36 milliárd forintból fejleszti az állam legújabb kiemelt turisztikai régiónkat

Közel 36 milliárd forint jut a közeljövőben Debrecen, Hajdúszoboszló, a Hortobágy és a Tisza-tó körüli turisztikai fejlesztésekre, miután a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányhatározat, amely kiemelt turisztikai fejlesztési térségként nevesíti a régiót.

A rendelkezésből kiderül, hogy a kormány elfogadja a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térség 2017–2030 időszakra szóló stratégiai fejlesztési programját.

A kormány a rendelkezésre álló forrás mértékéig egyetért Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térség tekintetében a meghatározott fejlesztések megvalósításának szükségességével; ugyanakkor felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegyen javaslatot a Kormány részére a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térség területének megállapításához szükséges jogszabálymódosításra.

A Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térség területét érintő feladatok megvalósítását a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság bevonásával koordinálja.

A Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térséget alkotó települések

1. Debrecen–Hajdúszoboszló kiemelt turisztikai fejlesztési térség

1.1. Balmazújváros, 1.2. Debrecen, 1.3. Hajdúböszörmény, 1.4. Hajdúszoboszló

2. Hortobágy–Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térség

2.1. Abádszalók, 2.2. Berekfürdő, 2.3. Egyek, 2.4. Hortobágy, 2.5. Karcag, 2.6. Kisköre, 2.7. Kunmadaras, 2.8. Négyes, 2.9. Poroszló, 2.10. Sarud, 2.11. Tiszabábolna, 2.12. Tiszacsege, 2.13. Tiszaderzs, 2.14. Tiszadorogma, 2.15. Tiszafüred, 2.16. Tiszaigar, 2.17. Tiszanána, 2.18. Tiszaörs, 2.19. Tiszaszentimre, 2.20. Tiszaszőlős, 2.21. Tiszavalk, 2.22. Tomajmonostora, 2.23. Újlőrincfalva

A konkrét beruházások között szerepel a Debrecen Nagyerdő komplex turisztikai fejlesztése, ennek keretében megvalósul az Ötholdas Pagony Turisztikai Központ egymilliárd forintból. 300 millióból nagyerdei tréningpálya-rendszert alakítanak ki. Lesz közösségi bringarendszer és Adrenalin kötélpályarendszer is. Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő szolgáltatásait 1,5 milliárd forintból bővítik. Interaktív Vizes Gyermekközpont épül 400 millióból, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad fejlesztésére szintén jut egymilliárd forint. A debreceni állatkert fejlesztésének II. ütem 4,80 milliárd forintból valósulhat meg. A debreceni vidámpark fejlesztésére 3,61 milliárd forint jut. Kialakítanak egy Varázserdőt is a Debrecen Nagyerdőn potom 1,50 milliárdból. Debrecen turisztikai attraktivitásának fejlesztése keretében panorámalift és Visitdebrecen Kávézó épül 2,00 milliárd forintból. A Vojtina Bábmúzeum létrehozását 0,15 milliárd forinttal támogatja az állam. 4 évszakos városközpontot fejlesztenek 1,50 milliárd forint hazai forrásból, a Kerekestelepi fürdőfejlesztésre 0,64 milliárd forint jut.

Hajdúszoboszló turisztikai attraktivitásának fejlesztésére is komoly összeget szán a kormányzat, részben uniós forrásokból. Vonzó városkép, promenád kialakítására 1,50 milliárd jut, Hajdúszoboszló gyógyparkjának megújítására 1,00 milliárd megy majd el a GINOP-7.1.9 keretéből. A Strandfürdő minőségi kínálatbővítése új, egyedi élményövezet kialakításával 1,50 milliárdból valósulhat meg. Négy évszakos aktív élményközpontú attrakció fejlesztésére egymilliárd forint jut.

A Debrecen–Hajdúszoboszló kiemelt turisztikai térség MTÜ által támogatott fejlesztései összesen 23,60 milliárd forintot tesznek ki. Berekfürdő komplex egészségturisztikai fejlesztésére 1,50 milliárd, Hortobágy világörökségi helyszín fejlesztése 3,00 milliárd forint jut.

Karcag turisztikai attraktivitásának fejlesztésére 1,00 milliárd jut. Poroszlón Varsa - Mint A Vakond címmel attrakciófejlesztés várható 200 millióból. A Tisza-tó körüli településeken a síkvidéki kerékpározás infrastrukturális és szolgáltatási fejlesztése 1,50 milliárdból valósulhat meg. Poroszlón, Tiszafüreden és Sarudon tematikus szigeteket alakítanak ki 0,5 milliárdból.

A Hortobágy–Tisza-tó Élmény Kerékpárút kiépítése 0,98 milliárdba kerül majd. Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána szabadvízi strandjainak fejlesztése, a strandok egységes, a komfortérzetet növelő, az élményígéretet fokozó és a környezettudatosságot erősítő fejlesztése 0,70 milliárdból valósulhat meg.

A Hortobágy–Tisza-tó kiemelt turisztikai térség MTÜ által támogatott fejlesztései összesen 9,38 milliárd forintot tesznek ki.

Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt térség integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése külön keretből valósul meg. Ennek részeként Gasztronómiai és borturisztikai mesterközpontot alakítanak ki 0,5 milliárdból. Termék összekapcsolásra 1,00 milliárd jut. A Tisza-tó horgászturisztikai fejlesztése 0,33 milliárdba kerül majd. Az E-mobilitás élénkítése 1,00 milliárd forintját jelent majd az adófizetők számára.

Az MTÜ által támogatott kiemelt térségi szintű fejlesztések összesen 2,83 milliárd forintot tesznek ki.

Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt térség MTÜ által támogatott fejlesztései összesen 35,81 forintra rúgnak.

Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó immár a negyedik, kormány által nevesített kiemelt turisztikai fejlesztési térség, miután korábban Sopront és térségét, a Balatont, illetve Tokaj környékét és a Nyírséget nyilvánította azzá az állam. Egy korábbi hírünkben Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója bejelentette, hogy a három térség összesen 117 milliárd forint fejlesztési támogatásra számíthat. Most a negyedik térség megnevezése után ez az összeg bővül további közel 36 milliárd forinttal. 


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.