hirdetés

Két balatoni üdülőjét is eladná a MÁV

Balatonlellén és Balatonkenesén is eladná lerobbant, de remek elhelyezkedésű vállalati üdülőjét a MÁV. - írja a Napi.hu.

hirdetés

A Magyar Posta és az MVM után a MÁV is úgy döntött, hogy megpróbálja eladni balatoni üdülőit - derül ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus aukciós rendszeréből. Az állami vasúttársaság balatonlellei üdülőjét 250 millió forintért adná el. Az ingatlan ugyan lerobbant és lakhatatlan állapotban van és inkább bontani, mint felújítani kellene, de príma az elhelyezkedése, ugyanis mindössze 30 méterre van a Balatontól. Ezen a partszakaszon kizárólag szabadstrand található. Licitálni november 18-20. között lehet majd.

Balatonkenese ősszel. Fotó: 123rf

Szintén eladná a MÁV a balatonkenesei üdülőjét - derül ki a társaság vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatóságának honlapjáról. Ez is bontandó állapotban van, hiszen 12-15 éve nem hasznosították. Nem is közvetlen vízparti, hiszen a vasút és a 71-es út is elválasztja a tótól, így az értéke 150 millió forint. Legalábbis a licit ennyiről indul majd szintén november 18-án. "Célunk a MÁV Zrt. bevételeinek növelése, továbbá, hogy a bérbeadással, értékesítéssel a vasút területén olyan szolgáltatások legyenek jelen, melyek a vasúti, állomási területek állagmegóvását szolgálják, emelik az utaskiszolgálás és árufuvarozás színvonalát, hozzájárulva a vasút külső megítélésének javításához" - közli a MÁV vagyonkezelője.

A vasúttársaság amúgy az ország egyik legnagyobb ingatlanvagyonával rendelkezik. Még 2017 áprilisában beszéltek arról, hogy a mintegy ezermilliárd forint értékű vagyont kezelnek, ami 17 ezer épületből és 21 ezer földterületből álló áll. Ez nagyon sok pénzbe kerül: az ingatlanok üzemeltetésére és karbantartására (takarítás, köztisztasági költségek, hulladékkezelés, szennyvízkezelés, őrzés, rovar- és rágcsálóirtás, kaszálás, javítások) évente milliárdokat fordít a MÁV, valamint bérbeadással vagy értékesítéssel próbálja hasznosítani, mérsékelt sikerrel.

(forrás: napi.hu)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai