, Shanghai és Suzhou nevezetességeit. Egy rövidebb úton Kína legismertebb és legszebb városait is láthatják az utasok. Csak Kínába hét utat szerveznek, köztük egy Délnyugat-Kínába tervezett nagykörutat.

Alaszkába, Kubába, Mexikóba is szerveznek csoportos utazásokat, meghirdettek egy Chile-Bolívia-Peru nagykörutat is, amely az Inka Birodalom nyomát követi.

Van programjuk Burmába, Dél-Koreába, Japánba, Madagaszkárba, Szenegálba és Ausztráliába is, sikeres az a kettős városlátogatás is, amelyben összekötötték Párizst Londonnal.

dr. Bognárné Kovács Zsuzsanna
dr. Bognárné Kovács Zsuzsanna

Dr. Bognárné Kovács Zsuzsanna lapunk munkatársának arra a kérdésére, hogy mit jelent a nevükben az AB, amely sokakat az állami biztosítóra emlékeztet, elmondta, hogy a két tulajdonos, az ő és dr. Antal András nevének kezdőbetűiből alakult ki. Az Agro pedig abból, hogy a kezdet kezdetén kizárólag agrárcégeket utaztattak. Útjaik szervezésében számítanak itthon és külföldön élő idegenvezetőikre, a több mint harminc emberrel már hosszú ideje együtt dolgoznak. Az évek során szerte a világban számos idegenforgalmi partnerrel sikerült kitűnő kapcsolatot kialakítaniuk, és minden útjukra több nyelven beszélő idegenvezető is utazik. Üzletpolitikájuk, hogy akár önköltségen is „elindítják az utat” akkor, ha például a meghirdetett 15 fő nem jön össze, csak 13, mert nem akarják, hogy az utat befizető károsodjon.

Az egyik nepáli útjuk kapcsán vetette fel azt a problémát, hogy egyik iroda sem kap kárpótlást, ha már a megszervezett útra jelentkező azért mondja vissza az utat, mert időközben a Külügyminisztérium az úti célt a nem javasolt ország közé sorolja.

- Ez a kérdés jogilag nem rendezett. Nincs stornó biztosítás, nem él, és kivették a vis major keretéből is az ilyen eseteket. Nepálban két utasunk mondta le a földrengés miatt az utat, ők úgy döntöttek, hogy visszakérik a befizetett pénzüket, ez nekünk jelentett veszteséget - mondta az ügyvezető igazgató. 

Az iroda a megbízható partnerség mellett most a marketingre is koncentrál, ennek első jele a katalógus bemutató, amelyet a tervek szerint minden évben megtartanak majd. Következő útjuk március 5-én kezdődik és március 20-ig tart: Laosz, Vietnám, Kambodzsa körút lesz.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai