Adományokból újítják fel a tiszafüredi turistalátványosságot

A Tisza-tó fővárosaként emlegetett Tiszafüred nemcsak gyógyvizéről, az évente megrendezett Halas-napokról, a különleges csónakokról nevezetes, hanem a vasútállomás területén szoborként álló ipari műemlékről, a mozdonymatuzsálemről is.

Naponta sokan megállnak mellette, akik vonattal, illetve autóbusszal érkeznek a városba. Az idén kereken harminc éve, hogy a turisták érdeklődésének egyik célpontja lett ez az egykor működő gőzmozdony, vagy ahogy becézik, a Nyalóka. Az elmúlt évtizedekben azonban jelentősen kikezdte az időjárás, a fémlemezei elrozsdásodtak, sőt egy-egy darabját letörték és el is vitték. Bár az eltelt harminc év alatt egyszer lefestették, de ez kevésnek bizonyult. Így igazán megérett arra, hogy teljesen felújítsák.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő, kiállítási tárgyként nyilvántartott gőzös rendbehozatalát a helyi Főnix Televízió operatőre, Zobolyák András kezdeményezte. A felújítás mintegy 500-700 ezer forintra becsült költségét adakozásból igyekeznek összegyűjteni, a kivitelezést pedig a helyi Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola tanulói végzik el. Varga András, az oktatási intézmény igazgatója a Turizmus Online-nak elmondta, hogy Zobolyák András 2013 tavaszán azzal a kéréssel kereste meg, hogy vállalkozóként az iskola szerkezetlakatos és hegesztő tanulói újítsák fel a mozdonyt. Ehhez biztosítják a szükséges pénzt. Előzőleg tiszafüredi intézményeket és magánszemélyeket keresett fel annak érdekében, hogy támogassák ezt az ügyet, a rekonstrukcióhoz szükséges engedélyeket pedig megszerezték.

A felújításhoz szükséges anyagok rendelkezésre állnak, így februárban meg is kezdték a munkát. Először leszerelték a mozdony lámpáit, bontható elemeit, és az iskola tanműhelyeiben újították fel azokat. Áprilisban pedig – miután az utolsó engedély is megérkezett – a helyszíni munkákhoz is hozzáláttak. Bráda János és Sinka Ferenc szakoktatók irányításával a 11. évfolyamból tizenkét tanuló szakmai gyakorlat keretében végzi el a szükséges tennivalókat. A mozdony teljesen elrozsdásodott lemezeit kivágták, és a méretek alapján az iskola tanműhelyében készítik el a gőzös új burkolati részeit. Ezeket pedig az elkövetkező hetekben illesztik majd a helyükre a tanulók.

Ezzel párhuzamosan festik le a mozdony feltárt részeit, és bíznak abban, hogy a következő három évtizedben kibírják majd az időjárás okozta megpróbáltatásokat. A felújítást várhatóan október második felében fejezik be. Így Nyalóka a tél beállta előtt régi pompájában díszlik majd. Egyébként a felújítást szervező és kivitelező csoport a továbbiakban is várja az érdeklődők támogatását.

Azt is megtudtuk, hogy a ma már több mint 75 éves gőzmozdonyt Budapesten, az egykori MÁVAG telephelyén gyártották 1938-ban. A 28 és fél tonna súlyú erőgép maximális sebessége 70 kilométer volt óránként. Ez a mozdony akkor a 275. sorozatjelet és a 120-as sorszámot kapta. A második világháború utáni jóvátételek során két évig a régi Osztrák Államvasutak Keleti Vasutak vonalain futott. Később, 1948 októberében érkezett vissza Magyarországra, amikor ismét a MÁV tulajdonába került. Elsősorban a dunántúli állomásokon szolgált. Közel három évtized után, 1976. október 29-én selejtezték le, majd – mint kiállítási tárgyat – 1984-ben szállították Tiszafüredre. Működésének 37 éve alatt több mint kétmillió kilométert futott. A már akkor is idős járművet a MÁV püspökladányi műhelyében újították fel és tették alkalmassá arra, hogy kiállíthassák.

Tiszafüreden most azt is tervezik, hogy októberben ünnepélyes keretek között adják majd át a felújított mozdonymatuzsálemet, mint a Tisza-tó „fővárosának” egyik turisztikai látványosságát.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.