Épületvetítés és örömünnep show a Virágkarneválon

Az ötvenedik Virágkarneválban és közel száz kísérő rendezvényében gyönyörködhetnek az érdeklődők augusztus 13-21. között, a virágkarneváli héten Debrecenben.

A Debreceni Népi Együttes táncosai és a Bürkös Zenekar vezette be a virágkarneváli hétről szóló sajtótájékoztatót Debrecenben, a nagyerdei Régi Vigadóban. A gyermekeknek szóló Galiba gyermekfesztivált – Junior virágkarnevált, a Lurkó liget programjait, az épületvetítést, a virágos kerékpáros felvonulást, a Cseh sörkert rendezvényeit, és az iskolaszer adománygyűjtő akciót ismertették a szervezők.

Épületvetítés

A 3D mappingnak nevezett épületvetítés augusztus 18-19-én, este 9 órától éjfélig tart. A Debreceni Egyetem főépületének homlokzatára vetít Bordos Zsolt három dimenzióban. Mint Széles Diána Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere elmondta, a legkorszerűbb technológiával dolgozik a művész, szinte megmozdulnak a képek, olyan élethűek lesznek. Ezzel új elem kerül a karnevál programjába, mely egy új rendezvénnyé is válhat – tette hozzá az alpolgármester.

Kerékpáros felvonulás

Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a Virágkarnevál eredete karitatív okokra is visszavezethető. A kezdetek óta eltelt száz év, Debrecenben azóta kerékpárutak épültek, és egyre több a kerékpáros. Ők augusztus 20-án reggel 7-kor kerékpáros felvonulással nyitják a Virágkarnevált. A 2009-ben elkezdett, azóta hagyománnyá vált virággal díszített biciklis menetet velocipédek vezetik. Az óriási kétkerekűeket ki is lehet próbálni. A biciklis felvonuláshoz bárki csatalakozhat, aki virágokkal díszíti a kerékpárját. Jelentkezni lehet a helyi Tourinform irodában – ismertette Darin-Séllei Lívia a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület debreceni irodavezetője.

Virágkocsi kompozíciók, Karneváléj

A kerékpáros megnyitó után a virágkocsi kompozíciók vonulnak végig a városon az alkotásokat kísérő hazai és külföldi zenei és táncegyüttesek kíséretében. A látványos rendezvény délután egy órától virágkocsi-kiállítással és folklórfesztivállal folytatódik a Nagyerdei Stadionban. Délután négy órakor kezdődik a Nagyerdőn a Karneváli fieszta. Este örömünneppel, Karneváléjjel folytatódik a programsorozat a Nagyerdei Stadionban. Mintegy 2000 fellépő közreműködik az aréna show-ban – ismertette az alpolgármester. Fellép a könnyűzenei világ színe-java, új előadókkal csendülnek fel a táncdalfesztiválok slágerei, fellép Falausi Mariann, Freddie, a Fricska táncegyüttes, Haja Zsolt, Horányi Juli, Janza Kata, Kamarás Iván, Klem Viktor, Muri Enikő, Radics Gigi, Stolhl András, a Talamba Ütőegyüttes. A show-t Böhm György rendezi.

Százféle sör

Az V. Debreceni Cseh Sörkert szintén augusztus 13-21-ig tartja nyitva kapuit – mondta Martin Imre vendéglős, főszervező. Huszonöt sörgyár több mint százfajta sörét tizenkilenc zenekar játéka mellett lehet kóstolni a Nagyerdei parkban. Bohumil Hrabal söre is ott lesz a kínálat között, és cseh receptek alapján készült magyar kézműves sörök is kaphatók majd. Konyhák is kínálják ételeiket, és kézműves piac is lesz. A gyermekek játszótéren múlathatják az időt.

Iskolaszer adománygyűjtés

A Magyar Református Szeretetszolgálat segíteni szeretne a nehéz helyzetű családoknak, ezért kárpát-medencei iskolaszer adománygyűjtési akciót rendez. A „Töltsük meg együtt az üres iskolatáskákat” nevű karitatív akcióhoz jó állapotban lévő iskolatáskákat, tolltartókat, vonalzókat, füzeteket, zsírkrétákat stb. vár a szolgálat az ország 21 gyűjtőpontján – tudtuk meg Balogh Barnabástól a szolgálat lelkész-igazgatójától. Debrecenben a nagyerdei Békás tónál lesz a gyűjtőpont augusztus 13-18-ig, valamint a szolgálat Füvészkert utca 4. szám alatti épület portáján is le lehet adni az adományoakt augusztus 31-ig. Az országos gyűjtőpontokról ide kattintva lehet tájékozódni.

Gyermekfesztivál

A gyermekprogramok augusztus szintén a fesztiválhéten zajlanak. Gyermekszínházi és bábszínházi előadások, koncertek várják a kicsiket augusztus 13-tól. A Galiba Gyermekfesztiválra-Junior Virágkarneválra augusztus 18-án kerül sor a Kossuth téren. Ötven résztvevője között óvodák, iskolák egyesületek, csoportok vesznek részt. A Galibáról, Schwajda György Lúdas Matyi átiratában szereplő libáról elnevezett rendezvény a Virágkarnevál utánpótlásáról gondoskodik. A 2012 óta megrendezett ifjúsági karneválra a jelentkező közösségek saját kezűleg készítik a mesehősöket bemutató virágkocsijaikat. Az alkotásokat – csakúgy, mint a felnőttek által készített virágkocsikat – zsűri értékeli. A program díszvendégei Kárász Eszter énekesnő, és Varró Dániel költő, műfordító. A vendégek gyermekeikkel együtt vesznek részt a rendezvényen – sorolta Gábor-Tóth Ildikó, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális menedzsere.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.