hirdetés
hirdetés

Huszonhatodszor is Miskolcról indultunk világgá

Miskolcon már huszonhatodik alkalommal rendezték meg a régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvényét, az utazás kiállítást március 8-én és 9-én az ITC székházban. A kiállítás külföldi díszvendége a Kanári-szigetek, a belföldi díszvendég a Kolorcity-Kazincbarcika volt.

hirdetés

A Menjünk világgá…! Utazási Kiállítás Miskolc talán egyetlen ilyen hosszú ideje létező és sikeres rendezvénye. Az eseményt lapunknak összefoglalva Bárdos István, a Szerviz Iroda Utazási Központ menedzsere elmondta, hogy sikeres volt a kiállítás, amelyre idén a tavalyi évhez hasonlóan 98 kiállító kínálta programjait, és ötezer látogató volt ezekre kíváncsi. Úgy tapasztalta, hogy a korai dátum miatt nagyobb volt az érdeklődés, mert a látogatók számítottak arra, hogy sok utazási iroda március 31-ig előfoglalási kedvezményekkel kedveskedik az utasoknak. A rendezvényt és a kísérőrendezvényeket díjmentesen látogatták az érdeklődők.

A Szlovák standon sztrapacskát, és nápolyit is kínáltak, de enélkül is sorban álltak az érdeklődők. Nem véletlenül, hiszen Miskolc csak 80 kilométerre van Kassától. Fogytak a színes magyar nyelvű prospektusok, amelyek bemutatták Kelet-Szlovákia szépségeit. Akadt olyan is, aki még a síelésről érdeklődött, Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője megnyugtatta, hogy még a héten lesz hó a hegyekben.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az eddig tervezett heti három helyett hetente négy charterjáratot indít a nyáron Bulgáriába a Robinson Tours – újságolta el Jakócs Áron, akitől a hölgyek egy szál virágot kaptak nők napja alkalmából. Sokan voltak kíváncsiak az ügyvezető igazgató Bulgáriát és Albániát bemutató előadására és filmvetítésére.

A Kanári-szigetek csodás természeti kincseit Raáb Szilvia, a ViaSale Travel utazási iroda ügyvezető igazgatója mutatta be és a szigetekről szóló film alátámasztotta, hogy egész jó ott üdülni. Harnócz Zsuzsa, a Barcika Art Kft. kulturális és sportszakmai igazgatóhelyettese beszélt az idén 65. születésnapját ünneplő Kazincbarcikáról, majd nagy sikert aratott a város művészeinek kulturális műsora.

A kiállítás két napja alatt voltak útifilm-vetítések, kulturális programok, sokan keresték fel a Robinson Tours, valamint Ciprus standját, de látogatókban bővelkedett szinte az összes stand.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk