130 éves az összefogás a Mátra turizmusáért

Hanák Kolos ügyvéd volt a fáklyavivő, aki 130 éve, 1887 május 15-én Gyöngyösön, az egykori városháza dísztermében hívta életre a magyarországi Kárpát Turistaegylet első vidéki szervezetét, a Mátra egyletet. A jubileumi eseményre emlékezve hétfőn Mátraházán, a négycsillagos Hotel Ózon Residencben konferenciát rendeztek.

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület és a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület közösen szervezett  találkozóját megelőzően két napon át nagy sikerű, látványos programokat tartottak az érdeklődőknek.

A konferencia köszöntőjében Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület  elnöke, a több mint egy évtizede alakult egyesület munkájáról beszélt. Méltatta a 21 alapító tag elhatározását és hangsúlyozta, hogy ma már száz tagot számlálnak. Kiemelkedő eseményük a Mátrai Múzeumok Éjszakája, amelyen az elmúlt években sok érdeklődő vett részt.

A büszkeségeik közé tartozik a mátrai mézeskalács, a sakk és a postakocsi. Az elmúlt években több tájékoztató kiadványt jelentettek meg, túrákat szerveznek és további újdonságokkal is megjelentek.

Hangsúlyozta, fontosnak tartja az együttműködést mindazokkal a partnerekkel, akik a Mátra turizmusának fejlődéséért dolgoznak. A két tdm-szervezet az év további részében is a Mátra - mint egységes desztináció - népszerűsítésére törekszik. 

Közös munkával építik a Mátra Brand-ot

A következő időszakban is marketing-kampányokat szerveznek a térség népszerűsítésére - mutatott rá Nagy Róbert, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke. Ezekkel is igyekeznek ráirányítani az érdeklődők figyelmét a Mátra kapujára és hazánk legmagasabb hegységére. Az egyesület az elmúlt években növekvő pályára lépett, amelyet közös munkával igyekeznek tovább erősíteni. Közösen kezdték el Mátra Brand építését és véleménye szerint meg vannak az alapjai a további fejlesztéseknek is.

Ezután Horváth László a térség országgyűlési képviselője mondott köszönetet mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a rendkívüli időjárási körülmények közepette is részt vállaltak a mátrai turizmus biztonságának megszervezésében.

Rámutatott, hogy tavaly decemberben az országgyűlés elfogadta az új turizmus törvényt. Ennek alapján a területfejlesztés került a gondolkodás középpontjába. Így a jövőben az egyes térségek szerepe növekszik, annak érdekében, hogy komoly turisztikai vonzerőt képviseljenek.

Jelenleg három térség kapott kiemelt támogatást a turizmusfejlesztésre, a Balaton térsége, Sopron-Fertő tó, valamint Tokaj- Felső Tisza -Nyírség.

Bejelentette, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még az idén további területeket terjeszt a kormány elé, hogy támogassa a kiemelt turisztikai térséggé minősítésüket. Ezért a következő hónapokban megalapozott előterjesztést kell készíteni a Mátráról is. Olyan tervet, amely teljes turisztikai attrakció leletárt tartalmaz. Fontos, hogy olyan jövőképet dolgozzanak ki a Mátráról, amely a térségi szemléletet tükrözi. Ebben összehangolt munkára lesz szükség, konkrét elképzelésekkel. Hangsúlyozta, hogy szövetséget kell létrehozni a Mátra jövőjéért és a változásokat el kell fogadni.

Gyöngyös a hazai TOP 25-ben

A továbbiakban Dobre Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgató-helyettese a társaság turisztikai és közjóléti tevékenységéről beszélt. Még 2012-ben erre vonatkozó programot indítottak, amelynek nagy részét meg is valósították. Egységes hálózati rendszert alakítottak ki és a Mátra különböző részein - többek között - erdészházakat újítottak fel, szálláshelyeket létesítettek.

Azt is méltatta, hogy a Magyar Természetjáró Szövetséggel közös konzorciumban Galyatetőn turisztikai centrumot nyitottak és a galyai kilátót is felújították. Ezek a létesítmények az elmúlt időszakban népszerűvé váltak a látogatók körében. A továbbiakban az észak-kelet mátrai túrahálózatot, illetve a Mátra vasutat is fejlesztik. Ugyanakkor Galyatetőn például mobil szabadtéri színpadot létesítenek, illetve a mátrai vándortábor szervezésében is közreműködnek.

Korábban a mátrafüredi Avar Hotel nemcsak kiemelkedő szálláshelyként szerepelt, hanem egyfajta legendává is vált. Ám néhány éve bezárták, de a közeljövőben megújul - ezt jelentette be a tulajdonos képviseletében Behán István. - Felvázolta a leendő négycsillagos superior hotel fejlesztési programját és bemutatta a látványterveit is. Eszerint 72 standard- és nyolc delux szobával, 16 családi szobával, két Vip apartmannal, 700 négyzetméteres konferenciateremmel és tárgyalóval nyitják majd meg. A felújítást már meg is kezdték.

Ezt követően a Gyöngyös ismertségével és imázsával kapcsolatos kutatási eredményekről tartott prezentációt dr. Lőrincz Katalin projektvezető. - Elmondta, hogy a tapasztalataik szerint manapság sok turista válassza úti céljául a mátraaljai várost. Kérdőíves felmérést folytattak a helyi lakosok, a hazánk más részeiből Gyöngyösre látogatott vendégek véleményeiről.

Mint kitűnt a város nevének hallatán sokakban az otthon, a bor, a Mátra Múzeum, az erdei kisvasút, a Fő tér képe jutott eszükbe. Ám kevés programot ismernek Gyöngyösről és általános tapasztalat, hogy akik Gyöngyösön élnek és tanulnak, azok szívesen kötődnek a településhez.

A jó közlekedési lehetőségek, a kulturális élet és a Mátra közelsége, a kedvező klíma, a kirándulások egyaránt előnyt jelentenek a városnak.A turisták átlagosan 2-3 vendégéjszakát töltenek, főleg a mátrai hotelekben. A felmérések szerint azt javasolják, hogy fejlesszék tovább az aktív- és az egészségturizmust, továbbá a kulturális, a borra és a gasztronómiára épülő turizmust Gyöngyösön.

A statisztikák szerint a mátraaljai város a vendégéjszakák tekintetében jelenleg a hazai TOP 25-ben szerepel. Ez elsősorban a mátrai térségre vonatkozik, melynek kényelmes kényelmes hoteljeiben szívesen pihennek a vendégek.

Ezt követően az idén negyven éves Bükki Nemzeti Park igazgatója Rónai Kálmánné - többek között - a Mátrai Tájvédelmi Körzet jelentőségét méltatta. A park közszolgáltatást végez és jelentős szerepet vállal a természeti értékek megőrzésében is. A fejlesztési terveik között szerepel, hogy látogató-, oktatási és kezelő központot létesítenek Mátrafüreden, továbbá tanösvényeket is felújítanak.

Bővítik a tájegység irodájukat, ahol állandó kiállítást nyitnak a Mátra természeti és örökségi értékeiből. A projekt 2018 végére fejeződik be.

A vendégek biztonságát szolgálják

Dr. Bene Csaba, a He-Do Kft. projektigazgatója a Kékestető fejlesztéséről beszélt. Hazánk legmagasabb pontja turisztikai látványosság és egyedülálló adottságokkal rendelkezik. Hangsúlyozta, hogy Budapest közelsége teljes mértékben alkalmassá teszi arra, hogy Magyarország első számú síközpontja legyen.

A gyöngyösi önkormányzat által benyújtott kékesi gyógyhely fejlesztési pályázat például tanösvény létesítését és a kerékpározás fejlesztését is előirányozza. Folyamatosan karbantartják a túraútvonalakat és a vendéglátás feltételei is biztosítottak az ország csúcsán. A programok közül pedig a téli Mátra legjelentősebb eseményévé vált az Advent Kékesen.

Az utóbbi időben különösen sokat tettek a mátrai szállodákban pihenő vendégek biztonsága érdekében a Kékes Kutató Mentő Alapítvány és a Felső Mátrai Alapítvány munkatársai - hangzott el a konferencián. - Klausmann Viktor elnök elmondta, hogy a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve partnerként végzik önkéntes munkájukat.

Erre az elmúlt hetekben a rendkívüli időjárás miatt nagy szükség is volt, amikor a nagy hó miatt Galyatetőn, illetve Fallóskúton is mentették az embereket. Kijelentette, hogy önkéntes alapon hamarosan létrehozzák a Kékes Kutató Mentő Alapítvány tűzoltó egyesületét is. Ehhez új, speciális jármű beszerzésére lesz szükségük, amelyhez a felső-mátrai szállodák tulajdonosainak a támogatását kérik.

Gyöngyös turizmusához a Mátra Múzeum is szorosan hozzátartozik, amelynek alapításáról 130 éve határoztak. Az intézmény történetéről és fejlődési szakaszairól dr. Fűköh Levente nyugalmazott igazgató beszélt. Rámutatott, hogy hosszabb időszak után, 1957-ben - immár hatvan éve - nyílt meg mai helyén, az Orczy-kastélyban a múzeum. Azóta jelentős fejlesztések valósultak meg és az intézmény több elismerésben is részesült.

Az idei kettős jubileum alkalmából szeptemberben múzeumi napot és országos konferenciát tartanak a Mátra Múzeumban - jelentette be dr. Gál Edit igazgató. - Ennek keretében azt vitatják meg, hogy a múzeum milyen szerepet tölt be a városi közösség életében. Kiállítással is készülnek és szeretnék és megismertetni a közönséggel a tevékenységüket. Ezen a napon ingyenesen fogadják a látogatókat.

A falusi turizmus jó példája Mátraszentimre

Tizenkét évig zárva volt, de nemrég megnyitották a felújított 90 fős mátraházi edzőtábort - mondta tájékoztatójában Tóth Dénes intézményvezető - A jól felszerelt tábor különleges helyen, nyolcszáz méter magasan, erdei környezetben található a Mátrában, ahol nemcsak élsportolókat, hanem amatőr csapatokat is fogadnak. Rendszeresen szerveznek edzői tanfolyamokat, valamint túrákat is a Kékestetőre és a Sástóra.

A jövőt illetően komoly terveket készítettek. Szeretnék a szomszédos területet megvásárolni, ahol új csarnokot, uszodát építenének. A Galyatetőn levő egykori Vasas Turistaházat pedig felújítva jövőre nyitják meg.

A Mátra környékén nagyon sok kistelepülésen falusi turizmust folytatnak és a tulajdonosok többféle szolgáltatást, valamint programokat kínálnak - hangsúlyozta előadásában Gyurkó Béla, vidékfejlesztési szakértő. - Amellett, hogy a szállásadók ezzel kiegészítő jövedelemhez jutnak, a turizmus jelentős megtartó erejét is tapasztalhatják a falvak életében. Ebben elengedhetetlen a partnerség, az együttműködés.

A mátrai falvak rendelkeznek azokkal a feltételekkel, kényelmes szálláshelyekkel, helyi gasztronómiai elemekkel, kulturális értékekkel és látványosságokkal, melyekkel eredményesen szolgálhatják a helyi turizmust. Ebben a munkában nélkülözhetetlen a gondos településfejlesztés, annak érdekében, hogy levő régi épületeket felújítsák, a természeti értékeket megvédjék, család- és gyermekbarát szolgáltatásokat kínáljanak.

Jó példaként említette az alig több mint ötszáz lakosú Mátraszentimrét, amelyhez hét településrész kapcsolódik. Ott három nagy szálloda, 15 vendégház, illetve panzió működik. Nagy a turistaforgalom, hiszen évente 140-150 ezer vendégéjszakát töltenek el az érkezők


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.