„Ideje útra kelnem, ha a narancssárgát látom”

A címben idézett mondatot David Cameron brit miniszterelnök mondja az easyJet születésnapjára készített filmben. Húszéves az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság; meghallgattuk, mit terveznek a következő évekre, megnéztük, hogyan ünneplik a jeles napot lutoni bázisukon.

Az ünneplés része volt egy Airbus A320-as, amelynek törzsét több tízezer, a légitársaság desztinációin az utasok által lőtt, mozaikszerűen elrendezett fotó díszíti. Talán ezen a gépen is utazik majd a brit miniszterelnök és családja; ahogy tették ezt korábban, akárcsak az a 640 millió utas, aki a légitársasággal tartott az elmúlt húsz év során. Vajon sejtette-e az alapító Sir Stelios Haji Ioannou 1995. november 10-ének „nyomorúságosan esős reggelén”, hogy már abban az évben 40 ezer utasa lesz két bérelt gépén a Luton–Glasgow és a Luton–Edinburgh útvonalon? Bizonyára volt jövőképe az európai légipiac liberalizálásának hajnalán, de annyira messze talán még az induláshoz szükséges ötmillió fontot hajózási vállalkozásából előteremtő üzletember sem ment volna, hogy húsz évvel később már nagyjából 68 millió utassal zárja az esztendőt.

EGYRE TÖBB AZ ÜZLETI UTAZÓ

És mi meglepő, ezeknek az utasoknak a jelentős része már üzleti ügyekben repül. Köszönhetően egyebek mellett annak, hogy a magát korábban „ügynökmentes övezetként” meghatározó fapados Európában elsőként végül lepaktált a GDS-ekkel. (Mondja valaki, hogy nincs szükség az utazási irodákra! – szerk.)

Az eredmény 44%-os növekedés mellett 12 millió, zömében a kkv-szektorból kikerülő üzleti utas 2014-ben. Megtakarításuk utanként a hagyományosokhoz képest átlagosan 38 százalék Carolyn McCall vezérigazgató elmondása szerint. Nem csak üzleti utazókból áll a 74 százaléknyi visszatérő utazóközönségük. „Vannak, akik évente akár hatvanszor is repülnek velünk” – tájékoztatott Peter Duffy, az easyJet kereskedelmi igazgatója. Őket honorálná a 2016 elején induló törzsutasprogram. A Flight Clubhoz meghívásos alapon az évente legalább tíz oda-vissza utat fizető ügyfelek csatlakozhatnak. Cserébe egyebek mellett költségmentesen módosíthatják foglalásukat, akár még az utazó nevét is. Továbbra sem jár azonban üzleti váró a drágább jegyekhez.

A rendezvényen kiderült, hogy az easyJet egyelőre nem tervez az óceán túlpartjára repülni. „Sok tennivaló vár még ránk Európában” – hűtötte le McCall a kedélyeket. Nem tudtunk meg sok konkrétumot arról a korábban a szaksajtó által meglebegtetett információról sem, amely szerint az easyJet ráhordana hagyományos légitársaságok tengerentúli járataira. McCall elismerte: folynak tárgyalások ez ügyben, de üzleti modelljükön nem kívánnak változtatni.

NÁLUNK NEM LESZ ÚJ JÁRAT

A fontolva haladás jellemzi a társaság a magyar piaccal kapcsolatos terveit. Budapest egyelőre nem lesz bázis, és a desztinációk száma sem nő – válaszolta érdeklődésünkre Thomas Haagensen régiós igazgató. A meglévő útvonalakon viszont várható járatsűrítés, kapacitásbővítés. A budapesti forgalom jelentősebb részét továbbra is a szabadidős beutazók adják, míg az üzleti utazásban nagy a fejlődés lehetősége. A Haagensen által felügyelt régió legtöbb figyelmet kapó szereplője Németország, ahol komoly változások történhetnek. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója még szeptemberben nyilatkozta a Spiegelnek, hogy alakuló fapadosuk, a Eurowings és az easyJet partnerként működhet együtt. Carolyn McCall a szülinapi bulin nem kívánt semmit sem hozzáfűzni Spohr szavaihoz, a Lufthansától pedig a bármi lehetséges választ kaptuk. Az összefogást indokolhatja, hogy a vetélytárs Ryanair – mint azt Kenny Jacobs, a Ryanair marketingért felelős vezérigazgató-helyettese a budapesti CEE Aviation konferencián újságolta – a német légipiac 15-20 százalékát tervezi kihasítani a következő öt év során.

Sok év telt el azóta, hogy az easyJet egy márkás farmernadrág árával egyező viteldíjakkal kampányolt a Luton–Glasgow útvonalon. Bár az egy útra szóló jegyárak Duffy szerint ma már 65 font körül mozognak, az induló árak azóta sem változtak, az L betűs farmer ára időközben duplájára nőtt. Apropó, farmer! Fennállása óta hatodjára vált uniformist az easyJet. A csinos kis kalapot is felvonultató szetten azonban messze túltekintenek: „okos” egyenruhát tesztelnek mérnökök és utaskísérők számára. Utóbbiak beépített mikrofonnal szerelt felsőin ledek tájékoztatják az utast akár a repülési adatokról, vagy ha úgy éreznénk, hogy rossz gépre szálltunk, a járatszámot is megtudhatjuk a kisasszony villogó hasáról.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.