Másik irodával is elutazhatnak a Best Reisen károsultjai

Már csaknem minden utas hazaérkezett a Best Reisen utazási iroda károsultjai közül. A QBE biztosítóhoz eddig 480 kárbejelentés érkezett azoktól, akik már nem tudtak elutazni, és még mintegy 250 bejelentésre számítanak - mondta el Dénes Attila, a QBE Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek.

A végső összesítés szerint mintegy 780 utas maradt külföldön, miután a Best Reisen augusztus 16-án felfüggesztette utazásszervezői tevékenységét, közülük több mint 700 már hazaérkezett - közölte a vezérigazgató. Hozzátette: azok vannak még kint, akik hosszabb nyaralásra fizettek be, illetve az egyéni utazók, de ezek a visszautak minden esetben rendben vannak, gond nélkül haza tudnak majd jönni az utasok.

A biztosítóhoz eddig mintegy 480 kárbejelentés érkezett azoktól, akik már nem tudtak elutazni, ez körülbelül 1300 embert érint. A QBE még mintegy 250 kárbejelentésre számít - mondta el Dénes Attila.

A vezérigazgató kitért arra is: a biztosító próbál segíteni azoknak, akik mégis szeretnének elutazni. A QBE eddig három utazási irodával - az Ibusszal, a Neckermannal és a Taurus Reisennel - állapodott meg. Ezek kínálatából választhatnak a Best Reisen pórul járt utasai, az irodák pedig közvetlenül a biztosítóval számolnak majd el.

Azt jelenleg még nem lehet pontosan tudni, hogy végül hányan választanak utazást, hányan nyújtanak majd be kártérítési igényt a biztosítóhoz, illetve hányan vannak, akik bankkártyával fizettek, így közvetlenül a bankjukhoz fordulhatnak - hangsúlyozta Dénes Attila.

A kárigények feldolgozása folyamatban van, várhatóan szeptemberben megkezdődhetnek a kifizetések - közölte a vezérigazgató.

A biztosító igazolásával foglalhatnak új utazást a pórul járt ügyfélnek az irodák

Dr. Horváth Péter a QBE Atlasz utasbiztosítás-értékesítési igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy olyan tour-operátorokkal igyekeztek elsősorban megállapodni, akik a Best Reisen által kínált úti célokkal foglalkoznak. Az IBUSZ, a Neckermann és a Taurus Reisen mellett ma sor kerülhet a megállapodásra a Kartago Tours-szal is – tette hozzá Horváth Péter. Elsősorban a Best Reisennél direktben foglaló utasok számára kínálnak utakat a megállapodást aláíró utazásszervezők, ugyanakkor a viszonteladó irodákat sem hagyták ki az utasok kárpótlásából. Az ő esetükben a biztosító először ellenőrzi, hogy a viszonteladó valóban átutalta-e részvételi díjat (vagy annak egy részét) a Best Reisennek, és ha ez így volt, akkor a biztosító igazolásával foglalhatnak az irodák új utazást a pórul járt ügyfélnek. Horváth Péter szerint eddig csupán 15 fő élt ezzel a lehetőséggel.

Azoknak a károsultaknak, akik nem kívánnak mással, esetleg máshová utazni, a szakember szerint néhány hét múlva, szeptember végén, október elején kezdik majd el kifizetni a kárigényeket. A dolgok állása szerint az iroda vagyoni biztosítéka teljes mértékben elegendő lesz ehhez. Ez 2000 utast jelent összesen, mivel egy-egy foglalás több személyt takar.

Egyiptomból a múlt hét végén az összes magyar charterutas hazaérkezett – mondta el Horváth Péter, aki hozzátette, hogy jóformán kiürültek a Vörös-tenger partján fekvő üdülőhelyek, bár menetrendszerinti járatokkal még kis számban érkeznek külföldi turisták. A nyaralószállodákban alig lehet érezni valamit a belpolitikai válságból, este azonban a kijárási tilalom miatt nem lehet elhagyni a hoteleket. Horváth Péter emlékeztetett arra is, hogy nem minden utasbiztosítás érvénytelen automatikusan az 1-es, kiemelt veszélyességű üdülőterületeken. A QBE Atlasz biztosítása például a terrorcselekményekből, utcai zavargásokból származó károkat nem téríti meg, de ha vakbélgyulladás miatt valaki kórházba kerülne, akkor számíthat a biztosító segítségére. Ezek a feltételek a biztosító szabályzatában egyértelműen le vannak írva. 

Forrás: MTI/TurizmusOnline


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.