hirdetés

Fosztós káposztával és tarkedlivel várják a vendégeket Bokoron

Hosszabb távon a turizmus fejlesztése lehet a jövő Bokoron - mondta szerkesztőségünk érdeklődésére Hegedűs Pál polgármester. 

hirdetés

Az alig több mint száz lakosú, parányi nógrádi faluban szívesen fogadják a vendégeket. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években egyre többet tudhattak meg a turisták Bokorról. Például pályázati támogatással nyitották meg a tájházat, a falu múzeumát, ahol a helyi, úgynevezett bokri népviseletet, a korábbi korokban használt bútorokat, eszközöket mutatnak be.

Vendégház a település központjában

De van egy sajtüzem is a faluban, amelyet most indít ismét útjára a tulajdonosa. Az elmúlt években országos hírű juhsajtot készítettek és Itáliába is exportáltak belőle. Bokor főutcáján találni az evangélikus templomot, valamint a Babtista imaházat is. Az önkormányzat pedig vendégházat működtet, ahol egyszerre tizennégy turistának nyújtanak komfortos elhelyezését.

A falu erdőkkel borított része igen jó vadászterület, ahol évente sok puskás turista fordul meg. Egy erdei vadászház is működik, jól felszerelt szálláshelyekkel. Bokor közelében emelkedik a sasbérci kilátó, amelyet jelenleg felújítanak. Onnan pazar panoráma tárul a látogatók elé, akik Szanda-váralját is láthatják, amely kedvelt kirándulóhely. 

A Sasbérci kilátó, amelyet felújítanak (Fotó Mentusz Károly)
A Sasbérci kilátó, amelyet felújítanak (Fotó Mentusz Károly)

A fosztós káposzta és a tarkedli

Erre a környékre télen és nyáron egyaránt érkeznek a vendégek, hogy élvezzék a csendet, a friss levegőt és a jó közbiztonság előnyeit. Különösen az alföldiek kedvelik Bokrot. A település kiemelkedő eseménye a Falunap, amelyet idén még szeptemberben megtartanak.

Ekkor a helybelieken kívül a faluból elszármazott fiatalokat is várják a találkozóra, akik szívesen is jönnek, hogy felelevenítsék a régi hagyományokat. Ezen a napon bokori specialitásokat készítenek, így például fosztós káposztát főznek, valamint diós, mákos, illetve kakaós tarkedlit sütnek desszertnek, a vendégház mögötti téren.
Nemrég a bokoriak is részt vettek az ugyancsak Nógrád megyei Béren rendezett Palóc fesztiválon.

Bemutatták a faluban készített régi szőtteseiket, a népviseletüket, valamint tarkedlit is sütöttek. Arról is értesültünk, hogy hamarosan elkészítik és egy táblán helyezik el azt a helyi térképet, amely Bokor nevezetességeiről informálja majd az érkező turistákat. Ezt a község központjában, a vendégház mellett állítják fel.

A lehetőségeik alapján fejlesztenek

Hegedűs Pál polgármester azt is kiemelte, hogy az idegenforgalom növelésére törekszenek. Ám a fejlesztéseket - a lehetőségeik alapján - saját anyagi forrásaik felhasználásával, valamint pályázati támogatásokkal valósítják meg. Az önkormányzat arra készül, hogy megvásárolja a tájház melletti ingatlant. Ott a következő években - terveik szerint -, vagy a falu múzeumát bővítik majd, vagy pedig újabb szálláshelyeket alakítanak ki. 

A felújított tájház, amely a falu múzeuma (Fotó: Mentusz Károly)
A felújított tájház, amely a falu múzeuma (Fotó: Mentusz Károly)

Mentusz Károly
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk