hirdetés

Csapj a hónod alá egy Prantner rozét, és te leszel a bulikirály!

Szekszárd egyik, már csak rozéja miatt is ikonikus családi pincészetével, a Prantner Pincével összehangolt borvacsorára invitálta vendégeit november 3-án az Ízlelő családbarát étterem csapata. Az eddig sosem látott számú vendégsereg, a borokhoz párosított ételsor, és maga a helyszín is - több minden miatt ezen az estén emlékezetessé vált...

hirdetés

Például arról, hogy ez Magyarország első olyan étterme (szerencsére ma már több követője is van idehaza), ahol mind a vendégtérben, mind a konyhán megváltozott munkaképességű fiatalok dolgoznak. „Gyakran kérdezik tőlem, mondta az esti borvacsorán köszöntőbeszédében Mészáros Andrea, az Ízlelőt életre hívó és tíz éve működtető Kék Madár Alapítvány vezetője, hogy milyen olyan éttermet vezetni, ahol minden alkalmazott más, mint a másutt megszokott. Erre mindig azt válaszolom, fogalmam sincs, mert nincs tapasztalatom normál éttermek üzemeltetésével, én eddig csakis megváltozott munkaképességű kollégákkal dolgoztam. Akik végtelenül lojálisak munkahelyükkel, elkötelezettek, nap mint nap bizonyítani akarnak, sok szeretettel veszik körül a vendégeket és egymást is, igazi családként élünk itt.”

Mészáros Andrea köszönti az est vendégeit
Mészáros Andrea köszönti az est vendégeit

Arról is örömmel számolt be vendégeinek az alapítványvezető, hogy még soha nem jöttek ilyen sokan hozzájuk borvacsorára, mint ezen a november eleji péntek estén, amikor 72 vendég regisztrált a vacsorára. Ahol bemutatták az Ízlelő csapatához csatlakozó Vörös Krisztiánt mesterszakács is, aki a konyhai munkát vezeti szeptember óta a szekszárdi konyhán.

A konyhai csapat, balra az új séf, Vörös Krisztián
A konyhai csapat, balra az új séf, Vörös Krisztián

Prantner Ferenc, a borest egyik főszereplőjeként ígérte, nem fog sokat beszélni ezúttal a borokról, hiszen szekszárdi embereknek nem kell sokat magyarázni borról, pincei munkáról, szőlőfajtákról. Azt azért minden esetre elárulta, hogy az idei kimagaslóan jó évjárat lesz Tolna-szerte („ha el nem rontjuk a pincében, a hordókba téve”, tette hozzá), és azt is megtudtuk a finom vacsora közben, hogy egyre többen keresik – a vörösborról nevezetes Szekszárdon is – a fehérborokat, így ő is hozott most kettőt a sajátjai közül, hogy megkóstolhassa a szekszárdi értő közönség.

Balra a Prantner házaspár, az asztalnál helyet foglal még Ács Rezső, Szekszárd polgármestere
Balra a Prantner házaspár, az asztalnál helyet foglal még Ács Rezső, Szekszárd polgármestere

A borvacsora kellemes, baráti, szinte családias hangulatban telt, az ételek kitűően illettek a felszolgált borok mellé, a felszolgálók és a konyhai csapat gyorsan és szakszerűen dolgozott, az új séfnek pedig még arra is volt módja, hogy néha-néha kijöjjön a konyháról, elbeszélgetni vacsoravendégeivel.

Prantner borválogatás
Prantner borválogatás

Íme, a kínált étel- és borsor:

Rosé 2017 és lazac tatár citrusos joghurttal, salátalevelekkel és bagett chipsszel 

Rajnai Rizling 2015 és sütőtök krémleves szarvasgombával, pirított tökmaggal és tökmagolajjal 

Mosoly Cuvée 2014 és vajas-vargányás pappardelle friss fűszerekkel, pirított szűzérmékkel és parmezánnal 

Cabernet Sauvignon 2015 és konfitált vaddisznó tarja cékla textúrákkal, batátapürével és padoga karfiollal 

Merlot válogatás 2015 és csokoládé mousse posírozott körtével és aszalt szilva raguval 

Üdvözlő falatok a séftől
Üdvözlő falatok a séftől

Meleg tészta előétel
Meleg tészta előétel

 

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai