A Lufthansa-csoport képében érkezik a veszteséges airberlin megmentője?

2017. március 26-tól, a nyári menetrend kezdetével az airberlin 40 gépét bocsátja a Eurowings és az Austrian Airlines rendelkezésére, 38-at wet-lease alapú együttműködés keretében — tudtuk meg szerdán az airberlintől és a Lufthansától.

Az erről szóló szándéknyilatkozat értelmében 35, Airbus A320-as és A319-es kerül a Lufthansa-diszkont Eurowings-hez, míg 5 ugyanebből a két típusból az — amúgy pilótahiánnyal küszködő — Austrian Airlines-hoz, hét németországi, bécsi és Palma de Mallorca-i bázissal. A gépek az illető légitársaságok színeiben, de airberlin személyzettel repülnek, illetve a karbantartást szintén az Etihad-partner berliniek végzik. Amennyiben hatályba lép, a megállapodás 6 évre szól majd. Végleges döntés ez év végén várható. A Eurowings a lépéstől pozíciói erősödését várja az európai diszkont piacon. Mint arról korábban beszámoltunk a Germanwings helyét átvevő Eurowings célja nem kevesebb, mint — a Ryanair és az easyJet mögött — Európa 3-as számú diszkont légitársaságává válni.

Az airberlin nem ok nélkül kötné meg a fenti megállapodást. Szintén szerdán érkezett a hír, mely szerint a oneworld szövetségi tag, 29,21%-ban Etihad Airways-tulajdon légitársaság  hosszú távú növekedése érdekében átszervezné jelenlegi 127 gépet számláló flottáját. Elsősorban Berlinből és Düsseldorfból a nagy forgalmú útvonalakra — Skandinávia, Olaszország és Kelet-Európa — koncentrálnának egy 75 gépes flottával, melyből 17 darab nagy hatótávolságú, A330-200-as lenne. A típusból jelenleg 14 üzemel az airberlinnél. A darabszám növelése jelenti a hosszú távú desztinációk számának növelését, különös tekintettel az Egyesült Államokra. A flottából „repülnének” a keskeny törzsű Boeingok, marad 40, az Airbus A320-as családba tartozó típus és 18 turbólégcsavaros Q400.

Szintén nagyobb figyelmet fordítana a légitársaság a szabadidős utaztatásra, melyet önálló üzletágként kiszervez. Erről egyelőre bővebbet nem tudni.

A Lufthansa-csoport részére személyzettel együtt bérbe adandó gépekkel az évek óta - három év alatt 1,2 milliárd eurónyi — veszteséget termelő airberlin vélhetően kemény, a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások elébe néz. Korábban kiszivárgott hírek szerint több mint 8000 fős dolgozói létszámát az átszervezés következtében mintegy ezer munkavállalóval tervezte csökkenteni az airberlin.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.