hirdetés
hirdetés

Így értékel az MSZÉSZ-elnök, Baldauf Csaba

Baldauf Csaba, az MSZÉSZ elnökének részletes beszámolója a szövetség szerdai, LV. közgyűlésén a hazai szállodák piaci és gazdasági helyzetéről és a szövetség céljairól.

hirdetés

A szakember is megerősítette azt a statisztikákból már ismert tendenciát, hogy a belföldi kereslet gyorsabban áll helyre, mint a nemzetközi. Az első negyedévben az összes vendégéjszaka számában még mindig 33 százalékos elmaradás tapasztalható a 2019-es szinthez képest. „Tavaly gyorsabban felépült a foglalások volumene, június közepén már a teljes nyári foglaltságot lehetett látni, idén ez korántsincs így, ennek egyik oka az egyre későbbre tolódó foglalási hajlandóság. A szakemberek szerint mivel a magyar lakosság jelentős hányada külföldi nyaralást (is) tervez az idén – szépen telnek a mediterrán úti célokra repülő charterek - a vendégforgalom nem lesz olyan jelentős, mint tavaly nyáron és az árbevételek is alacsonyabbak lehetnek” – mondta el az elnök, és hozzátette, a szállodák foglaltsága az első negyedévben országosan 41,1, vidéken 38,9 és Budapesten 45,2 százalékon állt.

Fotó: www.magyarszabolcs.com
Fotó: www.magyarszabolcs.com

Ami a fővárosnak jó, az országnak is jó
Az elnök hangsúlyozta, hogy egyre több a turista hazánkban, az átlagárak is emelkednek, utóbbi esetében a látványos növekedés nagy részét az euró-forint árfolyam adja, ami vidéken a belföldi vendégek dominanciájával sokkal kevésbé érvényesül. A vidék azonban a RevPAR tekintetében tudott észrevehető növekedést felmutatni, ami a főváros esetében nem mondható el. A Budapest Airport adatai alapján az első negyedévben 2 millió beutazó turista jött hazánkba, ami 30 százalékkal még mindig elmarad a 2019-es szinttől, de tavalyhoz képest ez komoly növekedést jelent. Ugyanez jellemzi a járatok számát is. Ugyanakkor május már olyan kiugró utasforgalmat hozott, ami a várakozásokat is felülmúlta. Ehhez a kiutazás erősödése is hozzájárult Ferihegyen. Úgy tűnik az euró-forint árfolyam alakulásából adódó mintegy 15 százalékos áremelkedés sem szegi kedvét azoknak, akik külföldre vágynak – hangsúlyozta Baldauf Csaba.
Amivel az első negyedévben Budapest büszkélkedhet az Varsó után második legmagasabb szobakihasználtság: 43,6 százalékkal, ezzel rávertünk Bécsre is, amely – ahogy Baldauf hangsúlyozta – a mostani járványügyi enyhítéssel hamar kiköszörülheti a csorbát. Kiemelte, hogy hisz abban, legkésőbb az ősz pozíciójavulást hoz a főváros számára, ami az egész országra ráfér, hiszen ha Budapest gyengén muzsikál az ágazati szinten is rosszabb teljesítményt jelent.


Június: képzés az energiagazdálkodásról
Örömtelinek nevezte a szakember, hogy új tagokkal bővült a tagszállodák köre, azonban sajnos kilépők is akadtak. Jelentős növekedés tapasztalható a társult tagok körében. Az utóbbiak és a tagszállodák együttműködése egyre szorosabb, ennek mérföldköve lesz a hatékonyabb energiagazdálkodással kapcsolatos képzés, amelyet június 7-én szervez a szövetség. A kérdés az elnök szerint különösen égető, mivel napjainkban a profit nem kis részét kényszerülnek a szállodák feláldozni az energiaköltségek oltárán. Kiemelte a folyamatos edukációt biztosító séfműhelyek képzést, és méltatta a szövetség társadalmi felelősségvállalását, ezen a téren különösen jól vizsgázott az MSZÉSZ, de leginkább a tagszállodák, akik az első perctől kezdve felajánlották segítségüket az ukrán menekültek elszállásolására,  és az őket istápoló segélyszervezetek támogatására.
Baldauf Csaba rámutatott, hogy az orosz-ukrán háború Budapestnek, Hévíznek, Hajdúszoboszlónak egyaránt érvágást jelent, de ennél is nagyobb gond a globális hatás a gazdasági környezet megváltozásával Európa-szerte, amely teljes bizonytalanságot, kiszámíthatatlan jövőképet hoz az ágazat szereplői számára a vásárlóerő-paritás, az infláció, a fogyasztói- és energiaárak alakulása terén.

Költség- és bérfelmérés készül

A szálláshelyminősítéssel kapcsolatban a szakember elmondta, hogy május végére remélhetőleg rögzítik az új eljárásrendet, ami kiküszöböli, hogy egy-egy kritérium teljesítése komoly fejtörést okozzon a házaknak. Hozzátette, hogy zajlik egy a tagság számára a saját gazdálkodásukban iránytűként használható költségfelmérés, és várhatóan az MTSZA-val és más szakmai szövetségekkel közösen egy bérpiaci felmérést is indítanak, amely nemcsak a szállodaipar, hanem a teljes turisztikai ágazat bérszínvonalát feltérképezi.
Baldauf úgy értékelte, hogy az Év Fiatal Szállodása pályázatra érkezett pályamunkák magas színvonalúak, igényesek voltak és a szakma szeretetéről tanúskodtak. Júliusban folytatódik a pályázatok kiírása az innovációs, augusztusban a zöld szálloda pályázatokkal, ősszel pedig régiós üléssorozatot szerveznek és sor kerül a tisztújító közgyűlésre is.

Ezek a lobbicélok az idén
A Szövetség céljai között említette azt, hogy kormányzati támogatást kérnek az energiaárak emelkedésének ellensúlyozására a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetési kötelezettségének átmeneti felfüggesztésével. Ez a szakember szerint fontos lenne ahhoz, hogy a szállodaipar gyorsabban tudjon kilábalni a válságból. Lobbiznak azért is, hogy ne hosszabbítsák meg újra a SZÉP Kártya felhasználhatóságát élelmiszer-vásárlásra. Azt tapasztalják ugyanis, hogy hónapról-hónapra emelkedik a költések száma az élelmiszerekre, ezzel azonban egyre kevésbé érvényesül a kártya eredeti célja, hogy keresletet generáljon a hazai turisztikai szolgáltatások iránt. Munkaerő témában történtek előrelépések, harmadik országból több vállalat alkalmaz már munkaerőt, amelynek tapasztalatairól várhatóan az őszi közgyűlésen be is számolnak majd. Az elnök ezek mellett szorgalmazta az adatgyűjtés sikeressége szempontjából elengedhetetlen tagi aktivitást is.


Baldauf Csaba meghallgatva a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársának előadását hangsúlyozta, hogy ha ilyen kiválóan láthatók az adatok az NTAK-ban, a szakma nagyon nagy hasznát venné, ha azok hozzájuk is gyorsabban áramolnának, meggyorsítva ezzel az üzleti döntéshozatalt, lehetővé téve a piaci dinamizmusokra adott gyors válaszokat, amelyek a hatékonyabb üzemelést segítenék elő.

Turizmus Online





hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk