Átadták a Fertő-Balaton kerékpáros túraútvonalat

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Fertőd - Celldömölk - Hévíz - Keszthely kerékpáros túravonal avatásán beszédet mondott, majd el is indult a mintegy130 kilométeres távon - írta meg a kisalföld.hu.

A Fertő tó, valamint a Balaton körüli kerékpárutak összekötésének ötletgazdája Kubinszky András soproni építész, a Fáber-egyesület elnöke. "Munkám miatt rengeteget autózom, s gyakran letérek a főútról a gyér forgalmú mellékutakra. Ilyenkor számos kerékpárútvonal-ötlet jut az eszembe, hiszen a szabályozás szerint akkor lehet kerékpárutat kijelölni, ha az adott úton naponta kevesebb mint kétezer jármű halad át. Így vetődött fel a gondolat ennek a túraútvonalnak a létrehozására is. A projekt mellé állt Simon Zoltán, a Vas Megyei Kerékpárszövetség elnöke, valamint Tar László, a Nyugat-Balaton Tourinform iroda ügyvezetője. Az elgondolás elnyerte a kormányzat támogatását is, hiszen így lehetővé válik a Fertő-partról a hazai és külföldi vendégkör becsatlakoztatása a Balaton körüli kerékpárúthoz. A szükséges – oda-vissza – kitáblázás 42 millió forintját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosította"- mondta. Hozzátette, hogy a túraútvonal további előnye, hogy a fertőszentmiklósi, celldömölki és keszthelyi vasútállomáson számos olyan személyvonat közlekedik, amelyek kerékpárokat is szállítanak.

A „Kastélytól kastélyig" elnevezésű, Keszthelyig kitáblázott útvonalat Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos avatta fel. Mint mondta, ez a kezdeményezés példaértékű, hiszen a minisztérium és a Magyar Közút civil kezdeményezést támogatott. "Gazdaságos módon, Ausztriához és Németországhoz hasonlóan, alacsony forgalmú utakat tábláztunk ki, több mint 130 kilométer hosszan. Viszonyításképpen: ha vadonatúj kerékpárutat építettünk volna, minden egyes kilométer költsége – a közbeszerzések alapján – a százmillió forintot is elérné. Idén még 650 kilométer kerékpárút vár kitáblázásra" – mondta a kormánybiztos.

Olyan érdekességgel találkozhatnak a kerekezők, mint Celldömölkön a Vulkán-fürdő; a Ság-hegyi Látogatóközpont, vagy a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű hévízi gyógytó. A következő feladat a védett, tetővel ellátott pihenőhelyek kialakítása lesz, amelyeket az ígéret szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium finanszíroz. Készül egy áttekintő térkép is.

Forrás: kisalfold.hu


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.