Jövőre kerülheti meg először a Földet napelemes repülőgép

Több mint egy évtizednyi kutatás, fejlesztés és kemény munka után lassan eljön az idő, amikor világkörüli útjára indulhat a napenergiával hajtott repülőgép, ami éjszaka is képes a levegőben maradni.

Mi az a Solar Impulse? A világ egyetlen repülőgépe, amely napelemeinek köszönhetően képes lenne örökké a levegőben maradni – éjjel-nappal, egy csepp üzemanyag nélkül.

A napelemes repülőgép víziója Bertrand Piccard svájci pszichiátertől és léghajóstól ered, aki André Borschberg – szintén svájci – üzletemberrel és pilótával szövetkezett az ötlet megvalósítása érdekében. A tervet pedig tett követte, és egy szakértőkből álló csapattal közösen dolgozva az ötletből valóság lett. Az első tesztrepüléseket Markus Scherdel tesztelésre szakosodott pilóta végezte 2010-ben. A napenergiával történő repülés történetében először ekkor repültek éjszaka is napelem segítségével – akkor összesen 26 órát, 10 percet és 19 másodpercet töltött a levegőben a gép.

12 évnyi kutatás és fejlesztés után a megálmodók és a készítők nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy 2015-ben elsőként megkerüljék a Földet az innovatív járművel. Piccard egyébként egy társával, Brian Jones-szal együtt 1999-ben léghajóval felszállt a svájci Château d'Oex-ból, hogy megkerülje a Földet, ezt 45.755 kilométer megtétele után, közel 20 nap alatt véghez is vitték.

{youtube|id=t8YBsMa_ht4}


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.