Kiváló szezonra számítanak a hazánkban működő turisztikai képviseletek

A hagyományoknak megfelelően, a nyári főszezon kezdetén idén is megrendezte partnerpartiját a Magyarországon működő Nemzeti Turisztikai Képviseletek Szövetsége (ANTOR). Mint kiderült, az ANTOR-tagok mindegyike kiváló 2017-es évre számít.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az esten részt vett Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége elnöke, Theocharous Antonios, Ciprus – hamarosan távozó - magyarországi nagykövete, számos utazási iroda és közlekedési társaság képviselője, valamint utazási témákkal foglalkozó újságírók.

Sonja Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy a szlovákiai turizmus eddig is rekordot döntött, a tél pedig várhatóan a korábbinál is több turistát hoz.

Horvátországban idén előreláthatóan csúcsra jár a magyar beutazás, a szállodákban már nem, de magánszálláson még találnak helyet a turisták. Idén várhatóan 3 millió vendégéjszakát töltenek el náluk honfitársaink – hangsúlyozta Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség képviselője.

Ács-Lévai Viktória nagyköveti titkár köszönetet mondott Ciprus nagykövetének, hogy a követség keretein belül képviselhetik a ciprusi turizmust. Idén a szigetország legfontosabb eseménye a Páfosz, Európa kulturális fővárosa programsorozat: 350 program mutatja be az ország klasszikus és kortárs művészeti kínálatát. Hangya Edina, a Máltai Turisztikai Hivatal képviselője elmondta, hogy Máltán is rekordmértékű a magyar turistaforgalom növekedése. 

Erdei Bálint kiemelte, hogy tavaly a Máltai Idegenforgalmi Hivatal is belépett a szövetség tagjai közé, ahol a szlovák, a horvát, a német és a tunéziai képviselet is képviselteti már magát. A szakmai érdekképviselet elnöke hangsúlyozta, hogy az együttműködés a képviseletekkel kiváló, az elmúlt időszakban többször szervezett a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője, Sona Jelinkova tanulmányutakat a MUISZ tagjainak, sőt két éve elnökségi ülésre is invitálta a képviselet a MUISZ-t Pozsonyba. A munka folytatódik, jövő tavasszal Kassa és környéke, az UNESCO világörökség helyszínei kerülnek bemutatásra a MUISZ tagok számára.

„A Horvát Idegenforgalmi Közösség vezetőjének, Marin Skenderovic-nak egy egyedülálló közgyűlés megszervezését köszönhetjük, melyre áprilisban került sor és melyről elmondható, hogy még a Horvátországra specializált irodák vezetői is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. A Máltai Idegenforgalmi Képviselet vezetője, Hangya Edina a Gödöllői Királyi Kastélyban megtartott MUISZ vacsorán tartott érdekes előadást Máltáról, ahová reményeink szerint szintén a közeljövőbe közös study túrát szervezünk” – mondta Erdei Bálint.

„A turisztikai képviseletekkel kialakított szoros kapcsolat nagyon fontos az utazási irodák számára, és bízunk benne, hogy az irodákkal kialakított szoros együttműködés is hozzájárul ahhoz, hogy mindhárom desztinációba egyre több magyar turista látogat el.

2016-ban több mint 500 ezer magyar töltött 2,7 millió vendégéjszakát Horvátországban és ez a szám 2017-ben meghaladhatja a 3 milliót. 2016-ban 2,1 millió turistát látott vendégül Szlovákia, az idén 17.8%-os növekedés várható. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 5,2 millió volt, az idei évre 15.5%-os növekedés várható. Magyar vendégek 2016-ban 92 ezren látogattak el Szlovákiába, az idei évre 31.1 %-os növekedés várható. A magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma 195 ezer volt és idén ebben 27,5 %-os növekedésre számítanak.

Málta vonatkozásában is erőteljes forgalomnövekedés tapasztalható: 2016-ban 21.000 magyar turista látogatott el Máltára és 155.000 vendégéjszakát töltöttek el az utazók az országban. 2012-ben még csupán 7300 magyar turista élvezte Málta vendégszeretetét, így azóta a szám megháromszorozódott.

A robbanásszerű növekedés a Wizzair és a Ryanair járatainak is köszönhető, idén már heti 7 járat indul a szigetre. Ciprus is egyre népszerűbb a magyar utazók körében, tavaly 14,500 fő kereste fel a szigetet, ami az előző évhez képest 28%-os növekedés. A magyarok kedvelik a szigetet, hiszen egész évben kellemes az időjárás, a tenger még novemberben is alkalmas a fürdőzésre. Idén a Pafosz Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében magyar fellépők is vannak” – zárta gondolatait Erdei Bálint.

A kiváló svédasztalos vacsora után a szerencsésebb vendégek a tombolán nyert ajándékcsomaggal térhettek haza.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.