Idén is a vár marad a fő sláger Kisnánán

Tavaly növekvő pályára került a turizmus Kisnánán. Az alig több mint ezer lakosú kis mátrai falu fő nevezetessége a vár, ahol 2016-ben több mint 37 ezer vendéget fogadtak. Ugyanakkor nőtt az önkormányzat idegenforgalmi adóbevétele is. Az idén újabb fejlesztéseket valósítanak meg és sokszínű programokkal várják a látogatókat.

Paulenka László polgármester a Turizmus Online-nak elmondta, hogy négy nagyobb szálláshelyen fogadják a vendégeket, ahol egyszerre 40-50 turistát tudnak elhelyezni. Igény szerint az érdeklődőknek két vállalkozó meleg ételt is biztosít, amelyet a várban szolgálnak fel és fogyaszthatnak el.

Állatsimogatás, élmények a kovácsműhelyben

A vár közelében találni a Bari-tanyát, amely egy vállalkozó tulajdona, itt a szálláshely mellett háziállatokat is simogathatnak az érdeklődők. Emellett a vendéglátó nyári táborokat is szervez gyerekeknek. A fő nevezetességnek számító vár egyébként önkormányzati tulajdonban van és a testület kezelésében működik. 2013-ban újult meg, viszont szeretnék folytatni ezt a munkát, de a polgármester elmondása szerint jelenleg nincs lehetőség arra, hogy támogatásért pályázzanak. A kisnánai vár ugyanis nem szerepel az országos vár- és kastélyfejlesztési programban.

A vár bejáratánál levő szlovák tájház is népszerű, amely a várbelépővel együtt látogatható. Ez egy olyan régi ház, amelyet felújítottak és a szlovák nemzetiségű lakók életét, bútorait, eszközeit mutatja be. Az elmúlt évben a Tájházak Napján nyitották meg a szintén megújult egykori kovácsműhelyt, amelyet az 1930-as években építettek. Az első tulajdonosa a kisnánai, idős Szőke Lajos volt és a feljegyzések szerint az utolsó kovácsolást 1975-ben végezték itt. A műhelyben a mester fényképe és szemüvege mellett az eredeti szerszámai és kisebb gépei láthatók.

Kisnána turisztikai látványosságaihoz tartozik a falu legrégibb háza, amely az 1800-as évek első feléből maradt fenn. Jelenleg a község könyvtára működik benne, amely egyben közösségi tér és információs pont is. Itt a könyvek mellett a helyben használt régi eszközöket is bemutatják. Idén az épület új kerítést kap, megújul a nyitott folyosó – az ámbitus – és a járda is.

Soproni vendégek is töltötték a hurkát

Tavaly adták át a kisnánai emlékparkot, ahol azóta is sokan megfordultak és láthatták a közelében levő római katolikus templomot is. A múlt évben több sikeres rendezvény tartottak a faluban. Ezeket különböző cégek, alapítványok, egyesületek és magánszemélyek is támogattak. Paulenka László arra is utalt, hogy különösen népszerűek a várjátékok, a barack-, illetve a népi íz-őrző nap, amelyekre sok vendég érkezett. A várjátékokon például közel ezren vettek részt, de sikeres volt az András-havi disznótoros is, melynek során négyféle ételt és ezekhez jó minőségű vörös-, fehér- és rozéborokat kínáltak. A tavalyi disznótoroson soproni vendégek is töltötték a hurkát.

Szőttesekkel készülnek a Tájházak Napjára

Idén is kiemelkedő rendezvényekre készülnek a kisnánaiak. Például áprilisban a várban tartják a Húsvétolást. Azután lesz Orbán-napi borünnep, pünkösdi program, de megtartják a várjátékokat, a baracknapot és a falunapot is. Erre a Kisnánáról elszármazott családtagokat is várják. A szlovákok immár hagyományos napjára is sor kerül októberben. Ebben az évben a várban lévő faszerkezetes hidat újítják fel és befejezik a Domoszló irányában épített új buszmegállót, valamint két utca új burkolatot kap.

Zvara Gréta, a Kisnánai Vár és Népi Műemlék Gondnokságának vezetője elmondta, hogy készülnek az áprilisi Tájházak Napjára. Ezúttal szőttesekből és viseletekből rendeznek kiállítást a várban. Emellett a kovácsműhelyt is szabadon látogathatják majd a vendégek. Bíznak abban, hogy 2017-ben is nagyszámú turistát fogadhatnak, sőt szeretnék túlszárnyalni a tavalyi eredményeket.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.