"Értetlenül állunk azelőtt, ami szombat este az Onyxban történt"

Ahogy bejárta a hír a magyar sajtót egy szempillantás alatt, és ahogy mi is beszámoltunk róla: Magyarország egyetlen két Michelin-csillaggal rendelkező étterme, az Onyx Utolsó vacsora elnevezéssel tartott egy fine dining menüsoros/filmforgatásos/teremszétveréses performance-t, amin a vendégektől kezdve a tulajdonosi körig mindenki részt vett, aki csak jelen volt e szerintük jeles, mások szerint eléggé dicstelen és szomorú eseményen.

Ez utóbbiak véleményét osztja velünk együtt a ház belső építészeti munkáiért felelős sztárdizájner, Varró Zoltán is, aki az eseményekre reagálva a következő közleményt juttatta el a hazai médiához: „Sok üzenetet kaptunk az Onyx Étteremben történtek kapcsán, és ezért szeretnénk tisztázni, hogy a VarroDesign tavaly óta nem vesz részt az Onyx Étterem életében, így a szombat esti eseményekről is a sajtóból értesültünk. Bár egyetértünk azzal, hogy egy étteremnek időről időre meg kell újulnia, nehéz szívvel olvastuk, hogy egykori közös, sok sikert megélt munkánk ilyen sorsa jutott. VarroDesign”

Varró Zoltán az Onyx Étterem megjelenése, valamint mellette, a vele szintén egy tulajdonosi csoportba tartozó Gerbeaud Cukrászda felújítása kapcsán sok-sok évig dolgozott együtt annak tulajdonosaival, Pintér Katalinnal, és lányával, a házban igazgatói pozíciót betöltő Niszkács Annával. Ez a szoros és sikeres munkakapcsolat azonban egy éve, mint közleményében is áll, véget ért. 

Nyilvánvaló, hogy változást akarnak, de hogy ilyet, erre senki álmában sem gondolt

A Gerbeaud-csoport tulajdonosai és étteremigazgatója mindenki számára egyértelművé tette, hogy milyen elképzeléseik vannak a a házzal kapcsolatban a jövőt illetően. Ez amúgy nem egyezett  az akkor még a topkonyhát vezető séfjük, Mészáros Ádám célkitűzéseivel sem, aki azóta már odébb is állt. És akinek egyébként, ezt senki nem vitathatja el, köszönheti a Gerbeaud tulajdonos-csoportja a Magyarországon kapott eddigi legnagyobb elismerést, hiszen az Onyx 2018 tavaszán elnyerte a két Michelin-csillagot.

Szóval már tavaly fehéren-feketén kiderült, merre veszi az irányt a két Michelin-csillaggal rendelkező fine dining étterem: demokrácia lesz a konyhai munka területén, letisztult, egyszerű, laza, közérthető megjelenés a vendégtérben. Pedig közismert, ha bárki csak lazán, oldott stílusban szeretne egy jót enni, akkor elmehet Budapesten sok másik helyre, ám ha ünnepelni szeretne szeretteivel, akkor ma már mindenkinek, aki csak megteheti, az Onyx jut elsőként eszébe idehaza.

Nyitni kell a magyar vendégkör felé - ez világos, mint a Nap

Mert, tegyük hozzá, a covid-helyzet nagyban elősegítette azt, amit üzenetet sok étterem meg is értett, és követ: egyre több magyar vendéget szeretne becsalogatni asztalaihoz – értve persze ezen azt a normális helyzetet, amikor nyitva tarthatnak a vendéglátóhelyek. Hiszen a mostani szituáció, amikor minden egység zárva tart, teljesen abnormális, de persze a covid-járvány terjedése miatt sajnos nagyon is érthető.

Amúgy az még egy érdekes szituáció, amit az Onyx véghez vitt: az ominózus Utolsó vacsora szombat este javában a kijárási tilalom életbe lépése után történt, a kalapácsos sztoriról nem is beszélve, ezt azonban a performance szervezői úgy hágták át ravasz módon, hogy filmforgatásnak álcázták a különleges búcsúvacsorát, így kapva engedélyt a hatóságoktól a késői időpontra.

Felújítani, csinosítani, ráncfelvarrni lehet egy sikersztorit, na de szétverni?!

A mai világban, amikor kivétel nélkül minden hazai étterem bizonytalan ideig zárva tart, ahol csak ezt megengedhetik maguknak a tulajdonosok, ott felújításra, csinosításra fordítják a hirtelen rájuk szakadt szabadidőt- és kapacitást, valamint az erre fordítható anyagiakat. De a „verd szét, amit hosszú évek alatt felépítettél, kialakítottál és sikerrel megvalósítottál!” mottót az Onyx-nál alkalmazták először a hazai fine dining éttermek sorában. 

Hiszen köztudott, a ház a tavaszi kényszerű bezárásig full üzemmódban működött: aki be akart jutni, több hónapig előjegyzéssel türelmesen várt erre az ünnepi pillanatra. Pedig igazi értéket szétverni - ez teljességgel érthetetlen. Ha már minden áron új külsőt szerettek volna az értékes belbecsnek, akkor akár a drága dizájnt egy árverésen ki is árusíthatták volna – mondjuk, akár jótékony célra is...

Az Onyx Étterem, és ezt senki nem vitathatja el, a magyar gasztronómia megújulásának, újjászületésének jelképe, amelyet a világ is elismert a Michelin-csillagok odaítélésével. Kérdés, mit szólnak majd a most történtekhez, a változások ilyen formán alakulásához a Michelin-ítészek? 

Az étterem tulajdonosai időközben bejelentették, és honlapjukra is kitették az infot, hogy a ház szétveréséről készült filmet is hamarosan közzéteszik, ahol láthatja majd a nagyközönség.

(Csak zárójelben jegyeznénk meg: mi nem várjuk izgatottan azt a napot, amikor a szétverésről szóló film elérhetővé válik. És a ház tulajdonosi körének helyében nem is lennénk rá túl büszkék...) 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.