A görögkatolikus templom ékessége az új ikonosztáz

Több mint félszáz aranyozott ikonnal díszített ikonosztázt szenteltek fel április 9-én a Debrecen-Csapókerti görögkatolikus templomban, más néven a Szent Péter és Szent Pál Templomban. Az egyházművészeti alkotás közel három évig készült. 

Négy kép már korábban is díszítette a templomot, s most a hívek adományából elkészült az ikonokat tartó díszes, faragott állvány és a szentképek. Gergely József mátészalkai tanár, fafaragó a görögkatolikus építészeti hagyományok alapján saját elképzelése és dr. Szarka Gergely, a templom parókusa javaslatai szerint alkotta meg a diófa állványt, és kétféle gyümölcsfából faragta ki a díszítő motívumokat. Monostory Viktória hajdúdorogi művésztanár festette az ikonokat, szintén a keleti egyház hagyományai szerint választotta a témákat, és az ikonok sorrendjét.

Szláv egyházi tradíció

A templomhajókat és a szentélyt elválasztó ikonosztáz közepén kétszárnyú ajtó van, melyet királyi kapunak neveznek a görögkatolikusok. Az építmény jobb és bal oldalán a diakónusi kapuk helyezkednek el. A 4 sorba rendezett alkotás 53 képből áll. Az arany háttérre festett alakok három dimenzióban emelkednek ki a háttérből, szinte szoborszerű hatást keltenek. Az alsó sorban az úgynevezett alap képek sorakoznak. Balról az első helyen Szent Miklós, a keleti egyház védőszentje áll. Mellette Szűz Mária, közelében Jézus, jobb szélen a templom úgynevezett címünnepe, azaz nevének képviselői, Péter és Pál apostolok vannak. Az ikonosztáz második sorában a 12 legjelentősebb egyházi ünnepet ábrázolta a művész 12 képben. Az első Szűz Mária születése, a második karácsony, azaz Jézus születése, a harmadik Gyertyaszentelő, más szóval a kis Jézus bemutatása a templomban. A sorban az utolsó képre felhívta a figyelmet a pap. Mint mondta, az azon ábrázolt ünnep neve Istenszülő Szűz Mária oltalma. A debreceni templomi ikon is hagyományosan Szűz Mária 911-ben történt csodás megjelenését ábrázolja. Az ő közbelépésére szabadult fel Konstantinápoly a szaracénok ostroma alól. A tradicionális témájú ikonra Szűz Mária palástja alá Konstantinápoly képét szokták festeni, de erre az ikonra a csapókerti templom képét festette a művész. A sor fő helyén, középen az utolsó vacsora látható. Az ikonosztáz harmadik sorában a 12 szent szemlélhető meg. A negyedik sorban középen Jézus ül a királyi trónján, körülötte a 12 apostol. Az ikonosztáz csúcsán Jézus teljesíti be a sorsát a kereszten.

Szegények bibliája

Mint a parókus elmondta, 2001-ben szentelték fel a templomot, s eddig, mint általában a fiatal keleti templomokat, néhány ikon díszítette. Azonban az ikonosztázzal teljes lett a templom belső képe, ékessége lett az alkotás. Biblia pauperumnak, azaz szegények bibliájának nevezték a középkorban a templomi művészetet: ikonokat, festményeket, szobrokat, organikus ábrázolásokat. Ugyanis aki nem tudott olvasni, az alkotások által is megismerhette a szenteket, bibliai történeteket – mondta a pap. – Emellett a gyermekeknek szánt igehirdetést is segítik a képek – fűzte tovább gondolatait. – Ha a kisgyermek nem figyel a tanításra, a képek révén megragad benne a tézis.

Fenséges képek

Az ikonosztázt a hívek adományából fizették. A görögkeleti egyház híveinél szokás, hogy 1-1 család, adományozó megvásárol 1-1 képet. Régen, ha valamit akartak adni istennek, bárányokat áldoztak fel, de isten nem leli kedvét az állatok leölésében. A szentképek viszont tetszenek neki, s azzal hogy megvásárolják neki a hívek, vissza is adja nekik, hadd gyönyörködjenek benne, hadd épüljenek általuk a saját javukra. – Fenséges az ikonosztáz, és ebben a szóban minden benne van – mondta a pap. Olyan ajándék, amit régen a királynak, fenségnek adtak. A hívek el vannak ragadtatva az ikonoktól. Az asszonyok azt mondták a liturgia után, hogy nem emlékeznek a prédikációmra, mert a festményeket csodálták – mondta dr. Szarka Gergely.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.