Bevezette a fix helyfoglalást az easyJet

Az easyJet minden járatán lehetővé tette a fix ülőhelyfoglalást. 

November 27. óta minden easyJet-járaton könnyebbé és kényelmesebbé vált az utazás az ülőhelyfoglalásnak köszönhetően, naponta több mint 1000 járaton. November 13-tól már a Budapest-London járatokon is lehetőség nyílt az előzetes helyfoglalásra, mostantól pedig a teljes easyJet hálózaton bevezetik a rendszert. Aki családtagjai mellett szeretne utazni, nem akar a gép hátsó felében ülni, vagy éppen hosszabb lába miatt van szüksége extra helyre a repülőgépen, saját maga jelölheti ki ülőhelyét az easyJet összes járatán.

Az áprilisban kezdődő tesztelés óta több mint 2 millióan utaztak így 12 500 járaton. 70 százalékuk szerint az új rendszer jobb, mint az easyJet-en eddig alkalmazott foglalási mód.

Helyfoglalási díjak: ·

12 GBP az extra lábhosszú üléseknél

· 8 GBP az elől lévő üléseknél

· 3 GPB minden más választott ülésnél

Akik nem szeretnének utazás előtt ülést választani, azok természetesen továbbra is élhetnek a hagyományos foglalás lehetőségével, ahol a társaság a check-in folyamat során választ helyet a repülőre, térítésmentesen.

Az easyJet a világ legjobb ültetés algoritmusával rendelkezik, így azok, akik nem foglaltak ülést, de együtt vásárolták meg a jegyüket, lehetőség szerint egymás mellé kerülhetnek majd a gépen is.

“Biztosak vagyunk abban, hogy ez a lépés nemcsak a meglévő utasainknak szerez örömet, hanem új utasokat is ösztönözhet arra, hogy velünk repüljenek” – mondta a bevezetés kapcsán Paul Simmons, az easyJet UK igazgatója. Az éves easyJet Plus! kártya tulajdonosok és a Flexi Fare jeggyel rendelkező utasok ezentúl is jogosultak az elsőbbségi beszállásra. A Speedy Boarding szolgáltatás számukra lehetővé teszi, hogy ők szálljanak fel és le a repülőgépről először.

Az easyJetről:

Az easyJet ma Európa első számú légi közlekedési hálózata köszönhetően annak, hogy a légitársaság jelen van Európa top 100 útvonalán és Európa 50 legnagyobb repülőtérén. Az easyJet 600 útvonalon közlekedik, 30 ország 130 repterét érintve. Több mint 300 millió európai él csupán egy órányi autóútra valamely easyJet reptértől. Az easyJet számára fontos a fenntartható környezet. A légitársaság befektet a legújabb technológiába, hatékonyan működik, és üléshelyei legtöbbjét kihasználja, így 22 százalékkal kevesebb az utasonként egy kilométerre jutó CO2 kibocsátás, mint egy hagyományos légitársaság ugyanazon útvonalán.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.