Hétvégén rendhagyó Országos TDM találkozó

Rendhagyó eseményre készül a Magyar TDM Szövetség 2023. május 12-13-án. A XXVIII. Országos TDM találkozójukra ezúttal nem csak a jelenleg is a szakmában tevékenykedő kollégákat várják nagy szeretettel, hanem mindenkit, akinek az elmúlt 20 évben meghatározó szerepe volt a magyarországi térségi turizmusmanagement rendszer modernizálási kísérletében, és szeretné – legalább egy nap erejéig –  újra „TDM-es”-nek érezni magát - tájékoztatta lapunkat a Magyar TDM Szövetség.

„Fogadó desztinációként nem véletlenül került előtérbe Tihany. A helyi TDM működési alapjainak szervezeti és funkcionális újraszervezése , a helyiek akarása és elszántsága, valamint a szolgáltatók hozzáállása jó példaként szolgálhat a kollégák részére” – mondta el Horváth Viktória a Magyar TDM Szövetség titkára. „Rendezvényünkre tudatosan olyan időpontot választottunk, amely a TDM világától mára már elszakadt, de számunkra oly kedves régi kollégáknak is alkalmas lehet: ha nem is tudják az egész pénteki napot velünk tölteni, munkaidejük végeztével bármikor csatlakozhatnak  a délután és az este folyamán a várhatóan szép számban odasereglő TDM-szervezetekhez.”

A Tihanyi Legenda Nonprofit Kft.-vel és a Tihanyi Turisztikai és Marketing Egyesülettel közösen szervezett program első felében Közgyűlésre (csak tagoknak), valamint Aktuális kérdések órájára (jelenlegi kollégáknak) kerül sor, ahol a szervezeteket leginkább érintő változásokat, eredményeket, beszélik meg és értékelik az egybegyűltek. A program 13.15-től válik mindenki számára nyitottá: kisvonatos városnézés, tematikus séta, a Tihanyi Magtár – TDM Iroda megtekintése, ahol Juhász Gábor és Petróczi Orsolya a tihanyi szervezet újratervezéséről és annak tapasztalatairól fog beszélni, amit balatoni hajózás és közös grillvacsora követ. A hajón Semsei Sándor elnök röviden értékeli a szervezeti rendszer kialakításának kezdetei óta eltelt 20 év eredményeit. A napirend elengedhetetlen részét képezi a közös emlékek felidézése, hol kötött keretek között (’Múltidéző vetélkedő’, ’Legemlékezetesebb pillanataink’, ’Desztinációs nyereményjáték’), hol szabadon, hiszen „az igazi értéket számunkra mindig egymás társasága, a közös nevetések és élmények adják”.

Részletes program ITT található, a regisztrációt 2023. május 09-ig a JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével várják a szervezők!

Kérdés esetén keressék Horváth Viktória, titkárt az [email protected] címen!


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.