Mit jeleznek a féléves NTAK-adatok? És mire számítsunk főszezon idején?

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egy szerdai háttérbeszélgetésen mutatta be, milyen eredménnyel zárta az idei első félévet hazánk turizmusa. Valamint a júniusi foglalások, a nyár többi részére vonatkozó előfoglalások alapján milyen számokat, eredményeket várnak a nyár hátralévő részére.  

Czelleng Ádám, az MTÜ kutatási és ágazati képzési igazgatója, slide-ok segítségével magyarázta el a jelenlegi helyzetet, ami, megítélésük szerint, több, mint biztató. Főként, tegyük azonnal hozzá, a mindenki által ismert erősen nehezítő körülmények - velünk maradó covid, égbe szökő infláció, durvuló energia- és alapanyagárak – tükrében.

 

Nincs mese, ezek a valós adatok

Mint a szakértő elmondta, számaik real time adatok, azaz azonnali valós időben látják a számokat a beérkező információk alapján. Ez alapján tudható, hogy a júniusi összes, azaz 4 milliós vendégéjszakaszámból 2,6 millió a belföldről érkező, ami azért is különösen örvendetes, mert 15 százalékkal többen érkeztek belföldről 2022 nyarának első hónapjában, mint a csúcsévnek kikiáltott 2019-es esztendőben ugyanekkor. És akkor még szót sem ejtettünk a 2020-ban beküldött foglalási adatokról, ugyanis amazokat 50 százalékkal szárnyalja túl.

A mostani, 2022-es júniusi számok közel negyede (23%) Budapesthez köthető, a legtöbben a Balatonnál foglaltak szállást az év hatodik hónapjában (28%), ezeket követi Debrecen, a Mátra és Bükk.

A féléves adatokat elemezve pedig a szakértő kijelentette, 15,5 millió vendégéjszakát regisztráltak az ország különböző szálláshelyein, illetve nyilván ennél többet, tette hozzá Czelleng Ádám, mivel az Ukrajnából érkezettek foglalásait kiemelték a rendszerből, ők ugyanis nyilván nem turisztikai céllal érkeztek hozzánk, hanem a háború elől menekültek, azaz kényszerből. Egyébként, mint megtudtuk, ez még 900 ezer plusz vendégéjszakát jelentene – ha benne hagyták volna a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatkezelési listájában. 

 

Mit hoz a jövő?

A szakember kijelentette, az általuk mért adatok alapján 2022 végéig 37 millió vendégéjszakát várnak, valamint a trendekből az is látszik, hogy a főváros kezdi sorait rendezni, hiszen ismét emelkednek Budapesten a számok, és ez elsősorban a külföldiek foglalásának, valamint a sorozatban megrendezett nagyeseményeknek – Úszó VB, Forma-1, Sziget Fesztivál – köszönhető. 

A júliusi, augusztusi előfoglalások kapcsán pedig megjegyezte a szakember, az év hetedik hónapjában eddig 3,2 millió előfoglalást látnak (tavaly 3,5 millió volt ugyanekkor), augusztusra pedig 2,5 milliót (ez 1,5 millióval több, mint 2021 augusztusára ugyanekkor).

Az üzleti turisztikai ágazat idén még nem remélhet fényes esztendőt, nem csoda, hogy a legtöbb jelentős eseményüket jövőre, vagy 2024-re hirdetik meg – e területen még nem várható számottevő vendégszámot generáló eredmény. 

Budapestről szólva azt is hallhattuk, a a fővárosi szállodásoknak ideje elfogadni a tényt: a Szép-kártya erős hívóerő, azaz ahol elfogadják, oda szívesen foglal belföldi turista, mint ahogy ez látható vidéki szálláshelyek esetén, ahol a foglalási adatok 25 százaléka, azaz jelentős része, Szép-kártyával történik.

Amire reagál a közeljövőben az MTÜ, hiszen naprakészen figyeli és elemzi a piacot: most a művészetek és a kultúra nagy vonzerő, a social media területén egyfajta topturisztikai termékké vált, így ezt a turistamágnest kihasználják ők is marketingtevékenységük esetén.

 

Mi az a célzott marketing? És mire való?

Czelleng elmondta, nyilván észrevehette bárki, a covid elmúlt két éve alatt a Balatont nem vették be marketingstratégiájuk fő pilléreként – hiszen a hazai tenger anélkül is tömve volt vendéggel. Inkább az országnak olyan részeit, régióit promotálták stratégiájuk során – és ezt követik idén is -, ahová kevesebben érkeztek, ahol szükség volt arra, hogy az adott hely értékeit, élményeit bemutassák, és azt megismerve felkeltsék az utazókban az érdeklődést.

Valamint stratégiájuk fő része és célja, hogy négy évszakos desztinációkat promotáljanak, azaz a Balatont is például inkább akkor mutassák be – amikor sokkal kevesebb vendég érkezne a tó partjára, azaz a nyári hónapok elmúltával: ősztől tavasz végéig mutatva szépségeit.

A fő cél, fogalmazott végül a szakértő, hogy hazánk minden egyes régiójának csökkentsék a szezonális kitettségét, célzott marketinggel segítsék a vendéget a döntésben, hogy olyan helyeket keressen fel, ahol nem a tömegturizmus, hanem a számára egyedi, különleges és értékes élmény várja. Akár az országnak egy olyan pontján, ahol még sosem járt, ahová nem jutott volna eszébe indulni, hacsak nem csábítja oda érdekes, számára vonzó látvány, információ.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online / MTÜ


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.