Példaértékű szakmai összefogás Németországban
A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete, a Danubius Hotels Zrt., valamint a Malév összefogásában, tíz független, azaz értékesítési lánchoz nem tartozó utazási irodai döntéshozó látogatott Magyarországra az elmúlt héten.
Az ilyen jellegű tanulmányutakra szakosodott Willy Sharnow alapítvány segítségével meghívott vendégek visszajelzése alapján, az út egyöntetű sikerként könyvelhető el. A B2B akcióról a szervező felek még az év elején állapodtak meg. A német piacon még mindig 20%-os a szervezett utazásban résztvevők aránya, de bizonyos szegmensekben, mint az egészségturisztikai motivációval érkezők esetében ez az arány a 80%-ot is eléri. 2011-es előzetes adatok alapján a Németországból szervezetten utazók száma majd minden nagyobb utazásszervező esetében növekedést, több esetben nagyarányú növekedést mutat. A négynapos, rendkívül sűrű program keretében Budapest, Balaton és Nyugat- Magyarország került bemutatásra. A szervezők törekedtek arra, hogy a német vendégek „hagyományos Magyarországa” mellett az új és modern kínálat is szerepet kapjon. Így például a meghívott szakemberek Budapestet kerékpárral, egy teljesen új oldaláról ismerhették meg. Az együttműködő felek kiemel célja volt, hogy a már turisztikailag ismert városok és régiók, mint Budapest, Hévíz, Tihany mellett olyan települések is bemutatásra kerüljenek, mint a teljesen megújult Balatonfüred, vagy a még Németországban kevésbé ismert Győr vagy Sárvár. A vendégek szállásáról a Danubius, míg utazásukról a Malév gondoskodott. A tervek szerint az együttműködések 2012-ben is folytatódnak.