Fában keltik életre Aldebrő történelmét

Új turisztikai látványossággal gazdagodik Aldebrő. A Tarna-folyó völgyében levő kis Heves megyei faluban, a katolikus templom mögötti téren szoborparkot létesítenek. Ennek érdekében az idei nyáron – hagyományt teremtve – fafaragó kézműves alkotótábort szerveznek meghívott művészek részvételével, a munkáik pedig állandó kiállítás részei lesznek a leendő szoborparkban.

A 3-as számú főút közelében Gyöngyös, illetve Eger irányában elhelyezkedő Aldebrő híres szőlő- és bortermelő község. Innen gyorsan megközelíthető a mezőkövesdi Zsóry-fürdő, valamint a Mátra is. A faluban élénk a bor-, a vadász- és a horgászturizmus. A vendégek érdeklődésének további felkeltésére határozták el a szoborpark létrehozását. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozatának kezdeményezésére a Heves Megyei Népművészeti Egyesület, valamint az aldebrői önkormányzat összefogott, és együtt szervezik meg a nyári alkotótábort Aldebrőn. Erről állapodtak meg a kamara egri székházában tartott közös szakmai találkozón.

Elhatározták, hogy a fafaragó kézműves tábort idén várhatóan június utolsó, illetve július első hetében tartják az aldebrői tó mellett. A program megvalósítására meghívott művészek ellátásáról a helyi önkormányzat gondoskodik. A tábort Kiss István egri fafaragó mester vezeti, aki korábban már több hasonlót irányított különböző helyeken.

A mester – mint a Heves Megyei Népművészeti Egyesület alelnöke – az utóbbi években több jeles alkotást készített, többek között kiemelkedő magyar személyiségekről formált portrésorozatot. Az elhuny egri fertálymesterek emlékére pedig kopjafát állított a bazilika melletti téren. Ezek mellett a siroki katolikus templom kapujára faragta azt a jelenetet, amikor Szent István király felajánlja a koronát Szűz Máriának.

De Kiss István munkái között található az a fából készített Szent Borbála-szobor is, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a farkaslyuki bányász emlékparkot díszíti. Tavaly pedig a gyógyfürdőjéről és borairól neves Bogácson komponálta meg az egyik helyi borosgazdát szimbolizáló szobrot. Bükkzsércen a favágók immár hagyományos ünnepén Előd vezér portréját készítette el.

A kamarában tartott szakmai megbeszélésen arról is megállapodtak, hogy az idei fafaragó táborban négy művet készítenek, amelyek kapcsolódnak Aldebrő történetéhez. Közülük kiemelkedik a Rácz Pál borász, pincemesterről készítendő szobor. A szakember a falu egyik híressége, miután az aldebrőiek neki köszönhetik, hogy a szőlőket elpusztító filoxéra-vész után, 1935-ben megtalálta és átmentette az utolsó debrői hárslevelű szőlőtőkét. Ebből sikerült újratelepíteni a ma már világhírű fehérbort adó fajtát.

Rácz Pál hagyatékát egyébként az aldebrői Gazdaházban, a róla elnevezett emlékszobában őrzik. Emellett régebben összegyűjtött helytörténeti, néprajzi anyagot is láthatnak itt a turisták. Ezzel is tisztelegnek a községet alapító egykori német ősök emléke előtt.

A fafaragó tábort természetesen nemcsak az idén, hanem a következő években is nyaranta szeretnék megrendezni, ezt annak érdekében teszik, hogy minél több alkotás kerülhessen a szoborparkba, megelevenítve Aldebrő történelmi múltját.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.