Kerekasztal az illegális utazásszervezésről MUISZ nélkül

Ezúttal Győrben, az N-Tours Utazási Iroda szervezésében, civil kezdeményezésre ülnek össze zártkörű szakmai megbeszélésre az érintettek, hogy valami végre történjen az illegális utazásszervezés ellen.

Az esemény biztosan nem egy szakmai teadélután lesz, mivel értesüléseink szerint az utazási irodák mellett képviselteti magát a NAV, a fogyasztóvédelem, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és a Győr-Moson-Sopron Megyei Keresedelmi és Iparkamara. Távol marad viszont a megbeszélésről a MUISZ, mely az elmúlt években igyekezett minden követ megmozgatni, hogy a törvény szigora lecsapjon a zavarosban halászó, engedéllyel nem rendelkező utazásszervezőkre. 

Az okokról Molnár Gabriella MUISZ-elnök elmondta: egy újabb, a témával foglalkozó, de az eddigieket elismétlő fórum nem fogja felgyorsítani azt a hosszú jogalkotási folyamatot, melynek elindításán a szövetség évek óta dolgozik. De mint Molnár Gabriella tájékoztatott, az 5 jogszabály megváltoztatását igénylő munka elindult az illetékes Nemzetgazdasági Minisztériumnál, mely várhatóan még ez évben javaslatot tesz a törvényhozás felé. 

Hogy ez vajon sikerül-e a küszöbön álló parlamenti választások előtt vagy sem, már egy másik kérdés. A jelenlegi törvényhozásnak 2010 óta a szintén évek óta várt turizmus törvényt sem sikerült megalkotnia, miközben az elmúlt négy évben az ország egészét érintő tövényeket voltak képesek képviselők egyik-napról a másikra előterjeszteni és adott esetben pillanatok alatt elfogadni.

A fekete utazásszervezés szintén évtizedes probléma, nem telt el úgy félév - kormányszíntől függetlenül -, hogy ne gyűlt volna össze a szakma apraja és nagyja, és nem lett volna ott a fogyasztóvédelem, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, illetve az adóhatóság. Ilyenkor rendre elsírta mindenki a panaszát: a hivatalok egymásra mutogattak és jogi eszközeik hiányosságait sorolták, az utazásszervezők a feketézés miatti kieséseikre, a szakma feketézők miatti rossz megítélésére panaszkodtak, a poltikusok pedig fejbólogatva igérgettek. Feketézőék pedig köszönik szépen, jól vannak. Az a néhány lebukott és megbírságolt flótás pedig csupán a jéghegy csúcsa.

A MUISZ természetesen továbbra is részt vesz az egyeztetési, törvény előkészítési folyamatokban és javasolja, hogy a kollégák jelentsenek be az ellenőrző hatóság, azaz az MKEH felé minden „fekete gyanús” esetet.

A kérdéskör aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint az az írásunk, amely néhány órával ezelőtt került fel portálunkra. Aki kíváncsi arra, lehet-e 1-200 ezer forintból all inclusive üdülést foglalni repülőjeggyel, két fő részére Balira, ebből a cikkünkből megtudhatja. 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.