hirdetés
hirdetés

Különleges egri kirándulásra csábít A kis herceg

A kis herceg, a rózsa, a kígyó, a róka és más kultikus szereplők, valamint az őket körülölelő helyszínek jelennek meg azon az egri kiállításon, amelyet a Gárdonyi Géza Színház galériájában nyitottak. Ezzel összefüggésben különleges feladatra vállalkozott a teátrum társulata, amely a Magyar Kultúra Napján - január 22-én - mutatja be az egykori francia író, Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című világhírű regényének újonnan feldogozott színpadi változatát. 

hirdetés

Blaskó Balázs, a színház igazgatója a Turizmus Onliene-nak elmondta, hogy a nyitóelőadást megelőzően tárta ki kapuját a nézők és az érdeklődő turisták előtt az a különleges kiállítás, melynek anyagát a szegedi Móra Ferenc Múzeumtól kapták kölcsön. Az országosan ismert Tisza parti bemutatóhely ugyanis már korábban megvásárolta A kis herceg illusztrációjának litográfiáit. A jelenleg Egerben bemutatott tizenkét alkotás az eredeti - a hagyomány szerint - Antoine de Saint-Exupéry által készített akvarell illusztrációk kis példányszámú, hitelesített lenyomata.

A kiállításon látható papírlapokon az érdeklődő felnőtteknek és gyerekeknek megelevenedik a kis herceg élete, megismerkedhetnek a barátaival, illetve az őket körülölelő legendás helyszínekkel is. A látogatók részesei lehetnek a szereplők kalandjainak és tárgyainak.

A kiállítás (Mentusz Károly)
A kiállítás (Mentusz Károly)


A szerző szerint ez a legjobb rajz, amit a kis hercegről készített (Fotó: Mentusz Károly)
A szerző szerint ez a legjobb rajz, amit a kis hercegről készített (Fotó: Mentusz Károly)


A főhős barátjával, a rókával (Fotó: Mentusz Károly)
A főhős barátjával, a rókával (Fotó: Mentusz Károly)


A bolygón innen, Földön túl címmel nyitott tárlat különleges látványvilágot nyújt főleg a kicsiknek, a falakon kifüggesztett idézetek pedig leginkább a felnőtteknek szólnak. Így az érdeklődő családok minden tagja kikapcsolódást találhat ezen a különleges kiállításon.

Természetesen a regény helyszínei is megelevenednek. Így például a vulkánt pucoló vagy a naplementét néző kis herceg. Ugyanakkor megismerhetik például a lámpagyújtogató, a hiú vagy az iszákos ember bolygóját is. A különleges tárlat január 28-ig ingyenesen látogatható az egri színház galériájában.

A naplementét figyelő főhős (Fotó: Mentusz Károly)
A naplementét figyelő főhős (Fotó: Mentusz Károly)


Az első bolygó a hermelines királyé (Fotó: Mentusz Károly)
Az első bolygó a hermelines királyé (Fotó: Mentusz Károly)


Az üzletember bolygója (Fotó: Mentusz Károly)
Az üzletember bolygója (Fotó: Mentusz Károly)


Ezen a bolygón az iszákos lakott (Fotó: Mentusz Károly)
Ezen a bolygón az iszákos lakott (Fotó: Mentusz Károly)


A Föld részei a geográfus bolygóján (Fotó: Mentusz Károly)
A Föld részei a geográfus bolygóján (Fotó: Mentusz Károly)


Majomkenyérfák tetején a kis herceg (Fotó: Mentusz Károly
Majomkenyérfák tetején a kis herceg (Fotó: Mentusz Károly


A bolygó, ahonnan a kis herceg jött (Fotó: Mentusz Károly)
A bolygó, ahonnan a kis herceg jött (Fotó: Mentusz Károly)


A kis herceg a rózsák kertjében (Fotó: Mentusz Károly)
A kis herceg a rózsák kertjében (Fotó: Mentusz Károly)


Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk