Elbűvöl a misztikus Észak-Afrika: tanulmányúton Tunéziában

A Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal és a Sun & Fun Holidays tunéziai tanulmányútján 27 utazási irodai munkatárssal és két újságíró kollégámmal jártam. Egy hét alatt közel húsz három-, négy-, illetve ötcsillagos szállodát mutattak be nekünk az arab partnerek, és felkerestük az ország számos turisztikai látványosságát is.

Az egész napos munka, illetve kirándulások után az éjszakákat minden nap másik négycsillagos szállodában töltöttük, all inclusive ellátással. Idegenvezetőnk, a Tunéziában élő Brigitta ától cettig megismertetett bennünket szeretett országával.

Varázsos arab ország

A színes, ízes, izgalmas, barátságos, mediterrán, szinte európai normákkal jellemezhető arab ország megismerése életre szóló élmény, ahol egyszerre éri az utazót Afrika százféle vibráló impulzusa. Édes, mézes csemegék, karakteres ízű, csípős savanyúságok, a grillezett bárányhús füstös íze, a sós tengervíz, a fehér homok, a vakító nap, tiszta kék ég, a meleg színkavalkád a kerámiákon, textileken, a müezzin távolba zengő misztikus éneke, a tenger hullámzása, a hammam (tradicionális gőzfürdő és masszázs) tejszínű párája, a sűrű, édes, forró, sötétzöld mentatea, a hamuban sült kenyér, a narancs napfelkelte a sivatagban, a shisha (vízipipa) füstjének jellegzetes illata, a szaharai szálloda hangulata, a medina (óváros) bazárjának nyüzsgése megigézi az európai embert. Egzotikus külsejűek az emberek, mediterrán bőrszín, fehéren, villogó fogak, nagy, sötét szemek jellemzik az arab férfiakat és nőket. A nők többsége fejkendő nélkül jár, a férfiakhoz hasonlóan dolgozik, és ha tetszik, beül egy nőknek fenntartott kávézóba. A fiatalok diszkóban szórakoznak ugyanúgy, mint Európában – tapasztaltuk, hogy dohányoznak, vízipipáznak, és alkoholt is fogyasztanak.

Kuriózum az oudnai erőd

Az első kirándulás kuriózum volt. Hammametből Oudnába, más néven Uthinába buszoztunk. Az egykor virágzó római kori település felújított erődjénél mi voltunk az első magyar „fecskék”, még nem járt ott szervezett hazai csoport. Útban az erőd felé egy lakóház és egy fürdőház, azaz therma alapjainak maradványait szemléltük meg, a padló itt-ott fellelhető mozaikjában geometriai motívumokkal, a fürdőház tetővel védett delfines mozaik képével. A nemrég felújított és megnyitott, homokkőből készült, labirintusszerű erőd nagy terme figyelemre méltó arabos építészeti megoldásaival hívogat. A Capitolium panorámájában feltűnnek a zöld síkon és a pipacsmezőn is túl az ókori vízvezeték boltívekkel díszített oszlopsorai. A rómaiak Zaghouanból 132 km hosszú vízvezetéken keresztül szállították a vizet a korabeli Karthágóba. Bejártuk az oudnai amfiteátrumot is, mely 16.000 főt fogadott be. Karthágóban nem csak Antonius fürdőjét néztük meg, hanem a városból megmaradt más romokat. Láttuk az iskola alapjait, benne az öltözőket, a gimnasztikai szobát. Arrébb húzódtak a hideg és a meleg, valamint a gőzfürdő romjai, a nagy medencét pedig a bordélyházba vezető és fűtésre is használt titkos alagút kötötte össze.

Festői kék-fehér falu

Tunézia Szentendréje Sidi Bou Said. A kis domboldali faluban a hagyományőrzés miatt csak fehérre lehet festeni a mór stílusban épült épületeket és kékre az ajtókat, ablakokat, erkélyrácsokat. A fehér az időjárás viszontagságai és a tisztaság miatt hagyományos, a kék pedig a helyiek kultúrája szerint ismert óvó-védő szerepe miatt nélkülözhetetlen. Széles út vezet a dombtetőre, két oldalt kis üzletek sokaságával. A dombtetőre érve a Tuniszi-öböl tárta elénk halványkék panorámáját a fehéren párálló Földközi-tenger részeként, domboldali pálmafákkal keretezve a nyugalmat árasztó képet.

Sivatagi hullámvasút

Hammametből indultunk a kétnapos sivatag túrára, oda-vissza 1100 kilométert tettünk meg, de megérte. Touzerben dzsipekre cseréltük a buszt és elindultunk a sivatagi „hullámvasúton”. A sofőr izgalmasan vezetett, néha versenyt sikítottunk a félig a dűnén forgó, félig a levegőben lógó kerekű terepjáróban. A célban az előttünk érkező dzsipből mezítláb léptek ki útitársaink, és bokáig merültek el a homokban. Követtük példájukat és a fennsíkról letekintve láttuk a kiterítve a világ legnagyobb zászlóját, amivel Tunézia bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. A Csillagok háborúja Oung Jamel-i forgatási helyszíne közelében terítették ki a 104.550 négyzetméteres lobogót, és fesztivált is rendeztek. A program után a zászlót szétvagdosták és takaróként a rászorulóknak adták. A turisták biztonságára itt is, mint az ország többi helyszínén vigyáztak a rend képviselői.

Kagylók az oázisban

Ebéd után a Chebika oázisig autóztunk. Meghökkentő volt a homoksivatag közepén a zöldellő, datolyapálmás oázis, mely három meleg vizű forrásból kapta a vizet. Hegyet is másztunk az Atlasz hegységben, utunk kagylók tömegéből álló kőzettömbök mellett vezetett el, ékes bizonyítéákul annak, hogy egykor tenger hullámzott ott. Birkák álldogáltak a homokkősziklákon és a lejtőről Algériáig láttunk. Majd a legnagyobb sós tavon, azaz a Chott el Djeriden át utaztunk Douzba, egy szaharai atmoszférájú hotelbe. A sivatagi színek, az üvegablak nélküli széles folyosók, a sötétbarna bútorok, az éjjeliszekrényen a Mekka felé mutató irány rejtelmes világba invitált. Nem is volt szükségünk a hajnali telefonos ébresztőre, fél 4-kor feleszméltünk a müezzinnek az iszlámokat imára hívó „énekére”. A dromedárok már felnyergelve térdepeltek, és miután felvettük az erre az alakalomra adott sivatagi öltözetet, egyenként felültünk az állatokra. Jól megkapaszkodtunk és miután felálltak az egypúpúak, elringatóztak velünk az őket kötőféken vezető gazdájuk, a tevehajcsár után. Napfelkeltére értünk ki a sivatagba a nagyon gyorsan feljövő vörös napkorongot megfigyelni. Aki akart, quadozott a dűnéken fel és le.

Barlanglakás, hamuban sült köleskenyér

Egy barlanglakást néztünk meg következő úti célunkon, Matmatában. Hetvenen laknak még ma is ilyen hajlékokban – hallottuk az idegenvezetőtől. A földbe vájt üreg közepén az udvar tátong, körülötte a falakba vájt tágas szobák akár turistaszállásnak is berendezhetők. A lakók megkínáltak bennünket édes, sűrű mentateával és hamuban sült köleskenyérrel, és a kézi malomkövekkel a gabonaőrlést is megmutatták. Tovább indulva El Jemben bejártuk a világ harmadik legnagyobb amfiteátrumát a tágas alagsorral, jobbra-balra nyíló fülkékkel, a földszinttel és a felső sorokkal. Monastirt késő esti sétán barangoltuk be a Sun & Fun mindig fáradhatatlan képviselőivel. Az impozáns tér végében áll a város neves szülöttje, Habib Bourgiba, a volt államfő és családja aranyozott kupolájú mauzóleuma. Az egykori államférfit nagy tisztelet övezi Tunéziában, neki köszönhető az ország gazdasági fellendülése és a turizmus fejlesztése. Sousse-ban, az ország harmadik legnagyobb városának macskaköves, szűk utcácskáin, még haza jövetelünk hajnalán is barangolt Nemes Mariann, a Sun & Fun marketing vezetője hármunkkal, hammamot (tradicionális gőzfürdő, masszázzsal) keresve. Ébredezett a város, kipakolták portékáikat a bőrárusok, halomban álltak a színes, könnyű, áttetsző, fémszállal hímzett függönyök, frissen sült kenyér illata csalt be bennünket egy pékségbe, kétkerekű kocsit tolt egy férfi, fejkendős és kendőzetlen nők siettek munkába, férfiak itták kávéjukat a téren a kávézóban. A hammam a szállodákban is a vendégek rendelkezésére áll. A gőzfürdőben felpuhul a bőr, könnyű ledörzsölni az elhalt hámréteget, utána jól esik felváltva öntögetni a hideg és a meleg vizet magunkra és pihenni, ellazulni a misztikus arab zene mellett a meleg párában.

Hotelek a tengerparton, magyar animáció

A fenti élményeket bárki átélheti, aki Tunéziát választja úti célként. A szállodák szórakoztató központként működnek, eltérő számú csillagok jelzik szolgáltatásaikat. A magas kategóriájú hotelek all inclusive ellátásához korlátlan étel- és italfogyasztás tartozik. A szórakoztatás részét képezik az animátorok gyermekműsorai, gyermekfoglalkozásai, felnőtteknek szóló előadásai. Kis ízelítő a napi egyéb programokból: tánctanítás, medencejátékok, sportversenyek, hennafestés (növényi alapanyagú festés pl. a tenyér, talp díszítésére), darts, pingpong, vízi torna, röplabda, futball, boccia. Belső és külső medencék, napozóágyak, napernyők állnak a vendégek rendelkezésére a szállodák tengerpartján is, a legtöbb helyen ingyen. A bárokban napközben is lehet fogyasztani az all inclusive ellátás keretében. Wi-fi a legtöbb szálloda lobbijában ingyenesen elérhető. A szállodák közül családos nyaralóknak kiemelhető a négycsillagos Vincci Nozha Beach Resort Hammametben. A közvetlenül a tengerparton fekvő szállodában magyar nyelvű gyermekanimáció is szórakoztatja a vendégeket a Sun & Fun jóvoltából. Szintén négycsillagos a monastiri Dessole Bella Vista Resort Hotel, mely öt percre van a monastiri reptértől. Közvetlen tengerpartja, nagy kertje miatt is kitűnő nyaralóhely gyermekes családoknak, pároknak. A magas kategóriájú, ötcsillagos Riu Imperial Marhaba Port el Kantauiban található. A monumentális épületben üveges liftek szállítják a vendégeket, és többek között minibár, belső és külső medencék, fitneszterem, relaxációs szoba, vízágyak, SPA szolgáltatások, sportprogramok, kid's club, kosárlabda, tenisz, mini golfpályák vehetők igénybe.

Biztonság, vendégszeretet

Érdemes a varázsos arab országban nyaralni. Ismert, hogy Tunéziában csak úgy, mint más országokban is az azonos kategóriájú szállodák között tapasztalhatók különbségek. Azonban megfelelő tájékozódás mellett az utazó egy csodálatos Tunéziát ismerhet meg, hiszen minden adva van: homokos tengerpartok, türkizkék színű tenger, simogató habok, jó ár-érték arányt képviselő szállodák és a helyiek utánozhatatlan mosolya. Érezhető a turistákra irányuló kiemelt figyelem, a megteremtett biztonság és a hagyományos vendégszeretet a helyiek részéről – ezt éreztük, és nem csak a turisták látogatta helyszíneken. Igazán élveztük ezt a pár napot a Sun & Fun Holidays jóvoltából. Észak-Afrika európaias országa számos élményt kínál.


Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma

Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma 

A Visit Maldives által szervezett frissen tartott webinárium keretében betekintést kaptunk a Maldív-szigetek lenyűgöző kínálatába, amelyet kifejezetten esküvők és nászutasok számára kínálnak.
Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén

Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén 

A két görög szigeten szükségállapotot hirdettek ki hétfőn a görög hatóságok. Rodoszon a hatóságok közlekedési tilalmat rendeltek el, az iskolák hétfőn zárva maradtak.
Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának

Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának 

Az olaszországi Torino viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet 2025-ben, és a spanyolországi Benidorm lesz az intelligens európai turizmus zöld úttörője jövőre – közölte az Európai Bizottság illetékes irodája pénteken.
Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek

Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek 

Nosztalgia, személyre szabás, az ázsiai turizmus fellendülése és spontán kapcsolatok, amelyek újradefiniálják a globális utazást.
A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on

A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on 

Valenciáról tragikus hírek érkeztek a Dana nevű vihar villámárvíze miatt. Most viszont örömteli eseményről számolhatunk be a nehéz időket átélt spanyol város kapcsán. Helyszíni beszámolónk.
Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén

Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén 

Egy gyönyörű sziget, amely már a római császárokat is rabul ejtette.
Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja

Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja  

Immár egymás után az ötödik alkalommal.
Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában

Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában 

A rendezvénysorozat első állomása Budapesten került megrendezésre, a Marriott Courtyard Hotel elegáns termeiben.
Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól

Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól 

Egy új kutatás rávilágít az utazások folyamatos növekedéséből adódó lehtőségekre és kihívásokra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.