Budapest megvár! – üzeni a magyar főváros új imázsfilmje

A városlakóknak, valamint a hazai és külföldi turistáknak szól a szpot, amiben egy táncos és egy cimbalom töltik meg élettel Budapest kihalt tereit.

A koronavírus-járvány következtében kialakult, pontosabban; kihalt helyzetre reflektáló imázsfilmet készített a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ. A szpotban Feledi János, Lukács Miklós zenéjére táncolja körbe a magyar főváros ikonikus, általában turistáktól hemzsegő, ám most üres tereit. A kisfilm mégsem a helyzet szomorú voltára irányítja a figyelmet, hanem sokkal inkább a reménykeltés a célja.

„Végh Vozó Zoltán rendező filmjével a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ azoknak kíván üzenni, akik látogatóként, vagy lakosként szeretnék visszakapni Budapestet. Az ismert turisztikai látványosságok vagy rejtett részletek így kerülnek most a világ szeme elé. A város így éli meg a tavaszi újjászületést, és visszavárja az otthonülőket.

A Fővárosi Önkormányzat és a BFTK két hete a #Light4U! kampány elindításával a kiürült szállodák ablakaiból küldött biztatást mindenkinek, most pedig az üres tereket bejáró művészekkel erősíti ezt meg – Budapest megvár és visszavár, hiszen közösen tesszük különleges élettérré, azzá amiért igazán szerethető város” – olvasható a főváros közleményében.

{youtube|id=W8IDxVQChJU}

Az alkotók

Koreográfia, tánc: Feledi János

Zene, cimbalom: Lukács Miklós

Rendező: Végh Vozó Zoltán

Operatőr: Dobóczi Balázs

Rendezőasszisztens: Balogh Péter

Gyártásvezető: Sváb-Kovács Szilveszter

Drón: Timár Mátyás, Komporday Tamás (Karnevál Film)

Steadicam: Szilágyi Róbert

Focus Puller: Kamerda Károly

Segédoperatőr: Muskovszky András

Smink: Bánovics Marcsi

Playback: Mucsi Gergő

Vágó: Szeremi Balázs

VFX: Ribarits Richárd

Colorist: Merényi Zsazsa

Sounddesign/mastering: Bozsko András

Forrás: Kreatív Online


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.